Hogyan lehet részese?

Ha támogatná alapítványunkat, azonosulni tud céljainkkal, több módon is segítheti munkánkat

19 ÉV ALATT TÖBB, MINT 8500 MEGMENTETT ÉS ÖRÖKBE ADOTT KUTYA ÉS CICA

Legfrissebb blogbejegyzéseink

Történetek a menhely életéről

Ezen a héten is, mint mindig több bajba jutott kutyus is bekerült a menhelyre. Az emberek, akik ilyenkor segítséget kérnek, vagy bejelentlst tesznek, fellélegeznek, hogy végre megoldódott a kutya sorsa, vagy legalábbis nem az utcán kell látnia.

2024. jún. 02.

Latoya reggel csak a kanapén, az egyik kis ágyból pislogott ki ránk. A szeme mandula formát öltött, melegnek is tűnt, és ami ennél sokkal, de sokkal ijesztőbb volt, nem a lábunk alatt forogva várta a reggelit. Falatozni is ímmel-ámmal kezdett el. Lassabb volt, házsártosabb, semmihez sem volt kedve. Egyelőre csak telefonon konzultáltunk állatorvosunkkal, majd elkezdtünk neki fájdalom- és lázcsillapítót adni a kis hőemelkedésére, szemcseppet,immunerősítőt. Majd annak függvényében, hogy reagál rá, beszéljük meg a többit.

2024. jún. 02.

Talán nem is menhelyi blog a helyes megfogalmazás arra, amit hetente próbálok visszaadni az olvasóknak, hanem inkább folyóírat. Az egyik hét olyan szorsan kapcsolódik a másikhoz, hogy annak ismerete nélkül elég nehéz bekapcsolódni a történetekbe, vagy átélni azokat. Ráadásul a naptári hét hiába zárul a vasárnappal, van akinek az élete története nálunk ott kezdődik, mert mondjuk akkor kerül be a menhelyünkre. Vagy itt van például Nikó, aki előző blogom végén szerepelt azzal, hogy ügyeletre kellett vinnünk,mert rosszul lett. 

2024. máj. 26.

Grincs leendő gazdija újfent kilátogatott a menhelyre időt tölteni választott kiskedvencével. Most körbejártuk a cicákat, alaposan átbeszéltünk mindent, és abban maradtunk, hogy a számára nagyon szimpatikus, játékos, ám félős Zümi lenne a legjobb választás Grincsi mellé. Ezen felbuzdulva már másnap fel is költözött Grincs a kisszobába, hogy megkezdjék az ismerkedést Zümivel. Szó mi szó, még mi is megdöbbenve konstatáltuk, milyen hamar egymásra talált a két kis kandúrka.

2024. máj. 23.

Az elmúlt hetekben sok új kutya érkezett a menhelyre. Most a bevezetőtől eltekintenék, és szeretnék egy kicsit beszámolni ezeknek a kutyáknak az egészségi állapotáról, sorsuk alakulásáról. Hiszen a mentés nem ott áll meg, hogy a kutya elkerül valahonnan, ahonnan mondjuk segítséget kértek.

2024. máj. 23.

Múlt heti blogomban azt ígértem, hogy egy kicsit bővebben fogok beszélni a nyári kutyatartásról. Egészen pontosan arról, hogy milyen nehézségekkel kell szembenéznie ilyenkor nyáron egy kutyának. Noha ez minden évben témája a blognak, sajnos nem véletlenül írok róla szűntelen.

2024. máj. 10.

Aktuális híreink

Hírek a Tappancs Tanya és a felelős állattartás világából

"Önnek csak 1%, Nekik a menedék:"
186 bentlakó kutya és 42 cica kérése ez, akiknek
egyetlen menedékük a Tappancs Tanya.

Adószám: 18469453-1-06

Kérjük, adományával, illetve adó 1%-ának felajánlásával segítse a kóbor állatok megmentését!

Idén május 20-ig van lehetőség, hogy rendelkezzen adójának 1%-áról az Ön által kiválasztott közhasznú alapítvány javára. Kérjük, válassza a Tappancs Állatvédő Alapítványt, hogy továbbra is segíthessük a bajba jutott négylábúakat!

2024. feb. 28.

Bár alapítványunk működési területétől távol zajlanak az ukrajnai háborúval és a menekülthullámmal kapcsolatos események, ennek ellenére nem nézhetjük ezt a borzalmat ölbe tett kézzel.

Háborús körülmények között - úgy, mint bármilyen más katasztrófahelyzetekben –, csak az illetékes hatóságok intézkedhetnek.

Amit mi tehetünk, és megtettük:

2022. feb. 25.

Az utóbbi 3 évben összesen 479 gazdás kutya és cica ivartalanításában segédkeztünk.

Minden egyes szuka kutya vagy nőstény cica ivartalanítása évi 1-2 alkalommal átlagosan 3-5 nemkívánt kiskutya vagy kiscica meg nem születését jelenti, És még nem számoltuk az így meg nem született állatok meg nem született további kölykeit és azok kölykeit sem.

A kanok ivartalanításával pedig a még ivaros szukák, nőstények vemhesülése válik nehezebbé. A kanok nem szöknek, nem verekednek, így nem terjesztenek különféle állatbetegségeket.

2021. márc. 12.

2021.03.11: a rendelkezésünre álló ivartalanítási keret betelt. Új jelentkezőket már nem tudunk fogadni! Köszönjük a megértést.

A kampányban 169 állat (68 kutya és 101 cica) ivartalanítására nyílt lehetőség. Köszönjük az együttműködő rászoruló gazdák felelős hozzáállását.

2021.03.01:

2021. márc. 12.

Alapítványunk egész évben azon dolgozik, hogy a Tappancstanyára befogadott árva állatok az év minden napján megkapják a számukra elvárt gondoskodást. Az állatbarátok támogatás nélkül viszont erre nem lennénk képesek.

2020. dec. 18.

A menhelyen élő kutyákat és cicákat minden körülmények között el kell lássuk. Az életterüket ki kell takarítani , meg kell őket etetni, a gyógyszereket kiosztani, az egészségüket megőrizni, a tanyát rendben tartani. 

2020. nov. 09.

Fogadjon örökbe egy kutyát

Néhány gazdit kereső kutyus a Tappancs Tanyán
keverék
szuka
keverék
kan
keverék
szuka
2 hónapos
keverék
szuka
2 hónapos
keverék
kan
2 hónapos
keverék
kan
2 hónapos

Fogadjon örökbe egy cicát

Néhány gazdit kereső cica a Tappancsnál
házi
keverék
kandúr
3 éves
házi
keverék
nőstény
11 hónapos
házi
keverék
nőstény
11 hónapos
házi
keverék
kandúr
11 hónapos
házi
keverék
nőstény
11 hónapos
házi
keverék
nőstény

Barátaink, támogatóink

Alapítványunk kiemelt támogatói

Sikertörténetek kutyákról és cicákról

A Tappancs Tanya korábbi lakói, akik már szerető gazdára találtak
Kedves Tappancsosok!
Kedves Tappancs Állatmenhely! Megígértem, hogy küldök képet Piciről. Már lassan két hete hogy elhoztam Önöktől. Úgy gondolom teljesen beilleszkedett :)
Vaúú, Vaúú Tappancs Falka!  Két hét múlva lesz egy éve, hogy elköszöntem tőletek és a testvéreimtől.