Cicás blog

Mircike megint belassult. Az ínygyulladása belobbant, ilyenkor gyógyszereket kell szednie, hogy lehúzzuk a gyulladást. Sajnos más megoldás erre nincs, ezzel együtt kell élnie. Nekünk pedig az a dolgunk, hogy amint érzékeljük a tüneteit, már kezdjük el a kezelését, mert különben nem tud enni, és tépkedi a bundáját. Ilyenkor pár napig pépes eledelt tud csak falatozni, villával törjük össze, és pici vízzel hígítjuk, hogy jobban csússzon.

Reggeli osztáskor is felettébb gyanús volt, hogy Matyó nem olyan nagy elánnal rongyolt oda a tálkákhoz, mint általában mindig. Komótosan, megfontoltan és kissé zsémbesen, mikor a többiek akadályozták útját. Később, mikor már mindenkinek tele volt a pocakja, és ledőltek takaritkozni, pihenni, alaposabban szemrevételeztük a nagyfiút. Egy helyen kinyalogatta/vakarta a lábát, meleg is volt, ráadásul az egyik pupillája kitágult, és nem is reagált a fényre sem. Állatorvosunkkal konzultálva lázcsillapítót kapott első körben. 

Félve tártuk fel Csabi cica meleg zugát, mert nem tudtuk mire számítsunk. Szerencsére Csabi éber volt, figyelt és simogatásért cserébe dorombolt is. Óvatosan mozgattuk csak, hogy átcseréljük a takarót alatta frissre, szárazra, mert kicsit összekoszolódott. Biztos hatalmas fájdalmai voltak, úgy nyúltunk hozzá, mint a hímes tojáshoz, ő pedig egyáltalán nem ellenkezett. Egy tüneményes cica. Izgatottan vártuk a rendelő nyitását, mert a kolléga már ott volt vele, hogy mihamarabb rá tudjanak nézni Csabira. Tudtuk, hogy nagy a baj, nem várakozhattunk.

Napok óta csak azt vártuk, mikor fog letelni a két hét, hogy lekerüljön Márvány lábáról a merevkötés. Mindenkinek kínlódás volt, neki is, de nekünk is látni őt ebben az állapotban. A nagy csomag a lábán, amitől alig tud mozogni, nem is mozoghat, fáj is neki, és még a tölcsér is a fején... De eljött a kontroll napja, minden bizodalmunk abban volt, hogy végre lekerül a kötése. A Vezér állatorvosi rendelőbe utazott, ahol a röntgen felvétel után bebizonyosodott, hogy Márvi szuper cicalány, az izma letapadt.

Mivel Márvány lába megnyeglett, rongylábának mihamarabb ellátásra volt szüksége. Gondoltuk ficam, vagy szalagszakadás... Egyik sem jó, de sajnos előfordult már. Mindenesetre borzasztó látvány volt, de őt nem gátolta abban, hogy jöjjön-menjen. A Vezér állatorvosi rendelő fogadta őt, és a kicsi őt, azaz Sziromot. Napokban feltűnt, hogy szárad össze a farka vége, gondoltuk nem árt megnézetni. Mivel megtalálásakor a halál tornácán táncolt, a keringése már leálló fázisban volt, ezért a farka vége elkezdett elsorvadni, ennek eredményét véltük felfedezni. Szirom farka vége pár nap múlva leesik.

Ízisz igazi szuperanyu! Minden kölykével tölt külön időt, szeretgetéssel, törődéssel, játékkal. Emellett egymagában is jókat játszik, van, hogy jobban pörög, mint csemetéi. Viszont a közös időtöltést sem vetik meg még mindig. Ha pihenésre kerül sor, akkor azt együtt teszik, egy kupacban, és a jól megérdemelt szundit a még mindig tartó komfortszopizás előzi meg. Igazából csak dagasztanak anyjukon, és összenyálazzák dorombolások közepette, de addig van ideje mindegyikük buksiját alaposan letisztogatni, alváshoz rendbe rakni. A kölykök amennyire jó tesók, annyira mások.

Két cica érkezésére készítettük elő a duplakennelünket. Gazdijuk sajnos elhunyt, ők pedig az üres lakásban éltek egy ideje magányosan, de természetesen ellátták őket. A két ivartalanított, hét év körüli kandúr megszeppenve érkezett a menhelyre. A nevük sem volt biztos, így mi új nevekkel ruháztuk fel őket: a vörös kandúr Benő lett, míg társa Bende nevet kapta. Benő egy hajszállal közvetlenebb, ám Bende az, aki egész testével óvta őt, mögé rejtőzött el biztonságba Benőke. Az érintést elviselték, de behunyták szemeiket, nem is akartak minket látni közben.

Soma átköltözött a felkészítő szobába. Remélni sem lehetett volna jobb fogadtatást mindkét fél részéről. Soma nagyon örült a pajtiknak, mindenkit megpróbált játékra invitálni, több kevesebb sikerrel. Mindenesetre ő nagyon jól érezte magát, önfeledten futkározott, örömködött.

Felemás érzésekkel kezdtük a napot, hisz az elmúlt időszak szomorú eseményei igencsak megviselték a lelkünket.  Ennek ellenére itt van a mi kis ördögfiókánk, ki a megszeppent, bűbájból és hatalmas szemekből álló apróságból nőtte ki magát, és lett a legelevenebb, legérdeklődőbb és talán az egyik leghangosabban dorombolós szeretetcsomag. Ő Kuszkó, a rettenthetetlen! És eljött a gazdisodása napja, amit már nagyon vártunk, de ugyanakkor nehezen is válunk meg tőle, hisz aktív, szerves része volt a mindennapjainknak.

Az elmúlt hétvégén kilátogatott külföldi ajkú hölgyet fogadtuk, hogy ő is személyesen meggyőződjön, nem Frici a majd egy éve elveszett cicája. Akkor még frissen költöztek Rúzsára, majd egyik nap azon kapták magukat, hogy a kinti-benti állataik közül egyik kutyájuk és cicájuk eltűnt, és nem önszántukból sétáltak el.  A kutyus több hét után előkerült az országhatár mellől, míg a cicának azóta is hűlt helye, pedig minden követ megmozgattak. Azóta elkészült a meglévő cicáik számára a kifutó is, még nagyobb figyelmet fordítanak az állataik és saját biztonságukra.

Reggel már arra készülődtünk, hogy Drazsét elküldjük állatorvoshoz. Amint nyitott, Lili már robogott is vele Dr. Tímár Endre rendelőjébe. Hosszas vizsgálat következett, valamint vérvétel is történt, hátha abból okosabbak leszünk. A gyorstesztje negatív lett, ami jó hír. Az már kevésbé, hogy vérvételkor (és teljesen laikusként írom most ezt), de ami kicsapódott, és átlátszónak kellene lennie, az opálos volt. Itt már sejthető volt, hogy valami nagy gáz van.

Nikkát Dr. Farkas Attila visszarendelte kontrollra a nem múló náthája miatt. Igazából, hogy mi ez a makacs, szűnni nem akaró dolog, pontosan nem is tudni, de minden tünete náthára utal, csak sokkal-sokkal intenzívebb. Ismétlő injekciót kapott, olyan spécit, mint két nappal korábban is, hátha. Talán egy hajszálnyit jobban volt, piciket már tudott enni is, de egyelőre még úgy tűnik nagyon messze a vége. 
Soma és Szénia továbbra is kapják az antibiotikumot és a mindenféle velejárót. Ők jobban festenek, mint Nikka, mondjuk hírül sem kapta őket annyira el.

A reggeli órákban egy nő érkezett a menhely kapujába, hogy az előző nap, mások által talált cicát leadja. A cicát a dorozsmai víztározónál találták, viszont megtartani nem tudják, így annak ellenére, hogy nincs helyünk, egy fikarcnyi sem, nem rendítette meg a dolog, úgy volt vele, hogy akkor lerakja hordozóstól, mert ő biztos nem viszi magával vissza. A cica jól táplált, és végtelenül kezes, az a ránéz az ember és már dobja is el magát figura. Kicsit szutykos, de ezt leszámítva biztos valaki ellátta.

Önkénteseink kutyasétáltatáskor macskacsaládra lettek figyelmesek közvetlen a menhely melletti erdőben. Felállítottuk az élőcsapdát, hátha sikerül összegyűjteni a tagokat. A legéhesebb egy kis lurkó lett, aki elég hamar kiszimatolta, és befalta a bekészített nedves eledelt. Nagyon félős és vadóc egyelőre, így nem néztünk meg a nemét, de annyira kandúros arca van, hogy azonnal ráragasztottuk a Soma nevet. Mint később kiderült, jogosan. Az apróság kb. három hónapos, igen vézna, de ez betudható a pár napos koplalásnak.

Mircike túl a gyorsteszten és első oltásán, átköltözött a felkészítőszobába. Na ott aztán mindennel és mindenkivel baja volt. Rég volt ennyi zsörtölődős cicánk, akik azt sem tudják, hogy fejezzék ki nemtetszésüket, hogy az életüket más cicákkal kell megosztaniuk. Szerencsére mindannyian szép lassal alkalmazkodnak, és elfogadják a többiek jelenlétét, de az első napokban Mirci is hangos elutasítással jelezte az arra haladók számára ellenszenvét. Tiszteletben is tartották a nagysága akaratát.

Úgy láttuk, eljött az idő, hogy Turmix felköltözzön az immunhiányos lakrészbe. Feloldódott teljesen, és a cicákkal is szociális, csak remélni tudtuk, hogy nagyobb létszámban is ugyanilyen tündibündi cukorfalat lesz. Így is lett, Turmix szinte azonnal beilleszkedett. Volt némi hőbörgés Boti részéről, de Turmix jól kezelte, teljes mértékben lepergett róla Boti mindenféle megnyilvánulása. Szerencsére rövid idő alatt lecsengett a mérgelődés irányába, és mintha mindig is ott lakott volna, Turmix teljes értékű tagja lett a kis társaságnak.

Újabb lakókkal bővült a menhelyi cicák száma. Ők egy idős bácsi cicái voltak, aki már kórházba került, mikor a rokonok segítséget kértek tőlünk. Addig is tisztességesen ellátták a cicákat. Mindketten már túl  vannak az ivartalanításon, kedvesek, érdeklődők, és a hordozóból is úgy jöttek kifelé, mintha mindig is ismertük volna egymást. Persze a karanténban, a szobakennelben már más volt a szitu, meglepődtek és összebújtak az idegen helyzettől. Eddig kinti-benti cicák voltak, szobatiszták és igencsak nagy termetűek. Az anyacica 5-6 éves, Mamó névvel érkezett.

Frici, avagy Frigyes átköltözött a felkészítő szobába. Pillanatok alatt kiderült, hogy világéletében egyedüli cicaként élte mindennapjait. Egyáltalán nem tudta hova tenni, jól kezelni azt, hogy más cicák is léteznek rajta kívül. Még az elválasztó, biztonságos ketrec rácsai sincsenek közte és más cicák között, nyugodtan meg tudják érinteni, szimatolni, és ettől kiverte a frász! Morgott, puffogott, ment volna ki az ajtón, ott üvöltözött előtte. Nem tudta elviselni a cicák jelenlétét, látszott rajta, hogy feszült, és egyáltalán nincs ínyére ez a helyzet.

A felkészítő szobába átkerült Tasha és Tesa. Egész közel engedtek már magukhoz minket, elindult a bizalmi szál. Eljött az ideje annak, hogy kiköltözzenek a karanténból. Tasha egy gyors szemrevételezés után hamar behuppant a számára legszimpatikusabb kuckóba, míg Tesa, ez a vagány kandúrka már ment is spanolni a pajtikkal. Mindenkit körbeszimatolt, majd ezt követően felmérte a terepet, és a számára legszimpatikusabb ablakszárnyba csüccsent be a kilátással ismerkedni. Világéletében utcacica lévén egész jól reagált a bentlétre, a korlátokra és a puha fotelokra!

Az elmúlt napokban Lapka megzuhanásának, bágyadtságának nyoma sincs. Ez nem teljesen igaz, mert még mindig szüttyög, de az étvágya és hangulata kicsattanó!  Annyira cukira gyógyult, vagy nem is tudom hogy fogalmazzak, de most sokkal-sokkal bújósabb, mint eddig bármikor. Pedig az ő kedvessége eddig sem volt véka alá rejtve, de most csimpaszkodik, mászik fel az ölünkbe, karunkba, vállunkra, és fúrja bele orcáját a miénkbe. Dorombol világnak, ölelésekor szinte beleolvad a mellkasunkba. Babusgatjuk.