Hogyan lehet részese?

Ha támogatná alapítványunkat, azonosulni tud céljainkkal, több módon is segítheti munkánkat

19 ÉV ALATT TÖBB, MINT 8500 MEGMENTETT ÉS ÖRÖKBE ADOTT KUTYA ÉS CICA

Legfrissebb blogbejegyzéseink

Történetek a menhely életéről

A héten Muki átesett a lépeltávolításon. A műtét jól sikerült, ugyanakkor nagyon izgultunk érte. Hazakerült Nimród kutyánk a jogos tulajdonosàhoz, ami elég vegyes érzelmeket váltott ki belőlünk. További részletek a blogban. 

2025. nov. 22.

A frissen bekerült balesetes cica, Tapi már eszegetett. Igaz, fekve és segítséggel, de az biztató, hogy van étvágya. Viszont minden érintésre morgolódik, biztos nagy fájdalmai vannak, amire gyógyszert kap. Közben egy gyors vizitre is beugrott kollégánk vele a Vezér Állatorvosi rendelőbe, semmi változás sincs, de kapott még infúziót a nagyfiú.

2025. nov. 17.

Mivel ahhoz, hogy Borbála be tudjon költözni a karanténba, ezért kellett egy hely számára. Így összeköltözött Cibak a vele egykorú lányokkal, Lettivel és Latteval. Elsőre a lányok nem fogadták kitörő lelkesedéssel az új jövevényt, de Cibuska lehengerlő bája és kedvessége meglágyította a szívüket pillanatok alatt. A szundi idejüket már összebújva töltötték. 

2025. nov. 17.

A héten egy szívmelengető történetbe futottunk bele, amiről a blogom végen fogok beszàmolni. 
Sok minden történt nálunk az elmúlt egy hétben. Perec vizsgálatra utazott, neki az állapota aggodalomra ad okot, illetve Muki is gyengélkedik az emlősor eltávolítása után. Hogy mi ennek az oka, arról részletesen beszámolok lentebb.

2025. nov. 17.

Hétfő
Évek óta a menhely külső területe be van kamerázva, ami annak köszönhető, hogy nagyon sokszor az emberek szemrebbenés nélkül raktak ki kutyát a területünkre, vagy ami számomra a legbosszantóbb, az adományládába. 
Bizonyám, nem először szembesültünk vele, hogy valaki úgy oldja meg a kutya elhelyezését, hogy egyszerűen berakja abba a ládába, ahova mások az àllatoknak szànt élelmet rakják. 
Sajnos egy kameránk azonban valamilyen oknàl fogva meghibásodott, és mi hiába próbáltuk újraindítani, nem sikerült. 

2025. nov. 17.

Ez a hét az átlagosabbnál csendesebbnek bizonyult már ami a blogírást illeti. 
A blognak ugyanis kutyákról, érdekes témákról, eseményekről kell szólnia, nem pedig arról, hogy a dolgozók takarítottak, etettek, itattak, gyógyszert osztottak, betegkutyát ápoltak, noha a mindennapjaink zömét ez teszi ki.
A blogomban mindig az újdonságok szerepelnek: a beérkező kutyák bemutatása, hogy mikor ki és miért volt orvosnál. 

2025. nov. 17.

Aktuális híreink

Hírek a Tappancs Tanya és a felelős állattartás világából

"Önnek csak 1%, Nekik a menedék:"
186 bentlakó kutya és 42 cica kérése ez, akiknek
egyetlen menedékük a Tappancs Tanya.

Adószám: 18469453-1-06

Kérjük, adományával, illetve adó 1%-ának felajánlásával segítse a kóbor állatok megmentését!

Idén május 20-ig van lehetőség, hogy rendelkezzen adójának 1%-áról az Ön által kiválasztott közhasznú alapítvány javára. Kérjük, válassza a Tappancs Állatvédő Alapítványt, hogy továbbra is segíthessük a bajba jutott négylábúakat!

2024. feb. 28.

Bár alapítványunk működési területétől távol zajlanak az ukrajnai háborúval és a menekülthullámmal kapcsolatos események, ennek ellenére nem nézhetjük ezt a borzalmat ölbe tett kézzel.

Háborús körülmények között - úgy, mint bármilyen más katasztrófahelyzetekben –, csak az illetékes hatóságok intézkedhetnek.

Amit mi tehetünk, és megtettük:

2022. feb. 25.

Az utóbbi 3 évben összesen 479 gazdás kutya és cica ivartalanításában segédkeztünk.

Minden egyes szuka kutya vagy nőstény cica ivartalanítása évi 1-2 alkalommal átlagosan 3-5 nemkívánt kiskutya vagy kiscica meg nem születését jelenti, És még nem számoltuk az így meg nem született állatok meg nem született további kölykeit és azok kölykeit sem.

A kanok ivartalanításával pedig a még ivaros szukák, nőstények vemhesülése válik nehezebbé. A kanok nem szöknek, nem verekednek, így nem terjesztenek különféle állatbetegségeket.

2021. márc. 12.

2021.03.11: a rendelkezésünre álló ivartalanítási keret betelt. Új jelentkezőket már nem tudunk fogadni! Köszönjük a megértést.

A kampányban 169 állat (68 kutya és 101 cica) ivartalanítására nyílt lehetőség. Köszönjük az együttműködő rászoruló gazdák felelős hozzáállását.

2021.03.01:

2021. márc. 12.

Alapítványunk egész évben azon dolgozik, hogy a Tappancstanyára befogadott árva állatok az év minden napján megkapják a számukra elvárt gondoskodást. Az állatbarátok támogatás nélkül viszont erre nem lennénk képesek.

2020. dec. 18.

A menhelyen élő kutyákat és cicákat minden körülmények között el kell lássuk. Az életterüket ki kell takarítani , meg kell őket etetni, a gyógyszereket kiosztani, az egészségüket megőrizni, a tanyát rendben tartani. 

2020. nov. 09.

Fogadjon örökbe egy kutyát

Néhány gazdit kereső kutyus a Tappancs Tanyán
keverék
kan
2 hónapos
keverék
kan
2 hónapos
keverék
kan
8 éves
keverék
kan
8 éves
keverék
szuka
7 hónapos
keverék
szuka
5 éves

Fogadjon örökbe egy cicát

Néhány gazdit kereső cica a Tappancsnál
házi
keverék
nőstény
5 hónapos
házi
keverék
kandúr
5 éves
házi
keverék
nőstény
7 éves
házi
keverék
nőstény
11 éves
házi
keverék
kandúr
7 hónapos
házi
keverék
kandúr
6 hónapos

Barátaink, támogatóink

Alapítványunk kiemelt támogatói

Sikertörténetek kutyákról és cicákról

A Tappancs Tanya korábbi lakói, akik már szerető gazdára találtak
Mosoly kutyus vagyok, és 1 éves lettem. Ti voltatok aki megmentett engem, de augusztusban gazdisodtam. Már suliba is járok gazdival, sokat tanult már🤣, így egyre jobban megértjük egymást. Szikrával a cicával még nem túl jó a viszonyom, dehát annyira jó megugatni és kergetni....Küldök pár képet hátha még emlékeztek rám. Hálával gondolok Rátok és a sorstársaimra. ❤️❤️❤️
Kedves Tappancsosok!
Kedves Tappancs Állatmenhely! Megígértem, hogy küldök képet Piciről. Már lassan két hete hogy elhoztam Önöktől. Úgy gondolom teljesen beilleszkedett :)