Kutyás blog

Pontosan 10 évvel ezelőtt, májusban érkezett hozzánk egy fiatal testvérpár Subasáról. Még a mai napig emlékszem a történetükre. Mi a Bambusz és Barka nevet adtuk a két fél évnél idősebb lánynak, mert a gazdája nem nevezte el őket sehogy. 

A történet az volt, hogy két Tappancsos kutyát szeretne leadni, bár már akkor furcsa volt, hogy semmilyen adatokat nem tud róluk. Amikor teljesen bekábítva érkeztek a menhelyre, akkor derültek ki vérlázító furcsaságok róluk. 

A héten a blogom témája ismét az írásom végére kerül, mert a téma, amiről beszélni szeretnék, épp a hétvégi nyílt napon esett meg  A téma számunkra már agyonrágott csont, de sajnos még mindig hihetetlenül aktuális!

Hétfő
Önkéntesünk, Alexa ma ismét a menhelyi állatokra szánta az idejét. Ő az a fiatal lány, aki hosszú évekkel ezelőtt lelkes Tappancsos táborozó kis hölgy volt. Alig várta, hogy elérje a megfelelő kort ahhoz, hogy végre önkéntes is lehessen. 

Blogom bevezetője ismét az írásom végére tolódott, hiszen a hétvégén érkezett hozzánk Bogáncs, akinek a reakciója a menhelyi életre nagyon mélyen megérintett. Róla szól leginkább a blogom ezen a héten.

Sokat gondolkodtam, hogy legyen-e bevezető témája a blognak, de úgy döntöttem végül, hogy ezt most mellőzöm. 
Ennek az a prózai oka van, hogy egyik ámulatból estem a másikba, hogy milyen különféle indokkal, esetenként indok nélkül mondanak le a tulajdonosok a "kedvencükről". Persze történt itt a héten sok érdekes élettörténet, de úgy a legegyszerűbb, ha kronologiai sorrendben beszámolok a hét eseményeiről.

Hetek óta szeretném blog témának a hőséget és a vele járó mindenféle csúf élősködő elleni védekezést, de valahogy mindig úgy alakult, hogy nem sikerült róla írnom.

Kezdem talán azokkal a lényekkel, amik a legvisszataszítóbbak egy kutyás számára, és sajnos az éghajlat eltolódással nem csak nyáron, hanem télen is kell ellenük védekezni. 

Nehéz hétről-hétre új blogtémákat keresni, főleg olyanokat, amelyek eddig még nem voltak. 

Szerettem volna ez alkalommal egy kis prevenciós olvasmánnyal készülni. A szúnyogok és a legyek lettek volna most a téma, igaz ez is már volt, de minden évben újra aktuális.

Aztán úgy hozta az élet, hogy a héten záróra előtt nem sokkal befutott egy segítségkérő látogató, és olyan kérése volt, amit úgy érzek, hogy el kell mesélnem.

Ezen a héten a mondandóm a blog végére tolódik, ugyanis a hét vége körül érkezett egy kutya a gondozásunkba, akinek a története felvet számomra néhány kérdést...

Hétfő
Nagy fába vágtuk a fejszénket a kolléganőmmel, a raktárkonténert kezdtük el átpakolni. Sajnos úgy adódott, hogy minden összefogott ellenünk, és eléggé szaggatottan haladt a pakolás és szortírozás. Ezt már sokszor elmondtam, hogy nagyon sokszor előfordul, hogy a tervezett napunk fenekestől felfordul.

Minden héten igyekszem a bevezetőmet a blog aktuális témájához igazítani. Ez most sem lesz másképp, mert erről az apró, de igen fontos dologról szerintem még nem sokat beszéltem. 
Ez az apró dolog (azaz inkább kettő) a bűzmirigy, ami a kutyák hátsó részén elhelyezkedő kisebb borsó nagyságú mirigy.

Funkciókát tekintve is elég sokrétű: 
Segíti a széklet ürítését
Információt hordoz
Bevethető, mint önvédelmi eszköz, a neve ugyanis hűen tükrözi a szagot amit áraszt.

Ezen a héten egy olyan menhelyi lakónkþol kellett váratlanul búcsúznunk, aki sohasem állt túl közel ahhoz, hogy gazdihoz kerüljön. A heti blogban az ő életéről olvashatnak elsősorban.

Sajnos nagyon sokan azt gondolják, hogy ez a hely itt Amerika, ahol az állatvédők elvesznek állatokat azoktól akik rosszul tartják, elkoboznak, büntetnek, eszköz van a kezükben. És természetesen a menhely mindenhol egy feneketlen kút, ahová kecskét, madarat, kutyát, rágcsálót. lovat, mindent biztonságba lehet helyezni korlátlan számban.

Ez a hét nem bővelkedett eseményekben, melyek érdekfeszítőek lennének az olvasók számára, mégis azt mondom, hogy cseppet sem mondható, hogy unalmas héten vagyunk túl.

Azt már sokszor leírtam, hogy a menhelyen gyorsan pörögnek az órák: takarítás, etetés, napi teendők ellátása, egy kis pakolászás és vége is van a napnak. 

Van amikor nem sok hívás érkezik, és van amikor egész nap csörög. Korábban kész látványosság, ingyen program volt a menhely, mindenki jött, amikor kedve tartotta, és nézelődhetett. 

Vannak napok, amikor sokkal nehezebb telefont kezelni, mint máskor. Ez függ a hívást fogadó lelki állapotától, a hívások számától, de leginkább a hívó fél mondandójától.

Volt egy nap a héten, ami sokkal nehezebben viseltem: sok hívás volt, mindenki szabadulni akart a saját kutyájától. A legtöbben azért, mert állítólag külföldre költöznek. Mintha oda nem vihetnék az állataikat.

Volt azonban egy hölgy, aki különösen érzéketlen volt, bár állítólag csak "valaki" nevében intézkedett. Ez is érdekes: "valakinek" nincs telefonja, hogy a saját ügyeit személyesen intézze?

Ezúttal ismét eltekintenék a bevezető írásától, hiszen mondandóm így is elég hosszúra nyúlt. Ezen a héten is érkeztek szép számmal segítségre szoruló kutyusok döbbenetes törtenetekkel.

Anyagi korlátai szinte mindenkinek vannak, olyanoknak is, akiknek nem kell minden fillér elköltését százszor végiggondolnia.
A probléma az, hogy nagyon sokan a kutyatartást is úgy kezelik, hogy ha jut rá, akkor jut, ha nem hát úgyis jó.

Most is nagyon sok minden történt a menhelyünk háza táján. 
A hétvégén sok kutyus gazdisodott, de megállíthatatlanul érkeznek hozzánk bajban lévő kutyusok rossz állapotban, szívszorító történetekkel. Róluk szól a legfrissebb blogom.

Sokáig nem tudtam mi legyen a blog bevezető témája, de vasárnap reggel egy telefon után megvilágosodtam.

Egy olvasónak akkor élvezetes a blog, ha peregnek az események. Ez a hét nem bővelkedett ilyen eseményekben, mégis pörgős kis hetet tudhatunk magunk mögött, de ezek csupa olyan dolgok, amelyek egy blogot nem tesznek színessé.
A menhelyi élethez hozzátartozik a fűkaszálás, átállás a nyári hónapra, kutyaházak áthúzgálása, szalma kiszedése. Ilyen dolgokkal töltöttek a hetet a dolgozók, ami rengeteg idő, mégis, blogban leírni kevés és eseménytelennek tűnik. 

Ezen a héten a blogomban olyan kutyákat szeretnék bemutatni egy kicsit közelebbről, akiket különösen csodálok. Nem azért, mert kitűnnek a többiek közül a szépségükkel, éles eszükkel, vagy éppen a kedvességükkel, hanem azért mert hihetetlen méltósággal viselik amit az élet rájuk mér. Nem éltek egyszerű életet, de küzdenek és csodálatos, követendő példaként szolgálhatnak. 

Kutyát vállalni egy döntés, felelősség, ami kötelezettségekkel jár. A vállalt felelsősség alól normális esetben nem lépünk, nem léphetünk ki, de mégis oly sokan megteszik. Ezen a héten is sorra érkeztek a kutyák a menhelyre, akikért
egyszer valaki felelősséget vállalt, majd egyszer csak gondolt egyet és nem kívánt tovább gondoskodni a kutyáról. Legyen az saját kutya, vagy ideiglenesen vállalt kutya, akinek azt ígértük, hogy találunk neki jó gazdit. Ha valami akadály gördül elénk, vagy a kutya nem úgy viselkedik, akkor már mehet is. 

Most bevezető helyett inkább a bekerülő kutyák történetére szeretnék fókuszálni. A történeteken keresztül megérthetjük hogy mi történik, ha nem íratjuk át a mikrochipet. Egy igazán fájdalmas témára is kitérek, ami jól mutatja, hogy az emberek mennyire nem törődnek a körülöttük élőkkel, és bármit képesek megtenni, akár törvényt is szegnek, csak hogy megszabaduljanak a "problémájuktól".

Ha valami nagyon nehéz, és nagyon utálom megírni, az a búcsúblog. Ez minden kutyát megilletne, aki búcsúzik a földi léttől, de én itt azoktól a kutyáktól szoktam elsősorban írni, akik valamiért a menhely életében igen jelentős szerepet töltenek be.

Általában ők idős kutyák, akik itt élnek velünk évekig, és nagyon jól ismerjük őket, a menhelyi élet részét képezik. Sajnos ma egy olyan kutyától vagyok kénytelen búcsúzni, aki nem élt ugyan annyira sok időt a menhelyen, de mégis meghatározó alakja volt az életünknek.