Cicás blog

Derült égből villámcsapásként ért minket a telefonhívás, hogy Gulivert visszahoznák. Egészen pontosan három hónap gazdisodás után letelt a mandátuma. Hiába emeljük ki, hogy jobb úgy hazavinni egy cicát, hogy a család dolgozik, iskolába/óvodába van, mert így a cica is megszokja, hogy van idő, míg egyedül van otthon. Addig is fel tudja fedezni a lakást, nézelődni, ismerkedni... Guliver a téli szünet elején csöppent be a családba, fürdőzött a társaságban, hogy körülötte forog a világ! Ő az a cica, aki ezt élvezi, sőt! Mondhatjuk azt, hogy igényli is.

Cifra gazdijai nem csak annak örülhettek, hogy elkészült a lakás felújítás, hanem annak is, hogy így végre haza tudják vinni kiskedvencüket. Nagyon várták a pillanatot, mondhatom ezt mindkét fél részéről. Cifra az első pillanattól otthon érezte magát új, szegedi otthonában, és gazdijai is megdöbbenve tapasztalják, hogy még mindig napról-napra lehet jobban szeretni a cicalányt.

Ábel fokozott javulásával eljutottunk odáig, hogy kontrollra küldjük. Dr Tímár Endre rendelőjébe utazott Lapka társaságában, hogy megerősítsenek minket abban, hogy Ábi jól van. Hatalmas döbbenet övezte a felismerést, miszerint ez a cica az a cica, aki a halál peremén lavírozott, pici eséllyel arra, hogy a mérleg nyelve pozitív irányba billen. Márpedig oda billent! Ám egy kis bélgyulladás még tapintható volt, arra kapott injekciót.

Idén ez az első beszámoló, mikor nem kell újra felidézni valamelyik védencünk elvesztését. Azonban így sem volt nyugtunk, mondanám, hogy egy percig sem, de azért pár napig kegyes volt a sors. Monokli és Misi gazdisodásával tátongó űrt a lakrészükön kitöltöttük Pierrel és Günterrel. Nem akartuk őket azonnal átköltöztetni, vártuk a jobb időt, valamint azt is figyeltük, hogy hogyan reagál Lulu mama a macskákra, még ha rácson keresztül is.

Morci Feri egyre jobb hangulatnak örvend, az étvágyáról nem is beszélve. Ám végterméknek még hűlt helye, ezért útnak indítottuk Dr. Sebő Ottó rendelőjébe, hogy valami úton-módon szabadítsák meg a feleslegtől, ha már a paraffinolaj nem segít. Hamar segítettek rajta, és Ferkó, ha lehet, még morcibb lett, ami egyáltalán nem meglepő kollégánk beszámolója alapján, amit most nem részleteznék. Szóval a küldetés sikerrel járt, ezután Feri ezen jellegű problémája is megoldódott.

Az év folytatásában sem zajlottak felhőtlenül vidáman az események. Azért szerencsére abból is jutott, hogy kárpótoljon minket a veszteségét...

Mint minden új év kezdetén, most is tele pozitív gondolattal, optimistán, nagy lendülettel vágtunk bele az évbe, gondolván, talán idén minden sokkal jobb lesz. Egy újabb generáció nő fel, válik önállóvá és döntéshozóvá, mi pedig bizakodunk, hogy a biztonságos és felelős állattartás hátha ebben a korosztályban mindenki számára divattá válik. Ám amilyen lendülettel jött a lelkesedés, olyan gyorsan csorba esett rajta... Az elmúlt napban, az Alföldi utcából beérkezett Koszi cica állapota nagyon bizonytalan.

Két nagyon bájos cica érkezett gondozásunkba. Őket egy nő gondozta, ivartalanítatta, próbált nekik gazdit találni, sikertelenül... Cérna nagyon vékony volt, fiatal és elveszett, amikor felbukkant náluk, míg Verát/Vercsit egy idős néni halála után karolt fel, aki akkor még kölyök volt, és nem szerette volna, ha ott magában elkallódik. Mindketten nagyon szépen, trikolór lánykák, de senki se szeretett beléjük.

Kicsit kaotikusra sikeredett a hét, nem várt események hada befolyásolta az eltervezett, betervezett, várt történéseket. Hétfőn fiatal pár érkezett ki elsősorban Pacához látogatóba. Mindenképp egy nőstény kölyök cicát szerettek volna már meglévő cicájuk mellé, aki nemrég veszítette el idős társát. Paca kisugárzása és beszédes tekintete nagyon megfogta őket. Érezték a kihívást benne, mert tényleg olyan, mint egy mini vad ló, akit be kell törni. Tele van energiával aprócska cicalány létére, de emellett kedves, egyre kedvesebb, egyre többet lehet babusgatni is, csak na, menne...

Nyíltan állíthatom, hogy az említett két hét volt a legszuperebb, legszerencsésebb két hét az évben, ami a gazdikra találást illeti! Honda gazdisodásával kezdtük a hetet. Ez egy számunkra még mindig meglepő döntés a család részéről, hisz elsősorban a gyermekes családok a legbarátságosabb, azonnal simogatható és babusgatható cicákat választják ki, ellenben Honda családjával, akik nem hátráltak ki a döntésükből, és kivárják, míg a bundás kis gombóc kitárja szívét előttük. Gazdija adománnyal érkezett, amit hálásan köszönünk! Bájos pofijú Honda Szegedre költözött.

Zima elkülönítve, figyelgetve sem biztatott minket semmi jóval. Kedves volt, aranyos, de látszott, hogy bármennyire is próbáltuk elhessegetni a gondolatot arról, hogy FIPes, már egyre inkább szembetűnő volt a hasa növekedése alapján. Igyekszik tartani magát, eszeget piciket, de gyorsan elfárad. Mindez megspékelve az enyhe sárgulással. Borzasztóan sajnáltuk, de meg kellett hozni a szomorú döntést az ő érdekében. Most az autónk csak cicákkal megpakolva robogott Dr. Tímár Endre rendelőjébe.

Kalóz egyre rosszabbul viseli a bezártságot, társaságra van szüksége. Bármennyire is nyugodt cica ő, azért kölyök még, annak minden velejárójával bárhonnan is nézzük. Eljátszik egymagában is, de nagyon igényelné elsősorban az ember közelségét, másodsorban pedig egy kis pajtit, akivel le tudja vezetni a felgyülemlett kölyök energiákat. Meg ugye egyre hisztisebb és hangosabb lesz, ha becsukjuk a kis helyére, zokon veszi és nehezen viseljük a keserves kérlelését, ez az igazság. Így meghoztuk a döntést, átkerült a felkészítő szobába.

Érzelmileg megterhelő időszakba csöppentünk/vagyunk túl... Megesik, hogy valakit nem említünk rendszeresen, vagy számolunk be mindennapi kálváriáiról, de az csak azért lehetséges, mert annyira a mindennapjaink és a rutin része, hogy megszokjuk. Ezzel kezdjük és zárjuk a napot. Az aggódással, a gondoskodással, az előkészületekkel, a figyelemmel, hogy a lehető legtöbbet szolgáljunk a jó, vagy jobb léte érdekében. Fitos szájában tályog volt, ami az antibiotikum hatására szépen gyógyult.

Topán fogadott látogatót egy szomszédos megyei kis faluból. A külföldi ajkú nő családjával költözött Magyarországra, és elérkezettnek látták az időt, hogy négylábú családtagot fogadjanak örökbe. Rábukkantak a honlapunkra, és beleszerettek Topán orcájába. Régóta ilyen arcú cica volt a nő álma. A személyes találkozás sem okozott meglepetést, sőt! Maga sem hitte el, hogy egy cica tud ennyire tündi-bündi, közvetlen és bújós szeretetcsomag lenni. Márpedig Topán (tesóival együtt) beeszi magát az ember bőre alá, köszönve pótanyjuknak, Lilinek.

A megüresedett dupla ketrec Rijéka és Cili Juli után sokáig nem váratott magára. Egyelőre Zulu és Zima költöztek át, helyüket pedig előkészítettük egy újabb jövevény számára. Várólistáról fogadtuk be ezt a bűbáj kiskandúrt, aki a Kalóz név büszke tulajdonosa lett. Szó szerint zabálnivaló, mert olyan bájos a pofija, a jelleméről nem is beszélve. Kalózt egy nő találta a Tarjánszéle utcában még korábban. Egy kolónia tagja lehetett, vagy csak próbált oda beilleszkedni, ki tudja. De kicsi volt, és nagyon beteg, ezért nem tudott többször elsétálni mellette.

Hétfő délelőtt Zulu kontrollon járt. Sokkal jobb egészségnek, közérzetnek és étvágynak örvendett, ennek ellenére még kapott egy-két szurit dr. Farkas Attila állatorvosunktól a teljes gyógyulás érdekébe. Hétvégén még némi hőemelkedéssel és bágyadtsággal küzdött, szerencsére már most szinte teljesen önmaga, és aktívan éli a kölyökcicás dolgait. 

Nem tartogatott olyan sok újdonságot, eseményt a beszámolóban említett két hét. Ennek ellenére feladatunk volt bőven, hisz a mindennapos ellátásuk, etetésük, takarításuk és a napi foglalkozás még így is kiteszi az ottlétünk szinte teljes idejét. Azért néhány fontosabb momentumot szeretnék kiemelni, mert bizony most is történtek nem várt fordulatok.

A héten egy újabb apróságot üdvözölhettünk köreinkben. Fiatal lány kért segítséget egy pár hetes picinek, aki még nem önellátó. Nyaralásuk vége felé bukkantak rá, és hiába próbáltak fényt deríteni a hovatartozására, senki nem vállalta, hogy hiányozna nekik, a mamacicát sem látták, úgyhogy amit tudtak, rögtönöztek, hogy életben tartsák. A környéken több szervezetet is megkerestek, de az elhelyezését nem tudták megoldani, így magukkal hozták haza, és tőlünk kértek segítséget. Mivel Lili gondozónk épp nem babacicázott, ezért némi egyeztetés után bevállalta a kicsi gondozását.

Nagyon nem vártuk ezt a pillanatot, ám elérkezett az idő. Honornál nemrég vettük észre a FIP tüneteit, a hasa elkezdett nagyobbodni. Emellett sokkal kezesebb lett, bújósabb és ragaszkodóbb, ami még inkább megnehezítette a helyzetet. Igyekeztünk maximálisan lesni minden óhaját-sóhaját, közben azt kellett tapasztalnunk, hogy a gyilkos kór napról-napra elhatalmasodik rajta. Már odáig jutott, hogy kezdett besárgulni... Az étvágya még mindig jó, bár a járása nehézkesebb.

Nap-nap után folyik a "harc" a pici Blankó életéért. Hiába az antibiotikum és az egyéb kiegészítők, vitaminok, az orra bedugul, és a légzése egyre nehézkesebb. Lili az orrát is takarítgatja, nedves ronggyal oldja a beszáradt nóziját, ám ici-pici orrlikán így sem tud rendesen szuszogni. Levegőhöz a száján keresztül jut, így viszont nehezebb az étkezése. Muszáj volt ismét állatorvoshoz vinni. Nagyon pici és törékeny... Annak ellenére, hogy kinyílt a szemecskéje, akkorka mint egy újszülött cicafiú. Egyre inkább szorított az idő, úgyhogy Lili gondozójával Dr.