Kutyás blog

Közeleg a Halloween, és tudom, hogy az emberek egy jelentős része hideglelést kap ettől az újszerű ünneptől. Mások ezzel szemben tököt díszítenek, a gyerekek csokit gyűjtenek, illetve sokan mindenféle kreatív díszítést tesznek az otthonaik elé. Én mindig szerettem az újszerű dolgokat, nekem ez az ünnep kimondottan szimpatikus.

Ennek kapcsán olvastam más kultúrák szokásait és találtam rá, hogy bizony Mexikóban a házi kedvenceknek is van halottak napja, amit október 27-én tartanak.

Ismét sikerült megdöbbennem az emberi viselkedésen és üres ígéreteken,  de talán azért, mert kicsit felhalmozódott az elmúlt héten. Azt tudjuk, hogy a szeretet szót mindenki ismeri, és azt is, hogy sokan nagyon gyakran használják, pedig talán nem kellene.Ez a szó mindenkinek mást jelent, valószínűleg az érzelmi intelligencia megléte elengedhetetlen ahhoz, hogy ezt az érzést valóban megéljük.

Erre a hétre nem tervezem a bevezető írását. Ez nem egy képekkel gazdagon illusztrált blog lesz, hanem egyszerűen egy leírás, amit szeretnék minél hamarabb letudni. A tárgyilagosságnak az az oka, hogy óriási pofont kaptunk ismét az élettől, amikor már úgy tűnt,hogy kezd minden rendeződni. 
Igyekszem úgy megírni a beszámolóm,hogy ne maradjon utána kérdés, ugyanakkor az az olvasó is érthesse,aki azért nem hétről-hétre követi az eseményeket. Kezdjünk is bele!

Ez a hét is nagyon megterhelő volt mentálisan. Egy éhhalál szélén álló kiskutya került a gondozásunkba, aki feltépte a régi sebeket. Hogy mi történt, és milyen emlékek törtek elő, azt a blogom második részében olvashatják.

Hétfő
Kira ma beköltözött a többi kortársa közé a kölykös udvarba. Még akkor is, ha Kira és a többiek egy idősek, azért jelentős méretbeli különbségek vannak közöttük. Kira ugyanis úgy nő, mint akit húznak. Szinte napról napra látszik rajta.

A minap rokon látogatást tettem egy Szegedtől messzebb kis faluban. Útközben sok mindent láttam, főként olyan dolgokat, amiket nem szerettem volna. Sokszor írtam már a blogomban, hogy az állattartási kultúra mennyire mélyen van, de talán egy picit elhamarkodott voltam. Kicsit távolabb Szegedtől ugyanis még sokkal rosszabb a helyzet.

Persze jól tudjuk, hogy megyénként is eltérő a kóbor kutya, és a feleslegessé vált kutyák helyzete. Nem a világ végén jártam, mégis azt vettem észre, hogy a helyzet ott talán még rosszabb, mint nálunk.

Ezen a héten egy pillanatra megállt az idő, és elszállt az összes problémánk. Megtudtuk az adó 1% összegét, ami az éves fennmaradásunk egyik alappillére. A tavalyinál picit magasabb összeget kaptunk,de sajnos kevesebb adózó rendelkezett a javunkra. 

Szívből köszönjük mindenkinek, aki érdemesnek talált minket arra, hogy folytathassuk a munkánkat! Ez óriási elismerés, nagy megtiszteltetés a számunkra. 

Nagyon felemás érzéssel fogok neki ennek a blogírásnak. Két történetet is szeretnék elmesélni egy kicsit hosszabban,hogy jobban megérthessék az olvasók,hogy mi történt. Így tehát a blogomban most két beszámolót,vagyis inkább két témát szeretnék feszegetni. Nem írom le előre a két történet lényegét, inkább a napi események között szeretném kifejteni a gondolataimat a témával kapcsolatban.
Azt mindenképpen elöljáróban elmondanám,hogy ezek a történetek az én szemszögemből íródtak,az én véleményemet tartalmazzák.

A beveztő helyett ismét inkább egy-egy élettörténetet szeretnék hosszabban bemutatni,hiszen bőven van kit megismerni a menhelyen. Ezek a történetek nem adják vissza közel sem azt a küzdelmet,amit vívunk. Sőt,méginkább azt nem tudják bemutatni,hogy micsoda hősök ezek a kutyák. 

A közösségi oldal figyeli a tevékenységünket,érdeklődési körünket,és ehhez mérten ajánl fel oldalakat,amik számunkra érdekesek lehetnek. Az állatbarátoknak tehát cuki videók,képek,idézetek jelennek meg, akik mentenek, azok sokszor szívszorító tartalmakkal szembesülnek a közösségi oldalon.

Az egyik leginkább megosztó és közfelháborodást okozó oldalak a gyepmesteri telepek gazdikereső oldalai,ahol ki van írva,hogy a benn élő kutyáknak mennyi ideje van szabadulni a telepről. Ha pedig ez nem történik meg,akkor elaltatják a kutyát.

A heti blogban ez alkalommal szó esik az örökbefogadás nehézségeiről, és hogy gyakran konfliktushoz vezet egy-egy kutyus gazdihoz juttatása. Sokszor az emberek személyes sértésnek veszik,ha egy kutyát nem ők, hanem egy másik család vihet haza. A gazdikeresés hátteréről, a döntések okáról írok most a blogomban. Igyekszem röviden, tömören fogalmazni,hiszen a téma nagyon szerteágazó. Lehetetlen mindenki kedvében járni,mindenki vágyainak eleget tenni,így aztán a döntésünk gyakran haragot,indulatot vált ki az emberekből. 

Ismét elmondhatom,hogy nem volt egyszerű hetünk. Annyi segítséget kérnek,hogy megszámolni is nehéz. A döbbenetes az, hogy jelenleg sokkal több az olyan jellegű segítségkérés, amikor a gazdák akarják nálunk elhelyezni az állatot. Jelenleg sokkal több ilyen hívásunk van, mint amennyi talált kutyának kérnek segítséget. 

A mai blogom egy picit rendhagyó lesz abból a szempontból,hogy a történeteim általában keverék kutyákról szólnak. Most egy picit szeretnék beszélni a németjuhászokról, és a fajta jellegű keverékekről. Nem vagyok a téma nagy szakértője,és távol áll tőlem,hogy jellemrajzot készítsek egy adott fajtáról. Mindössze a saját véleményem,és tapasztalataim írom le a blogom következő részében,és azt,hogy sokszor milyen szomorú és unalmas élet jut az ilyen kutyáknak, akiket szeretnek díszként kezelni.

Nagyon nehéz hetet hagytunk a hátunk mögött,aminek terheit valószínűleg sokáig fogjuk cipelni. 
Nagyon sok jobb sorsra érdemes kutya életének alakulásáról számolok be most a blogomban. Csöpi, a vélhetően fejbevert kutyus fizikai állapotáról számolok be, illetve Hobóéról, aki úgy került be a menhelyre,hogy majdnem éhenhalt egy lánc végén. A testi gyógyulás az egyik dolog, viszont ezeknek a kutyáknak a lelkében óriási törések vannak, ami nyomot hagyott mindkettő személyiségében. Messze még egy új gazdi lehetősége,tehát bizakodunk,hogy addig a lelki sebek is gyógyulnak. 

Nem is tudom, hogy miképp kezdjem a mondandómat. Ülök a gép előtt, keresem a szavakat. Amit írok,kitörölöm,majd újra nekifogok. Azt gondoltam,hogy ömleni fog belőlem a szó egy borzalmas állapotú kutya miatt, aki a héten került gondozásunkba.

Mégsem egészen tudom,hogy mit is írjak,hogy át tudjam adni azt a rengeteg információt,és el tudjam mesélni azt a mérhetetlen szenvedést,amin neki keresztül kellett mennie. Kezdem a legelején...

A hèten a rekkenő hőségé volt a főszerep, amiről már írtam, hogy mikènt tudjuk viszonylag komfortosabbá tenni kedvenceink èletèt.

Nagy forrósàgban kimarad nálunk a séta. Ennek az az oka, hogy ez a kutyàk kedvenc programja, és ilyenkor képesek arról is elfeledkezni, hogy túlhevülnek. Nem èrdekli őket semmi, csak a séta. Az ő egészségük vèdelmében tehát nyàron sajnos előfordul, hogy kimarad egy-két alkalom,sőt akàr még több, ha az èrdekük úgy kívánja.

Néhány hete téma volt a blogomban a veszettség. Írtam a tüneteiről, megelőzés lehetőségéről,és úgy általában a betegségről. Megemlítettem azt is, hogy a koronavírus járvány óta valahogy még nagyobb divat lett oltás ellenesnek lenni. Persze már előtte is voltak kételkedők, de azóta valahogy minden mögött összeesküvést látnak az emberek. 

Az elmúlt hetekben nagyon sok minden történt a menhelyen, így a blogban nem győztem beszámolni arról,hogy mikor milyen kutyák érkeztek hozzánk. 
A beszámolóimat javarészt felemésztik a beérkező kutyák bemutatása, aztán nekik érkeznek a "szürke hétköznapok" avagy a kötelező karanténidő, ami alatt a szerencsésekkel semmi nem történik,csak várnak. 

A heti blogom bevezetőjéhez ismét tudnék bőven témát választani, de ezt inkább mellőzném. Sokkal inkább az események sorrendjében szeretném bemutatni, hogy mi minden történt a menhelyünk háza táján egy hét leforgása alatt. 

Múlt heti blogomat úgy indítottam, hogy a heti beszámolóm mellé "beszúrok" olyan történeteket, amik talán egy kicsit jobban mutatják,hogy a kutyák mennyire más módon és más időintervallumban képesek adaptálódni a menhelyi körülményekhez.

Felhoztam Gombóc példáját, aki nyílt agresszióval válaszolt a változásokra, illetve Tina történetét, aki inkább a sarokban meghúzódva várta, hogy mi fog történni. Mindkettő kutyához máshogy kellett közelíteni, máshogy kellett velük viselkedni, ahogy ők is teljesen más személyiségjegyekkel bírnak.

A legfrisebb blogomban a friss információk mellett kitérnék pár régebbi lakónkra, az ő sorsuk alakulásáról, és hogy miként élték meg a menhelyre kerülést, a karantén időszakot, amely tapasztalataink szerint a legnehezebb a kutyáknak.