Sikertörténetek

A szerető gazdára talált kutyák és cicák rövid története az új gazdi leírása nyomán.

Kedves Linda és Tappancs-csapat!

Már lassan 8 hónapja a családunk tagja Szuper. Nagyon szeretjük, egy kivételes, különleges kis csoda. November 15-én 1 éves lett, ezért úgy gondoltuk, hogy küldünk Nektek egy kis helyzetjelentést.

2018. nov. 29.

Régóta terveztem, hogy örökbe fogadok egy cicust, de mindig is féltem a feladattól. Össze szedtem minden bátorságom és a "fel fogok nőni a feladathoz" mentalitással telefonáltam, hogy megnézhessem Zsigát, akit a honlapon szemeltem ki magamnak. Nehéz volt a választás ennyi bájos szépség között, de valami megfogott benne. Első találkozásnál természetesen pár másodpercnél nem óhajtott többet maradni a karomban, hiszen nem ismert. Kétség kívül számomra a nagy Ő lett. Váratlan örömmel fogadtam, hogy már az első találkozástól számított következő héten el is vihetem.

2018. nov. 27.

Relláról a gazdik minden évben újabb és újabb képeket küldenek, és így folyamatosan bepillantást nyerhetünk az életébe.

Rellát 3 éve fogadták örökbe a Tappancsnál. Ezek a legfrissebb gazdis képei.

2018. aug. 29.

Korábbi védencünk, Mango 2 hónapja él szerető családban, gazdája levelet és képeket küldött nekünk:

"Kiskutyám, Mango lassan 2 hónapja boldogítja a napjainkat! Nagyon belopta magát mindenki szívébe. Mostanra sokmindent megtanult, suliba is járunk. Remélhetőleg hamarosan elkezdjük a terápias kiképzést is. Nagyon boldogok vagyunk, bejártuk már a fél országot és nem állunk meg a határoknál sem!"

Nagyon örülünk, hogy Mango élete ilyen jóra fordult, hosszú, boldog közös éveket és további izgalmas kirándulásokat, felejthetetlen kalandokat kívánunk neki és gazdáinak!

2018. júl. 09.

Sziasztok!

Nagyon jól érzem magam az új helyen nagyon szeretnek engem mindenki befogadot engem nagyon élvezem a szabadlétet  remélem a többiek is szerencsével járnak majd mint én puszi mindenkinek :) 

 

2018. máj. 26.

Szia Linda! Szeretnék beszámolni a mi kis Zsozsó barátunk eddigi itteni életéről. Az első héten, ahogy idekerült, nem nagyon evett, a kedve viszont jó volt, élénk volt, ezért azt gondoltam talán válogatós.

Kicsit le is fogyott, a második héten aztán kiderült, hogy azért titokban őt is megviselte a környezetváltozás, amiatt lehetett ez az átmeneti étvágytalanság. Bár egyébként nem volt észrevehető rajta.

Most már nagyon jól eszik, étrendje főzött csirke aprólék, táp, kenyér vagy főtt rizs. Unaloműzőnek, a magányos órákra pedig marhacsontot kap.

2018. feb. 16.

Kedves Tappacsosok!

2017. októberében fogadtuk örökbe tőletek Szvetlanát az orosz bandából, akit mi már Zellernek hívunk, róla szeretnénk beszámolni nektek.

Mióta hazahoztuk, már nagyon sokat nőtt és erősödött, kétszer akkora, mint volt.

2018. feb. 01.

Kedves Linda!

Tina, ma már ROPI néven élvezi az életet.

Átírattuk a nevét az állatorvosnál és a tulajdonjogot is. 

A kutyus jól érzi magát. Kb. kétszeresére növekedett. Küldök pár képet. Kicsit ugyan félénk még, a hirtelen mozdulatokat nem szereti, olykor-olykor lelapítja a fülét, de a farkát már nem húzza be maga alá. 

2018. jan. 11.

Kedves Tappancsosok! 

2017. dec. 28.

Kedves Reni és Icu!

2017. dec. 27.

Buksikát még 2017. augusztusban fogadtuk örökbe.

Nagyon jól van, imádják egymást a mamával, pont összeillenek. Buksi szépen megszokta a helyet, tudja, hogy mikor mi van, mintha mindig is együtt lettek volna. Mama nagyon boldog a Buksival, de szerintünk a Buksi is boldog a mamával.

2017. okt. 10.
Kedves Tappancs Tanya! Jelentjük, hogy Dobi nagyon jól érzi magát új otthonában! Hamar megszokta a környezetet, és minket is. A lakásban bármerre megyünk, rohan utánunk, még a filmeket is velünk nézi a fotelból.
2017. szept. 30.

Jó napot!

Láttam annyi kutyusról, cicáról képet - akiknek sikerült gazdit találni -, hogy szeretném én/mi is megmutatni Önöknek Dorka kutyusunkat, akit még párom lassan 3 éve örökbe fogadta maguknál... akkori nevén Zellerként.

Két testvérével és anyukájukkal került magukhoz!

Ma már kész hölgyemény, van neki egy kis társa akivel annyira összenőttek, hogy szétválaszthatatlanok (egy másik kutyus)...

2017. szept. 11.

Mónika Vagyok, Dönci (Dormeo) gazdija.

Szerencsésen hazaértünk, nem volt semmi baj az autóban. Dönci mellett ültem, a combomra tette a buksiját, és nyugisan feküdt. 

A nagyvárosi zajok nagyon megijesztették, eleinte a házunk kapuján sem nagyon akart kimenni, de egy hét alatt már sokat változott, Már nem rezzen össze minden autótól, játék közben már a motorokra sem kapja fel a fejét! 

Három napja a nagydolgát is kint végzi, nagyon okos kiskutya.

Csütörtökön átírattuk a chipjét.

Küldök egy pár fotót.

Még egyszer nagyon köszönjük Őt!

2017. aug. 03.

Kedves Tappancs!

Most 3 hónapja, hogy örökbe fogadtuk Szedánt (ma már: Zénót). Nagyon jó döntés volt :-) Szeretnék küldeni Önöknek egy-két képet róla. 

2017. jún. 22.

Kedves Tappancstanya, 
Kedves Reni!

Megígértem, hogy írok majd Leó hogylétéről és küldök néhány képet. Már két hete nálunk van és minden rendben. Az első találkozás Cicóval nem ment simán, sok fújás meg hisszegés volt. Aztán külön szobába kerültek és igyekeztünk először csak a másik szagához szoktatni őket, és csak utána egymás látványához. Az első 3 éjszaka nem sokat aludtunk, mert sokat sírtak és rendetlenkedtek a macskák. Viszont amikor összeengedtük őket, akkor sokkal elfogadóbbak és érdeklődőbbek voltak egymás iránt.

2017. máj. 15.

Sziasztoook!

Küldtem Nektek egy képet Málnáról (Fürge), ahogy meghitten heverészik Piskótával (Jampec).

Nagyon jól kijönnek, állandóan játszanak, ilyenkor csak keveset vannak kiengedve, bár nem is nagyon vágynak a hidegbe. Pedig mindkettőnek jó nagy a bundája. Nyáron kétszer le vannak nyírva, hogy komfortosabban érezzék magukat.

Már nagyon kellett ez a kislány Piskóta mellé. Mindenki nagyon szereti, bár ő az idegenekkel még bizalmatlan, ami így helyes.

Fantasztikus kutyák, nagyon szeretjük mindkettőt, köszönjük szépen Nektek Őket.

2017. feb. 15.