Hogyan lehet részese?

Ha támogatná alapítványunkat, azonosulni tud céljainkkal, több módon is segítheti munkánkat

19 ÉV ALATT TÖBB, MINT 8500 MEGMENTETT ÉS ÖRÖKBE ADOTT KUTYA ÉS CICA

Legfrissebb blogbejegyzéseink

Történetek a menhely életéről

Anyagi korlátai szinte mindenkinek vannak, olyanoknak is, akiknek nem kell minden fillér elköltését százszor végiggondolnia.
A probléma az, hogy nagyon sokan a kutyatartást is úgy kezelik, hogy ha jut rá, akkor jut, ha nem hát úgyis jó.

2023. máj. 22.

Az elmúlt napokban Lapka megzuhanásának, bágyadtságának nyoma sincs. Ez nem teljesen igaz, mert még mindig szüttyög, de az étvágya és hangulata kicsattanó!  Annyira cukira gyógyult, vagy nem is tudom hogy fogalmazzak, de most sokkal-sokkal bújósabb, mint eddig bármikor. Pedig az ő kedvessége eddig sem volt véka alá rejtve, de most csimpaszkodik, mászik fel az ölünkbe, karunkba, vállunkra, és fúrja bele orcáját a miénkbe. Dorombol világnak, ölelésekor szinte beleolvad a mellkasunkba. Babusgatjuk.

2023. máj. 16.

Derült égből villámcsapásként ért minket a telefonhívás, hogy Gulivert visszahoznák. Egészen pontosan három hónap gazdisodás után letelt a mandátuma. Hiába emeljük ki, hogy jobb úgy hazavinni egy cicát, hogy a család dolgozik, iskolába/óvodába van, mert így a cica is megszokja, hogy van idő, míg egyedül van otthon. Addig is fel tudja fedezni a lakást, nézelődni, ismerkedni... Guliver a téli szünet elején csöppent be a családba, fürdőzött a társaságban, hogy körülötte forog a világ! Ő az a cica, aki ezt élvezi, sőt! Mondhatjuk azt, hogy igényli is.

2023. máj. 16.

Most is nagyon sok minden történt a menhelyünk háza táján. 
A hétvégén sok kutyus gazdisodott, de megállíthatatlanul érkeznek hozzánk bajban lévő kutyusok rossz állapotban, szívszorító történetekkel. Róluk szól a legfrissebb blogom.

2023. máj. 14.

Sokáig nem tudtam mi legyen a blog bevezető témája, de vasárnap reggel egy telefon után megvilágosodtam.

Egy olvasónak akkor élvezetes a blog, ha peregnek az események. Ez a hét nem bővelkedett ilyen eseményekben, mégis pörgős kis hetet tudhatunk magunk mögött, de ezek csupa olyan dolgok, amelyek egy blogot nem tesznek színessé.
A menhelyi élethez hozzátartozik a fűkaszálás, átállás a nyári hónapra, kutyaházak áthúzgálása, szalma kiszedése. Ilyen dolgokkal töltöttek a hetet a dolgozók, ami rengeteg idő, mégis, blogban leírni kevés és eseménytelennek tűnik. 

2023. máj. 14.

Ezen a héten a blogomban olyan kutyákat szeretnék bemutatni egy kicsit közelebbről, akiket különösen csodálok. Nem azért, mert kitűnnek a többiek közül a szépségükkel, éles eszükkel, vagy éppen a kedvességükkel, hanem azért mert hihetetlen méltósággal viselik amit az élet rájuk mér. Nem éltek egyszerű életet, de küzdenek és csodálatos, követendő példaként szolgálhatnak. 

2023. máj. 14.

Aktuális híreink

Hírek a Tappancs Tanya és a felelős állattartás világából

"Önnek csak 1%, Nekik a menedék:"
186 bentlakó kutya és 42 cica kérése ez, akiknek
egyetlen menedékük a Tappancs Tanya.

Adószám: 18469453-1-06

Kérjük, adományával, illetve adó 1%-ának felajánlásával segítse a kóbor állatok megmentését!

Idén május 20-ig van lehetőség, hogy rendelkezzen adójának 1%-áról az Ön által kiválasztott közhasznú alapítvány javára. Kérjük, válassza a Tappancs Állatvédő Alapítványt, hogy továbbra is segíthessük a bajba jutott négylábúakat!

2022. feb. 28.

Bár alapítványunk működési területétől távol zajlanak az ukrajnai háborúval és a menekülthullámmal kapcsolatos események, ennek ellenére nem nézhetjük ezt a borzalmat ölbe tett kézzel.

Háborús körülmények között - úgy, mint bármilyen más katasztrófahelyzetekben –, csak az illetékes hatóságok intézkedhetnek.

Amit mi tehetünk, és megtettük:

2022. feb. 25.

Az utóbbi 3 évben összesen 479 gazdás kutya és cica ivartalanításában segédkeztünk.

Minden egyes szuka kutya vagy nőstény cica ivartalanítása évi 1-2 alkalommal átlagosan 3-5 nemkívánt kiskutya vagy kiscica meg nem születését jelenti, És még nem számoltuk az így meg nem született állatok meg nem született további kölykeit és azok kölykeit sem.

A kanok ivartalanításával pedig a még ivaros szukák, nőstények vemhesülése válik nehezebbé. A kanok nem szöknek, nem verekednek, így nem terjesztenek különféle állatbetegségeket.

2021. márc. 12.

2021.03.11: a rendelkezésünre álló ivartalanítási keret betelt. Új jelentkezőket már nem tudunk fogadni! Köszönjük a megértést.

A kampányban 169 állat (68 kutya és 101 cica) ivartalanítására nyílt lehetőség. Köszönjük az együttműködő rászoruló gazdák felelős hozzáállását.

2021.03.01:

2021. márc. 12.

Alapítványunk egész évben azon dolgozik, hogy a Tappancstanyára befogadott árva állatok az év minden napján megkapják a számukra elvárt gondoskodást. Az állatbarátok támogatás nélkül viszont erre nem lennénk képesek.

2020. dec. 18.

A menhelyen élő kutyákat és cicákat minden körülmények között el kell lássuk. Az életterüket ki kell takarítani , meg kell őket etetni, a gyógyszereket kiosztani, az egészségüket megőrizni, a tanyát rendben tartani. 

2020. nov. 09.

Fogadjon örökbe egy kutyát

Néhány gazdit kereső kutyus a Tappancs Tanyán
keverék
szuka
keverék
kan
keverék
szuka
keverék
kan
6 hónapos
keverék
kan
1 éves
keverék
kan

Fogadjon örökbe egy cicát

Néhány gazdit kereső cica a Tappancsnál
házi
keverék
kandúr
1 hónapos
házi
keverék
nőstény
házi
keverék
nőstény
2 hónapos
házi
keverék
kandúr
házi
keverék
nőstény
házi
keverék
kandúr
5 éves

Barátaink, támogatóink

Alapítványunk kiemelt támogatói

Sikertörténetek kutyákról és cicákról

A Tappancs Tanya korábbi lakói, akik már szerető gazdára találtak
Kedves Tappancsosok!
Kedves Tappancs Állatmenhely! Megígértem, hogy küldök képet Piciről. Már lassan két hete hogy elhoztam Önöktől. Úgy gondolom teljesen beilleszkedett :)
Vaúú, Vaúú Tappancs Falka!  Két hét múlva lesz egy éve, hogy elköszöntem tőletek és a testvéreimtől.