Csütörtök van, az eső szakad, mindenki elázva. Rohanok, mert bármelyik pillanatban jöhet az állatorvos. Általában ez a hét legfeszültebb napja, hiszen az oltások mellett rengeteg adminisztráció is van. Göngyölítem a papírhegyeket. Hatalmas ugatásra leszek figyelmes, szólnak, hogy kutyát hoztak. Egy kedves fiatal hölgy volt, egy halálra rémült shar-pei kannal, akit Sándorfalván talált egy hónapja. Le akarta adni a menhelyen. Mivel a várólistánkon tolongás van, így elmondtam neki, hogy milyen lehetőségei vannak, és hogy azonnal sajnos nem tudunk neki segítséget nyújtani. Ő megértette, megköszönte, és távozott. Visszarohantam az irodába a papírhegyekhez, és fel akartam írni a rendszámot, de végül nem tettem, mert látszott, hogy a hölgy állatbarát, és felfogta a problémát. Ebben a hitben tettem nyugodtan a dolgomat egészen másnap reggelig, amikor kollégámmal, Attilával reggel megláttuk, hogy egy, a tegnapihoz a végletekig hasonlító kutya suhan el az erdő mellett. Mondtam is neki, hogy nagyon hasonlított arra a kutyára, akit tegnap le akartak adni. Mivel nagy sebességgel továbbszaladt, így ez csak feltételezés maradt.
Valamikor délután Marcsi, a várólistásunk érkezett a menhelyre kissé bosszankodva, hogy itt felejtett néhány dolgot reggel, amikor továbbindult, és most vissza kellett jönnie. Amikor az autóhoz ért, akkor vette észre, hogy a karantén bejáratától nem messze egy barna színű kutya ácsorog bizonytalanul. Amikor meghallottam, hogy itt a kutya, akkor én is elindultam a karantén felé az éppen önkénteskedő fotósunkkal, Tamással. Mi négykézláb kúszva közelítettünk, amíg Marcsi az átadó konténer udvarába próbálta becsalni a bizonytalan kutyát. Sok időt vett igénybe, többször megriadt, elszaladt. Valahogy a kapun nem akart bemenni. Tamás a profi gépével, én a menhelyi telefonnal a földön kúszva dokumentáltuk az eseményeket. Lélegzetelállító volt! Az első dokumentált akciónk!
Marcsi hihetetlen türelemmel és lágysággal közeledett a kutya felé, és végül elnyerte a bizalmát. Éppen ezért lett a neve Bizalom.
Nagyjából egy óra munkával sikerült a kutyát becsalni az átadó udvarba, majd onnan a karanténba. Addig viszont senki nem tudott mozdulni arról a helyről, ahol állt, hiszen minden apró mozdulat, amit tettünk csak eltávolított attól, hogy sikerüljön megfogni őt. Ez azt jelenti, hogy a már bent élő kutyáktól vettük el azt az időt. Célunk elsősorban mindig az, hogy a már menhelyen élő kutyák kapjanak meg minden támogatást, és törődést, és ez a joguk a legfontosabb. Most éppen ezt sértettük, hiszen ebben az egy órában mindenki kővé dermedt. Azonban mégis megtettük, meg kellett tennünk. Ez a halálra rémült kutya egy teljes napot bolyongott az erdőben, az éjszakai esőben étlen-szomjan, ázva-fázva, mert gazdája, vagy megtalálója embertelen volt vele. Egy teljes napot a bizonytalanságban, a sötétben, a veszélyben, az út közelében megzavarodva várt. Végül másnapra győzött a kíváncsiság, és a menhely karanténja felé vette az irányt. Talán a szagok, talán a többi kutya zaja, az ember jelenléte vonzotta. Pedig egy ember tette ezt vele, akiben eddig megbízott.
Nekem akkor azt mondta a hölgy, hogy neki is van már otthon egy kutyája. Bízom benne, hogy ő nem fog ugyanerre a sorsra jutni. Mi sem lehetünk büszkék, hiszen ha bevettük volna, akkor nem a bent élő kutyáktól kellett volna ezt az egy órát megvonni, viszont ha minden kutyát elhelyeznénk akit csak úgy kihoznak, akkor a menhelyi létszám pár hét alatt akár a négyszázat is elérhetné, amiben szintén az ő jogaik sérülnének. Hiszen nem az a célunk, nem az a feladatunk, hogy minden ember problémáját megoldjuk, hanem az, hogy felelősséggel, legjobb tudásunk szerint nyújtsunk átmeneti otthont minden kutyának, aki a menhelyre került. Az hogy mikor és hány kutya kerülhet be, az a bent élők vérmérsékletétől, az engedélyben megszabott maximális létszámtól tesszük függővé. Mert sajnos a bekerülésre váró kutyák száma szinte végtelen, ahogy a felelőtlen embereké is!
Hétfő
A mai munkanap végére alaposan elfáradtunk, hiszen a napi teendők mellett a téli tápraktárt töltöttük fel. Körülbelül 1800 kg szárazeledelt kaptunk német partnerszervezetünktől, a Tierhemleben in Not-tól, amit ezúton is hálás szívvel köszönünk. Erre azért van nagyon nagy szükségünk, mert teljesen kifogytunk a száraztápból, másrészt pedig télen előfordulhat, hogy a hatalmas hóesés miatt néhány napig nem tudunk autóval közlekedni.
Kedd
Már eltelt 1-2 hét, amióta Dzseni a nagyudvarba került. Ő egy kedves, ám mindig rosszkedvű kutya benyomását keltette. Emlőcisztájának műtéte után azonban jobb kedve lett, most pedig már hízni is elkezdett, sőt fejlődése szemmel látható. Minden reggel vidáman szalad bennünket köszönteni, bújik, és szabályosan repked mindentől. Igazi pozitív kutya lett belőle. Még a menhelyet rendszeresen látogató gazdijelöltek is megjegyezték, hogy hatalmas átalakuláson esett át. Látszik rajta, hogy végre tényleg boldog. Nagyon jó érzés, amikor nem csak mi, gondozók, hanem olyan emberek is látják és megjegyzik a fejlődést, akik rendszeresen kilátogatnak hozzánk.
Szerda
Munkatársam, Robi a szokásos heti betevőjét intézte a kutyáknak, addig a többi dolgozó a menhelyen sürgött-forgott. Kicsit káoszos volt a napunk, a kutyák előre érzik az időjárás változásait. Ma senki nem a megszokott módon viselkedett. Nehezebben fogadtak szót, ingerültebbek, türelmetlenebbek voltak, rengeteget ugattak. Volt aki pedig egyszerűen rácsimpaszkodott egy-egy gondozóra, és ki akarta magának sajátítani. Boxi beceneve például árnyékkutya, mert egyébként is folyton a dolgozók lába alatt sertepertél. Neki jellegzetessége, hogy hatalmas szemfogai vannak, amiben felakad a bőre, így mindig olyan, mintha felfújná a száját. Sajnos alig vannak fogai, beérkezésekor el kellett neki távolítani szinte az összeset, mert az egész szája be volt gyulladva, sőt egy daganat is volt a szájában. Azóta azonban boldog életet él, csak az étkezésre kell nagyon figyelni, ő csak puhát ehet.
Csütörtök
A heti állatorvosi vizitre készülődtünk. Helyettesítő állatorvosunkat, dr. Bárkányi Pált vártuk reggel 8-ra, így igyekeznünk kellett, hiszen az oltások rengeteg adminisztrációval járnak. Egy, a bevezetőmben említett váratlan látogatás szakította meg a készülődést, akkor még nem tudtam, hogy ennek a látogatásnak következményei lesznek. Folytattam a munkámat, mire az állatorvosunk betoppant, akkorra éppen készen lettem az előkészületekkel. 3 kutyánk vérét laboratóriumba küldtük, mert a gyorsteszt szívférgességet mutatott, de mindhárman jó kondícióban vannak, így előfordulhat, hogy az eredményük hamis. Emellett 15 kombinált oltást, 2 chipet, és egy veszettség elleni vakcinát osztott ki állatorvosunk. A nap végére bőrig áztunk, szó szerint. Nagyon jól szemlélteti a napunkat, hogy volt olyan kutya, aki egész nap ki sem dugta az orrát a házból, az ebédet is odakérte, pedig nem azok a fajták, akik megijednek egy kis esőtől.
Péntek
Ez a nap sem úgy zajlott egészen, ahogy azt terveztük, de legalább újra süt a nap.
Icuval a szívféregkezelést bonyolítottuk, ami elég hosszú, és kimerítő művelet, főleg úgy, hogy a szégyenlősebb, új kutyákat biztatni kell az evésre, míg a régiek már-már szemtelen módon akarnak plusz falatokhoz jutni.
Emellett nem várt új jövevényünknek, Bizalomnak is helyet kellett varázsolnunk, amit egész egyszerűen úgy oldottunk meg, hogy az utazó kutyáknak az elkülönítőjébe kellett áttennünk egy karanténidőt letöltött kutyát. Ez nagyon rossz megoldás, mert szükségük van az utazó kutyáknak a helyre, így pár napunk van arra, hogy megoldjuk ez elhelyezését.
Szombat és vasárnap
Újabb rekordot sikerült megdönteni: ma 12 önkéntesünk összesen 51 kutyát sétáltatott meg a menhelyen. Volt, aki csak érdeklődött az önkéntességről, és kijött személyesen, de annyira magával ragadta, amit látott, hogy beállt kutyát sétáltatni. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a szombat minden héten egy kicsit a feje tetejére állítja a világot. Mikor megérkeznek az önkéntesek Bokszos, a robusztus testű domináns kanunk kappanhangon kezd visítani, hogy végre séta, valamint több kutya fel akarja tépni az ajtót. Said hírhedt múlttal rendelkező kutyánk saját maga által felállított szabálya, hogy csak a menhelyen dolgozók érinthetik meg, Nekik viszont kötelező! Tünde önkéntesünk minden héten viszi sétálni, természetesen a pórázt bárki ráteheti, hiszen Said rajong a sétáért. A héten azonban megtörtént a csoda! Said felajánlotta a barátságát Tündének, ami hatalmas szó. Azt hiszem örök barátság szövődött...
Köszönjük a 162 mentett kutyus nevében, hogy ismét velünk tartottak! Hamarosan jelentkezünk a legfrissebb menhelyi hírekkel.
Linda
Hozzászólások