A héten szabadságon voltam, így kollégám barátkozott az új lakóinkkal. Poppy heves ellenállást tanúsított minden próbálkozás ellenére, így munkatársam kénytelen volt könyékig érő bőr kesztyűben kitakarítani és megetetni őt. Annyira feszült és zavarodott, egyedüli megoldásnak a támadást látta jó ötletnek. Ketrecét egyik oldalon letakarták a nyugalma érdekében, ha nem látja a többi cicát, kisebb a stressz forrás, mivel elvileg hallani nem hallja őket. Persze a napok előrehaladtával csillapodtak a kedélyek. Morog, fújtat, de ritkábban és hajlandó inkább visszavonulni a kis kuckójába, a szándékos riogatás, támadás helyett. Amúgy biztos egy aranyos, kedves cica ő, a pofiján is látszik, csak még nem tudja helyén kezelni a bekerülését.
Hasonló mentalitású Vöri és Vadóc is. (Ő a korábbi beszámolóban még Vándorként szerepelt, de az félreértés volt). Igaz, bennük semmi szándékosság nincs támadást illetően, ellenben ugyanúgy fújnak és morognak. A legkisebb jóindulattal sem lehetne azt mondani, hogy bárminemű kapcsolatba szeretnének kerülni gondozóikkal.
Végül ott vannak még a frissen bekerült lakóink hárman, betegen. Szakszerű ellátásuknak köszönhetően egyre jobban látszott a pici szemecskéjük és egyre jobb erőre kaptak. A picik, Pandóra és Pantera nem sok emberi érintéssel találkozhattak, mert ők is azonnal védekező üzemmódba kapcsolnak. Elférnek az ember tenyerében, olyan pindurkák, és már most megtapasztalhatták az emberi felelőtlenség határtalanságát. Étvágyuk szerencsére kiváló, reméljük hamarosan a bizalmukat is elnyerhetjük. Ellenben Pangea, a kicsit nagyobb társuk, az a tipikus bújós, ember imádó szeretetcsomag. Minden jó szónak, siminek de akár egy tekintetnek is úgy tud örülni, hogy hangos dorombolással, szinte mosolyog a tekintete. Jó lenne, ha a kicsik is ráhangolódnának Pangi rezgéseire, de biztos sokat fog segíteni az ő végtelen szeretete a szocializációjukban.
Hamar elérkezett a csütörtök, amikor Monokli, valamint a négyes, Gin, Gina, Ginevra és Ginger kaptak oltást. Mindannyian szipi-szupi ügyesek voltak. Monokli nagyon jól berendezkedett lakrészébe. Reggeli tálalása előtt már trappol elő és csiporogva jelzi, hogy enne. Van egy széke, a trónja! Nagyon szeret benne heverészni és a simogatásokat is egyre jobban élvezi, már dugja is bele gyönyörű buksiját az ember tenyerébe.
A hétvége elég fordulatosra sikeredett. Lilii és Robi önkénteseink részt vettek a cicák lakhelyének kitakarításában és jó sok simogatásban részesítették lakóinkat. Nagyon szépen köszönjük Nekik!
Majd egyik szemünk sírt, a másik nevetett, hisz Kirillünk gazdisodott. Az a Kirill, aki rengeteg borsot tört az orrunk alá, talán ő tudta leginkább megbonyolítani a mindennapjainkat, pedig azért a jó pár év alatt láttunk egy s mást. De ő egy kis csodabogár, aki helyből ugrott a nyakunkba, segített az alomtakarításkor és egyszerre több helyen is felbukkant, csak hogy minket szórakoztasson. Most viszont egyik önkéntesünk családjába költözött be, ahol már egy hasonló kaliberű, örökmozgó ifjonc cica várta őt. Kirill első pillanatban otthon érezte magát , a "kis tesó" pedig hűen követte őt a felderítő útja során.
És amire a legmerészebb álmainkban sem gondoltunk, mert benne ragadtunk a rózsaszín fellegekben, egy hét után Merlint visszahozták. Kapott egy szobát, ahol igaz az első két napban nem volt szobatiszta, de amint magára hagyták több időre, helyre állt a világ rendje. Evett, ivott, almozott a helyére. Pár nap után már szemlélődve ücsörgött a széken és várta a történéseket, ám a meglévő cicájuk nem nézte jó szemmel mindezt, és bedepizett. Így Ozra lelki békéje érdekében Merlinke vissza költözött a megszokott világába. Azonnal ment ki a kifutóba, megnézte minden a helyén van-e, de teljesen olyan volt, mint a kisgyerek, mikor egy hét után haza ér a táborból.
Másnap náluk kezdtem a napot, kíváncsi voltam, milyen a hangulata. Szerencsére nem viselték meg a történések, a mi lelkünket annál inkább. Sajnáljuk, hogy nem jött össze Merlinkének, pedig nagyon bizakodók voltunk. De folytatódik tovább az élet, ami nem teljesen a régi, hisz Kirill hiánya szinte kézzel tapintható.
Az új lakókkal való találkozás sem volt zökkenőmentes, hisz megint egy új arcot kell megszokniuk. Vadóccal egész jó ütemben ment a barátkozás, de ahogy jött, úgy ment is. Megérkezett az anyjuk. Úgy volt, hogy harmadik testvérüket hozzák be, de ott maradt egyedül és a gondozói az esőben ücsörögve találtak rá. Azonnal felvitték otthonukba az átázott kis cicát, és ha a sors így akarta, akkor a pici marad, és a kedves anyjuk jön be. Vanilla, mert ezt a nevet kapta tőlünk mindaddig volt kedves, míg be nem került kölykei mellé a ketrecbe. Ettől kezdve ment a morgás és röpködtek a pofonok a kicsik felé is és felénk is. Úgyhogy egy rögtönzött megoldást kellett találni, kerestünk egy használaton kívüli kutyaszállító ketrecet, amiben elszállásoltuk egyedül Vanillát. Abban a hiszemben örültem az ő jövetelének, hogy majd segít Vörinek és Vadócnak a mihamarabbi oldódásban, elfogadásban, de sokkal inkább okozott pánikot, mint barátkozós közeledést...
Poppy is sokat fejlődött az elmúlt héten, sokat van kint, már nincs is letakarva és érdeklődve nézelődik. A morgás még kitart, de folyamatosan javul a helyzet. Viszont akkorákat és artikulátlanul nyávog, a frászt hozza rám, de betudható hallássérült mivoltának.
Korábban kértek segítséget egy beteg cica ügyében. A Mars tér melletti iskola udvarába költözött be, vadnak és betegnek titulálták. Igazából nem vad ő, csak nagyon-nagyon félős, vélhetően mindig is utcán élt. De most a betegség ledöntötte a lábáról és próbált menedéket találni. Egyik önkéntesünk próbálta befogni, de nem jártak sikerrel, aztán pár nap múlva egy másik kedves segítőnk becsapdázta. Azonnal dr. Tímár Endre rendelőjébe robogtak, ahol bódításban megtörtént a kivizsgálása. Muszáj volt bódítani, hisz nem hagyta volna magát. A fülét kitakarította, alaposan körbevizsgálta és mivel az egészsége azért annyira nem drasztikus, azzal a lendülettel túl is esett az ivartalanításon, valamint a FIV/FeLV gyorsteszten. A teszt erősen jelezte a FIV pozitivitást... A hölgy haza vitte és egy kis ketrecben elszállásolta Misikét, ezt a nevet kapta tőle. Miután 10 napig antibiotikum kúrán volt, a gyógyszerezés után megérkezett a menhelyre. Misike pár napig alig mutatta magát, majd szépen lassan ő is oldódni látszik és már a simogatással is ismerkedik. Kis repedt fazék hangján mondja a magáét folyamatosan. Nem tudni, hogy mérges vagy barátkozó hangulatásban van éppen, mert a testbeszéde tartózkodik, ám a hanglejtése dallamos. Próbáljuk kiismerni, de lehet ő sem tudja egyelőre mit is szeretne velünk közölni.
De ez a nátha mizéria nem kíméli a lakóinkat sem. Van valami a levegőben, ami után folyamatosan prüszkölnek a cicák. Különösebb panasz nincs, csak hapci rohamok. Orruk, szemük tiszta, bágyadtabbak és ennyi. Erre szoktuk kérni a doktor urat, hogy a csoda szurival gyógyítsa meg a cicákat. Erre a fajta meghűlésre, vagy bármi is legyen ez, elképesztő hatásos, már másnapra megszűnnek a tünetek. Így járt most Lótusz és Marcikó, valamint Kronosz is. Mondjuk Kronosz már pár napja antibiotikumot kapott, de egyáltalán nem akart javulni, sőt egyre jobban belekeveredett. Ez a szuri után láthatóan elindult a javulás útján, orra fokozatosan kevesebbet váladékozott, szemei egyre jobban kinyíltak, a hapcizások mérséklődtek, de azért az ő esetében nem múlt el teljesen. Ő immunhiányos, több idő kell a gyógyuláshoz.
Látogatók érkeztek Nikéhez és Pici Jucihoz. A pár ismerkedett a cicákkal, de nem tudtak dűlőre jutni. Át kellett beszélniük a pro és kontra érveket, hisz egyikük kedves, míg a másikuk most kezd nyiladozni. Majd némi gondolkodás után visszatelefonáltak, hogy megpróbálják, Pici Jucit szeretnék adoptálni. Ez egy remek lehetőség számára, hisz nem tartozik a kezes cicák táborába. Viszont, hogy őszinte legyek, picit aggódom is, de annál inkább bizakodom, hogy neki sikerülni fog beilleszkednie, volt már rá sok-sok pozitív példa.
Töretlen lelkesedéssel Lili, Betti és Robi önkénteseink zsongták körül cicáinkat, szívből köszönjük nekik!
Vasárnap látogatókat vártunk Gin és Gina pároshoz, de sajnos nem jelentek meg. Viszont egy kedves pár meglátogatta cicáinkat, hogy sok-sok simogatást osszanak ki nekik némi virslivel fokozva a hangulatot. Imádják a virslit, az számukra mindig valami pozitív, kitüntetett figyelmet jelent. Különösen TImike a nagy rajongója, a lelkét is eladja olyankor, levetkőzi gátlásait és a félős cicából egy elbűvölő, pajkos és barátságos cicává alakul. Nagyon jó hangvételű, simogatós, dorombolós, falatozós időt töltöttek cicáinkkal.
49 cica van jelenleg a menhelyen. Sokan, nagyon sokan és ami a legszomorúbb, hogy többen itt nőnek fel, nem is sejtik, hogy mennyi szépséget tartogat az élet! Előbb-utóbb mindannyiukra rá talál az igazi gazdi, akitől megkapnak mindent, amiben eddig nélkülözniük kellett. Addig is tartsanak velünk és drukkoljunk együtt, hogy sikerüljön valóra váltani az álmukat!
Reni
Hozzászólások