Macskalandok 2024. jan. 29 - febr. 11.

Cicás blog | 2024. március 31.

Mircike megint belassult. Az ínygyulladása belobbant, ilyenkor gyógyszereket kell szednie, hogy lehúzzuk a gyulladást. Sajnos más megoldás erre nincs, ezzel együtt kell élnie. Nekünk pedig az a dolgunk, hogy amint érzékeljük a tüneteit, már kezdjük el a kezelését, mert különben nem tud enni, és tépkedi a bundáját. Ilyenkor pár napig pépes eledelt tud csak falatozni, villával törjük össze, és pici vízzel hígítjuk, hogy jobban csússzon.

Mircike


Benő reggel úgy fogadott minket, hogy hányt egyet a meglévő tócsa mellé, de előtte délután sem akart már enni, ami az ő esetében nem olyan kirívó. Általában nem rohanja le a tálat, mindig lassan csemegéz, úgyhogy ennek nem is tulajdonítottunk nagy jelentőséget, másnapra úgyis elfogy a kajcsija a saját tempójában. Kivéve most... Úgyhogy ő a Vezér állatorvosi rendelőbe robogott vizsgálatra. Minden rendben volt vele, se láz, se semmi tapintható, ultrahangon látható, ellenben bent fogták megfigyelésen. Kicsit dehidratált volt a hányások miatt és infúzióra kötötték. Gyanakodtak a szőr eltömődésére, vagy valami olyan felevésében, ami eldugaszolta a bélrendszerét, ezért kontrasztanyaggal próbálták kideríteni a bibit.

Benő


Szerdán Grincs kapott csak kombinált oltást az állatorvosi vizit hozadékaként. 
Másnap látogatót fogadott, aki jutalomfalatokkal kedveskedett a cicáknak, amit nagyon szépen köszönünk. Szimpatikusak is voltak egymásnak, amit jó volt látni. Az külön örömmel töltött el minket, hogy Grincsi mellé pajtit is szeretne leendő gazdija, valakit, akivel jól kijön a kandúrka. Így könnyebb lesz a beszoktatás is, valamint sosem lesz egyedül. Mivel odébb van az örökbefogadás, addig el kell készülnie a leendő otthonuknak teljesen, majd látjuk, hogy addig kivel sző szoros barátságot, hisz kikerül majd a karanténból.

Grincs


Benőnél a kontrasztanyagnak köszönve kiderült, hogy valami nagyon nincs rendben, össze van szűkülve egy bélszakasz, ezért fel kellett tárniuk műtétre. Ott viszont már más irányban indultak el, hiszen akkor látták, hogy a nyirokcsomói vannak annyira megduzzadva, hogy összenyomják azt a bizonyos részt. Kapott mindenféle injekciót, és a továbbiakban szteroidos kezelést kap, ami már azonnal mutatott  némi javulást, hisz másnap már evett szilárd ételt is, és üríteni is tudott. Sajnos fennáll a limfóma gyanúja, de erre gondolni sem akarunk.

Benő a rendelőben


Pénteken egy sérült cicához kértek segítséget Újszegeden, aki nem használja a hátsó lábait, és egy autó alá húzta be magát. Lili a bejelentő segítségével próbálta becserkészni a két lábbal is fürgén kúszó cicát, aki időközben egy beton elemekből álló kerítés közé passzírozta be magát. Nagy szerencse, hogy a bejelentőnek volt kapukulcsa az adott telephez, így megtudták fogni a nagyfiút, aki igencsak kimelegítette a segítőit. Ezért a Bojler nevet kapta. Lili a Vezér rendelőjébe robogott vele. Sem az ultrahang, sem a röntgen nem mutatott elváltozást, traumát vagy törött csontot. Egyelőre Lilihez költözik megfigyelésre, és ő a fizioterápiára járó kutyuska, Karoll lábmozgatási, stimulálási tornáját tudja Bojlerrel is gyakorolni, mivel ugyanolyan állapotban van, mint a kiskutya volt, mikor megtalálták. Egyelőre nagyon fél, remeg az érintéstől ez a kb.3-4 éves, csodaszép, ivaros kandúrka.

Bojler vizsgálaton


Ha már ott voltak a rendelőben, és Benő, az asszisztensek kedvenckéje jókedvnek, javulásnak és jó étvágynak örvend, ezért őt is haza engedték. Már nagyon cukiskodott, és sokat dorombolt, éber volt, és szinte örült, mikor visszatért a megszokott közegébe.
Bébé cicához Vásárhelyről érkezett egy fiatal nő látogatóba. Fiatal kutyusával él, de hiányzik az életéből a dorombolás, Bébé pedig azonnal szerelem volt már fotó alapján is. Eleinte kicsit szerényen viselkedett látogatója előtt, de egy pillanatig sem rendítette meg abban, hogy vele lesz teljes az élete.

Bébé


Hétvégén Matyó cicánk megtudta, milyen is az a bizonyos "tejben/vajban fürösztés". Családja megérkezett érte, hogy a hordozóban kétségbeesetten áriázó nagyfiút végre haza tudják vinni hódmezővásárhelyi otthonukba. A kapott hírek alapján nem sok időbe telt, hogy a korábban mindig visszahúzódó Matyó rájöjjön, elhiggye, hogy itt minden érte van, és szuper új családot kapott. Már első naptól kezdve otthon érezte magát. Ez a tipikus olyan eset, mikor tényleg egymásnak lettek teremtve.

 Matyó otthon


Család látogatott ki elsősorban Klárikához, hisz gyönyörű. A tinédzser lányka kis kedvencét próbáltuk megtalálni egy nyugodtabb cica személyében, akivel azért lehet játszani is. Szimpi volt számukra Spárga és Latoya is, de Nikka hátulról támadott... Először apuka nyakában ugrált, majd az anya táskáját, cipőjét vette célba. Túl soknak bizonyult, tele energiával, szeretettel, csak olyan Nikkásan. És ezzel teljesen elbűvölte kisgazdiját, Nikkára esett a választása.

Nikka


Korábbi védencünk, Tündér gazdijai jöttek ki, mert szerettek volna a királylány mellé társat. A FIVes részlegen nézelődtek, mivel Tündér is pozitív. Első körben Ingó volt a kiszemelt. Mivel úgymond burokban nőttek fel itt kint a menhelyen, ők tartanak az idegenektől eleinte, ellenben Turmix gátlástalanul ostromolta a látogatókat. Nem különben Mamó, ő amint ülő embert érzékel, már kúszik is az ölébe. Gondolkoztak a tapasztaltakon egy napot, és végül egy kölyök cica helyett két 6 év körüli cica mellett tették le voksukat. 

Turmix, az ellenállhatatlan

Mivel Lilinél Bojler marad megfigyelésen, és tornáztatva van, ezért a nála ideiglenesen lévő lányok közül bekerült kettő, Rumba és Rokka. Rebarbara erősen ellenállt, a trióból ő a legfélősebb, így még marad egy pár napot, hátha a külön foglalkozás előnyére válik. A lányok eleinte nagyon megvoltak riadva, de Rokka már pár nap elteltével a pocakját mutogatva, dorombolva üdvözölt minket. Rumba egyelőre még távolról figyel, de azért látszik rajta, hogy nagyon jönne, érdeklődne. 

Rumba, a megfigyelő


Bojler kontrollon volt. Mindenki konzultált mindenkivel a rendelőben, mert érdekes, kirívó jelenség az ő állapota. Valami a gerincvelőjével van, amit csak MRI vizsgálat tudna kimutatni. Reflex, fájdalom érzete van, helyzetérzete nincs (jelentsen ez bármit is). Egyelőre marad minden így ahogy van, otthon gyakorolnak szép lassan, apránként és bízunk benne, hogy javulni fog. Szerencsére étvágya van, üríteni is tud, alomtiszta még így is, ami nagyon jó jel.

Bojler szép pofija


Szerdai napon állatorvosunk Poppynak adott kombinált oltást, ami elég sok időt vett igénybe, míg hirtelen és hatékonyan kivitelezni tudtuk ezt a műveletet, Saru és Vincent pedig veszettség elleni oltást kaptak. Mircike a gyógyszerek hatására sem hozta a várt gyors javulást, ezért kapott szteroid injekciót, amitől már másnapra kisimult és már a száraztáp nyammogásnak is nekifogott.

Poppy


Benő cica is kapja még a gyógyszereit, de majd kicsattan, öröm ránézni. Dagaszt, dorombol, bújik, mintha szükségét érezné, hogy a pár nap kimaradást, míg odavolt, be kellene pótolnunk. Irtó cuki!

Benőke


Bébé összecsomagolt, és izgatottan vártuk örökbefogadóját, hogy bűbáj cicalányunk is megkezdje családi életét gazdijával és kutya pajtijával. Már most sokkal, de sokkal közvetlenebb volt gazdijával, aki nem győzött áradozni kedvességéről, és csodálni őt.

Nikka felköltözött a nagyszobába a gazdisodásáig. Valamint állatorvosi javaslat is volt a helyzetváltoztatás, hátha segítene a kissé szuttyogós nóziján. Nikka azt is imádta azonnal, hogy felköltözött: új spanok, kifutó is, ohhh. Egyik ámulatból esett a másikba. :D
Majd megérkezett a pár a két husimusiért, Mamóért és Turmixért. Nagyon izgulunk, hogy fognak majd beilleszkedni, hisz még kutyusuk is van. Azt tudtuk, hogy Mamónak volt korábban gazdija, de Turmix korábbi életéről semmilyen infónk nincs, azért bízunk benne, hogy jól veszi az akadályokat ő is. A páros Szegedre költözött, biztonságba, szeretetbe.

Mamó


Viszont nem mehetünk el szó nélkül a mi kis celebünk, Guliver mellett. Ő a cicákat képviselte a Fressnapfos adománygyűjtésen. Hámmal, pórázzal, mintha mindig is ezt csinálta volna. Újonnan szerzett Pipacs, a puli jellegű kutyus pajtása társaságában felfedezték a kínálatot is, begyűjtötte a simogatásokat, és bájos pofijával elbűvölte az arra járókat. Élvezte nagyon, de elfáradt, ekkor jelezte, hogy menne be a hordozóba, ahol ledőlt pihenni. Mit van mit tenni, csak cicából van! Ő egy csodamacska! :)

Guli kutya pajtásával kirándul

 

54 cicánkkal köszönjük, hogy velünk tartottak!

Reni

Hozzászólások