Kutyás blog

Nagyon nehéz hetet hagytunk a hátunk mögött,aminek terheit valószínűleg sokáig fogjuk cipelni. 
Nagyon sok jobb sorsra érdemes kutya életének alakulásáról számolok be most a blogomban. Csöpi, a vélhetően fejbevert kutyus fizikai állapotáról számolok be, illetve Hobóéról, aki úgy került be a menhelyre,hogy majdnem éhenhalt egy lánc végén. A testi gyógyulás az egyik dolog, viszont ezeknek a kutyáknak a lelkében óriási törések vannak, ami nyomot hagyott mindkettő személyiségében. Messze még egy új gazdi lehetősége,tehát bizakodunk,hogy addig a lelki sebek is gyógyulnak. 

Nem is tudom, hogy miképp kezdjem a mondandómat. Ülök a gép előtt, keresem a szavakat. Amit írok,kitörölöm,majd újra nekifogok. Azt gondoltam,hogy ömleni fog belőlem a szó egy borzalmas állapotú kutya miatt, aki a héten került gondozásunkba.

Mégsem egészen tudom,hogy mit is írjak,hogy át tudjam adni azt a rengeteg információt,és el tudjam mesélni azt a mérhetetlen szenvedést,amin neki keresztül kellett mennie. Kezdem a legelején...

A hèten a rekkenő hőségé volt a főszerep, amiről már írtam, hogy mikènt tudjuk viszonylag komfortosabbá tenni kedvenceink èletèt.

Nagy forrósàgban kimarad nálunk a séta. Ennek az az oka, hogy ez a kutyàk kedvenc programja, és ilyenkor képesek arról is elfeledkezni, hogy túlhevülnek. Nem èrdekli őket semmi, csak a séta. Az ő egészségük vèdelmében tehát nyàron sajnos előfordul, hogy kimarad egy-két alkalom,sőt akàr még több, ha az èrdekük úgy kívánja.

Néhány hete téma volt a blogomban a veszettség. Írtam a tüneteiről, megelőzés lehetőségéről,és úgy általában a betegségről. Megemlítettem azt is, hogy a koronavírus járvány óta valahogy még nagyobb divat lett oltás ellenesnek lenni. Persze már előtte is voltak kételkedők, de azóta valahogy minden mögött összeesküvést látnak az emberek. 

Az elmúlt hetekben nagyon sok minden történt a menhelyen, így a blogban nem győztem beszámolni arról,hogy mikor milyen kutyák érkeztek hozzánk. 
A beszámolóimat javarészt felemésztik a beérkező kutyák bemutatása, aztán nekik érkeznek a "szürke hétköznapok" avagy a kötelező karanténidő, ami alatt a szerencsésekkel semmi nem történik,csak várnak. 

A heti blogom bevezetőjéhez ismét tudnék bőven témát választani, de ezt inkább mellőzném. Sokkal inkább az események sorrendjében szeretném bemutatni, hogy mi minden történt a menhelyünk háza táján egy hét leforgása alatt. 

Múlt heti blogomat úgy indítottam, hogy a heti beszámolóm mellé "beszúrok" olyan történeteket, amik talán egy kicsit jobban mutatják,hogy a kutyák mennyire más módon és más időintervallumban képesek adaptálódni a menhelyi körülményekhez.

Felhoztam Gombóc példáját, aki nyílt agresszióval válaszolt a változásokra, illetve Tina történetét, aki inkább a sarokban meghúzódva várta, hogy mi fog történni. Mindkettő kutyához máshogy kellett közelíteni, máshogy kellett velük viselkedni, ahogy ők is teljesen más személyiségjegyekkel bírnak.

A legfrisebb blogomban a friss információk mellett kitérnék pár régebbi lakónkra, az ő sorsuk alakulásáról, és hogy miként élték meg a menhelyre kerülést, a karantén időszakot, amely tapasztalataink szerint a legnehezebb a kutyáknak. 

Ezen a héten is, mint mindig több bajba jutott kutyus is bekerült a menhelyre. Az emberek, akik ilyenkor segítséget kérnek, vagy bejelentlst tesznek, fellélegeznek, hogy végre megoldódott a kutya sorsa, vagy legalábbis nem az utcán kell látnia.

Talán nem is menhelyi blog a helyes megfogalmazás arra, amit hetente próbálok visszaadni az olvasóknak, hanem inkább folyóírat. Az egyik hét olyan szorsan kapcsolódik a másikhoz, hogy annak ismerete nélkül elég nehéz bekapcsolódni a történetekbe, vagy átélni azokat. Ráadásul a naptári hét hiába zárul a vasárnappal, van akinek az élete története nálunk ott kezdődik, mert mondjuk akkor kerül be a menhelyünkre. Vagy itt van például Nikó, aki előző blogom végén szerepelt azzal, hogy ügyeletre kellett vinnünk,mert rosszul lett. 

Az elmúlt hetekben sok új kutya érkezett a menhelyre. Most a bevezetőtől eltekintenék, és szeretnék egy kicsit beszámolni ezeknek a kutyáknak az egészségi állapotáról, sorsuk alakulásáról. Hiszen a mentés nem ott áll meg, hogy a kutya elkerül valahonnan, ahonnan mondjuk segítséget kértek.

Múlt heti blogomban azt ígértem, hogy egy kicsit bővebben fogok beszélni a nyári kutyatartásról. Egészen pontosan arról, hogy milyen nehézségekkel kell szembenéznie ilyenkor nyáron egy kutyának. Noha ez minden évben témája a blognak, sajnos nem véletlenül írok róla szűntelen.

A heti beszámolómat ez alkalommal nem előzi meg bevezető. Sok új mentett kutya érkezett hozzánk a héten, igyekeztem az ő bemutatásukra, élettörténetükre szorítkozni. 

Tudom, hogy már nagyon sokszor írtam a vakcinázás fontosságáról, épp úgy a veszettség, mint a kombinált oltás tekintetében.
Akik rutinos kutyatartók, és figyelmet fordítanak a tájékozottságra, azoknak a következő információk túl sok újat nem fognak tartalmazni. Mégis, úgy érzem, hogy fontos róla beszélni, mert rengeteg problémát okoznak ezek a láthatatlan ellenségek.

Tekintve, hogy ez a hetünk elég konszolidált volt az érdekesebb események szempontjából, amiről érdemes írni, így megpróbálok olyan menhelyi kutyusokat, és az élettörténetüket bemutatni, akik már kicsit régebben élvezik a menhelyünk vendégszeretetét. Az ilyen blogokra ritkán van lehetőség, és a régebben benn élő kutyák is ezáltal talán több figyelmet kapnak. Sajnos gyakran tapasztaljuk, hogy a gazdikereső kutyusok közül csak az első pér oldalt nézik meg a látogatók, így a régebbi mentéseken átsiklanak.

Sokszor éri kritika a menhelyet, hogy nehezen, körülményesen adunk örökbe. Ezt, vállaljuk, valóban így is van, viszont ezt kizárólag a utyák érdekében tesszük.

Van olyan jelző, amit keverék kutyákra szoktak mondani, de az én fülemnek úgy hat, mintha szitokszó lenne. Amikor meghallom szabályosan ráz a hideg, és érzem ahogy emelkedik a vérnyomásom.

Ez a szó a korcs. Gyakran szokták a keverékeket így emlegetni, és még ha a legtöbben nem is rosszból mondják, nekem valahogy mindig egy negatív jelzőként cseng a fülemben.

Pedig idős embereknek gyakran ez a szava járása, és minden rosszindulat nélkül illeték így a nem fajtatiszta kutyákat.

A blogom bevezetője ezúttal sajnos egy búcsúblog. Egy olyan kutyától kellett most búcsúznunk, aki 10 évig az életünk része volt. Lompi, ezt a blogot Neked szánom! Remélem jó szívvel gondolsz ránk a túlvilágról.

Hétfő
A rendszeres blogolvasók bizonyára emlékeznek arra, hogy Lompinak az utóbbi időben elég sok problémája akadt az egészségével. 
Az epilepsziája súlyosbodott, emiatt epilepszia elleni gyógyszereket kellett kapnia. Később furcsán kezdett viselkedni, így részletesebb kivizsgálásra került sor. 

Kicsit úgy tűnik, hogy az elmúlt hetekben pusztán csak ismételni tudom önmagam. 
Hétről hétre kerülnek a menhelyre olyan kutyák, akik tényleg semmi rosszat nem tettek, pusztán csak túl fiatalok voltak, gazdáik pedig túl idősek.

Természetesen ezzel nem azt akarom mondani, hogy idős személy már ne gondolkozzon örökbefogadáson, csupán azt, hogy nagyon fontos mérlegelni mielőtt egy másik élőlényért is felelősséget vállalunk.

A heti bevezetőm témája természetesen ismét lehetne az, amiről már oly sokszor beszéltem: az idős ember, fiatal kutya örök problémája. Ezt a témát viszont éppen néhány hete említettem, és csak önmagamat tudnám ismételni, amit inkább nem teszek.

A másik, heti aktuális téma pedig a rossz fajtaválasztás lehetne, de ebben a témában nem érzem magam túl kompetens személynek. A menhelyen legnagyobb százalékban keverék kutyák vannak, sokaknál még a fajta jelleg meghatározása is nehéz feladat, tekintve, hogy a bekerülő kutyák igazi utcai mixek.