Adatok
Leírás
Van gazdijelöltje.
Ha mégis szeretné örökbefogadni, kérjük jelentkezzen, hogy a kiválasztott gazdijelölt visszalépése esetén tudjuk értesíteni. Ha korábbi jelentkezése tárgytalanná vált, kérjük erről mihamarabb értesítsen bennünket is.

Cézár bekerüléskor pánikolt, de szerencsére azóta megnyugodott, és kiderült hogy a nagy, koszos bunda alatt egy kicsit félénk, azonban igazán tüneményes, kedves kis négylábú lakozik.
Zsömi és Cézár 2 évig éltek egyedül gazdájuk elhalálozása után. Alapellátást kaptak, de a figyelemből igen kevés.
Küllem, egészségi állapot
Viselkedés
Javasolt tartás
lakásban és kertben
Hozzászólások