Kutyás blog

A múltkori blogomban már megírtam a szilveszteri tűzijátékkal kapcsolatos hozzáállásomat. 
Véleményem szerint néhány órára valóban lehetne vigyázni a kutyára úgy, hogy ne szökjön meg. Én sokkal inkább a vadon élő állatok reakcióit tartottam hangsúlyosnak, hiszen őket nem lehet erre felkészíteni, illetve menedéket biztosítani a számukra. Természetesen őket semmilyen módon nem lehet ehhez hozzászoktatni.

Ez a hét sem telt unalmasan nálunk. 
Sok kutyànk végre saját gazdi mellett kezdhet új életet, ennek köszönhetően pedig más segítségre szoruló kutyàk előtt nyílt meg a menhely kapuja. 

Az ünnepek közeledtével mindig igyekszem olyan témát választani bevezetőnek, ami ilyenkor leginkább aktuális. 
Az egyik ilyen a karácsonyi túletetés. A kutyák nem tudják mi a Karácsony. Mi emberek ilyenkor igyekszünk kicsit másképp látni a világot, ilyenkor hajlamosabbak vagyunk jótékonykodni. igyekszünk az otthoni kedvenceinknek is karácsonyi hangulatot varázsolni. Ez sokaknál kimerül abban, hogy ilyenkor kicsit engedékenyebbek a táplálással kapcsolatban.

A minap belefutottam egy másik állatvédő szervezet örökbeadási protokolljába. Tekintve, hogy egy neves szervezetről van szó, így alaposan elolvastam, hogy náluk mik a követelmények.

Nem mintha örökbe szeretnék fogadni, hiszen nálunk vannak a legszebb kutyák, de azért mégiscsak jó tájékozódni. Az örökbefogadás a meglepetésemre szinte teljesen ugyanúgy zajlik, mint nálunk.

A múlt heti blogomat ott hagytam abba, hogy érkezett vasárnap a menhelyre két alom kölyök. Sajnos még aznap kiderült, hogy az egyik csapatban egy kis kutya parvo gyanús, így rögtön elkülönítettük. Már akkor jeleztem, hogy a többi kiskutya sorsát illetően sem vagyunk nyugodtak, hiszen ők is nagyon passzívan viselkednek. Természetesen ez betudható annak, hogy sok időt utaztak, továbbá nem ismerjük őket, így elképzelhető az is, hogy egyszerűen csak visszahúzódóak.

Az utóbbi időben nem írtam bevezetőt, vagy ha igen, az biztosan kurtára sikeredett. Most pedig anny minden történt velünk, hogy inkább ezeket a történeteket veszem hangsúlyosabbra. 
Sajnos van is mit. Már sokszor mondtam, hogy az emberek állattartási kultúrája két részre szakadt. 

Sokan családtagként kezelik a kutyát: bent él a házban, nyaralni viszik, szülinapot tartanak nekik. Én is ezt a vonalat képviselem. 

Nagyon sokszor előfordul, hogy kritika éri az örökbefogadási feltételeinket. 
A legtöbször az szokott lenni a probléma, hogy az emberek elmondása szerint “túl bonyolultak vagyunk”. 

Kezdjük ott, hogy korábban még úgy történt az örökbefogadás, hogy az emberek kijöttek időpont foglalással, vagy anélkül a menhelyre nézelődni. A nézelődés persze ritkán vont maga után örökbefogadást, hiszen nagyon sok ember inkább csak szétnézni szeretett volna, mint örökbefogadni. Éppen emiatt különválasztottuk a nézelődést az örökbefogadástól. 

A héten Muki átesett a lépeltávolításon. A műtét jól sikerült, ugyanakkor nagyon izgultunk érte. Hazakerült Nimród kutyánk a jogos tulajdonosàhoz, ami elég vegyes érzelmeket váltott ki belőlünk. További részletek a blogban. 

A héten egy szívmelengető történetbe futottunk bele, amiről a blogom végen fogok beszàmolni. 
Sok minden történt nálunk az elmúlt egy hétben. Perec vizsgálatra utazott, neki az állapota aggodalomra ad okot, illetve Muki is gyengélkedik az emlősor eltávolítása után. Hogy mi ennek az oka, arról részletesen beszámolok lentebb.

Hétfő
Évek óta a menhely külső területe be van kamerázva, ami annak köszönhető, hogy nagyon sokszor az emberek szemrebbenés nélkül raktak ki kutyát a területünkre, vagy ami számomra a legbosszantóbb, az adományládába. 
Bizonyám, nem először szembesültünk vele, hogy valaki úgy oldja meg a kutya elhelyezését, hogy egyszerűen berakja abba a ládába, ahova mások az àllatoknak szànt élelmet rakják. 
Sajnos egy kameránk azonban valamilyen oknàl fogva meghibásodott, és mi hiába próbáltuk újraindítani, nem sikerült. 

Ez a hét az átlagosabbnál csendesebbnek bizonyult már ami a blogírást illeti. 
A blognak ugyanis kutyákról, érdekes témákról, eseményekről kell szólnia, nem pedig arról, hogy a dolgozók takarítottak, etettek, itattak, gyógyszert osztottak, betegkutyát ápoltak, noha a mindennapjaink zömét ez teszi ki.
A blogomban mindig az újdonságok szerepelnek: a beérkező kutyák bemutatása, hogy mikor ki és miért volt orvosnál. 

Úgy tűnt, hogy ezen a héten végre minden jól alakul. Több kutyusunk is ment orvosi vizsgálatra, csupa jó hírekkel tért vissza a gondozónk, így joggal lehettünk optimisták. 
A heti munkánkat egyik napon egy önkéntes csapat segítette, továbbá a hét végén gazdihoz kerülhetett két kutyusunk is. Nyílt napra is készültünk, tehát minden adott volt, hogy sikeres hetet zárjunk. És a hétvégén mégis olyan pofont kaptunk, hogy még most is a sírás fojtogat... 

Ezen a héten van az Állatok Világnapja. Ez nekünk abból a szempontból is nagyon szerencsés, hogy ilyenkor nagyon sok iskola és óvoda gyűjtést szervez a menhely állatok számára. Arról már korábban is írtam, hogy számunkra az eledel mindig sarkallatos pont. 

A héten nagyon sok minden történt velünk. Jók, rosszak egyaránt. 

Elveszítettük egy régi menhelyi lakónkat, egy másikról pedig megtudtuk, hogy gyógyíthatatlan betegsége van. Emellett persze tennünk kellett a dolgokat úgy, ahogy eddig is…

Hétfő

Hétfő

Pár hete egy spicc jellegű kutya érkezett hozzánk a menhelyre, akinek a története elég szövevényes volt, és akkor még nagyon diplomatikusan fejeztem ki magam.

Amikor azt hinné az ember, hogy már olyan nagy meglepetés nem érheti, akkor bizonyítja az élet, hogy bizony tud olyat produkàlni, ami még nem volt. Ilyen Benny története is, aki a héten került a gondozásunkba, nem akármilyen háttértörténettel…

Hétfő

Frédi nagy utat tett meg nálunk. Nem annyira fizikailag, inkább fejben. Ő Bordányból került hozzánk, egy félős, kiszolgáltatott kutyusként, akit elvettek a gazdájától rossz állattartás miatt. 

Bele volt nőve a lánc a nyakába, utógondozása sokáig tartott. Ő csak megtörten, némán és rettegve tűrte, hogy kezeljük. 

A hétre is jutott két olyan történet, hogy ha nekem valaki ezt önkéntes koromban meséli, biztos nem hiszem el. Persze azóta már sok-sok év eltelt, és sajnos már ott tartunk, hogy mindent fenntartással kell kezelni, amit mondanak. 

Egyszerűen döbbenet, hogy emberek, akik a leghétköznapibb életet élik, barátságosak, kedvesek, otthon mégis úgy bánnak. Kutyájukkal, mint egy tárggyal. 

Nos, erre két példát is hoztam a hétről. 

Hétfő

Üllésről egy igen belevaló, csíkos, tacskó jellegű kutya érkezett. Őt Oszkárnak neveztük el, ugyanis nem volt mikrochipje. 

A heti bevezetőm egyúttal a hétfői napunk beszámolója, hiszen új kutya érkezett a gondozásunkba, nem is akármilyen háttértörténettel…

Hétfő

Reggel segítség kérő telefonhívást kaptunk. A bejelentő szerint az éjszaka a viharban beszökött hozzá egy kis termetű, idősebb kutyus, akit a saját kutyái megtámadtak az udvaron.

Ismét tudott az élet tanulságos esettel szolgálni, sajnos. Tekintve azonban, hogy a blogomat kronológiai sorrendben írom, így az esetet akkor kívánom részletezni, amikor mi is szembesültünk az esettel. 

Akik követik a tevékenységünket, ők jól tudják, hogy nagyon sok kutyát fogadunk be. A kóbor kutyák mindig előnyt élveznek, és ha engedi a kapacitás, akkor várólistáról, bejelentési sorrendben, gazdától is fogadunk be feleslegessé vált kutyákat. Mi több, a szegedi ebrendészettel is együttműködünk.