Kutyamesék 2023. márc. 6-12.

Kutyás blog | 2023. március 21.

A heti blogomban ezúttal minden hat fontos témát feszegetek, amelyet gyakran feltesznek nekünk az emberek. Talán ezekkel a válaszokkal egy kicsit kerekebb képet kap az olvasó, hogy döntéseink okát is megismerhessék.

Hétfő
A mai napig nagyon sokan keresnek minket telefonon, hogy az otthon feleslegessé vált fagyasztott élelmiszereket a menhelyi állatoknak felajánlják. Korábban valóban főztünk a kutyusok számára húst, zöldségeket és tésztaféléket, de az elszabadult energiaárak miatt ma már kizárólag száraztáppal és konzerv eledellel etetünk. A menhelyi hűtőládák kivétel nélkül nagyon öreg, nagy fogyasztású gépek, amiket fenntartani már önmagában több tízezer forint havonta. Erre jön még a gázpalack, amit nem győztünk cserélni, hiszen ilyen létszám mellett egy üstnyi élelem még csak előételnek számít. Arról nem is beszélve, hogy ha tartósan főtt étellel etetünk, akkor nagyon meg kell gondolni az élelmiszer összetételét, hiszen könnyen hiánytünetek jelentkezhetnek a kutyáknál. Ez teljes értékű konzerv és száraz eledelnél nincs így. Aki pedig ilyenkor sajnálkozó tekintettel néz, hogy szegény kutyák egy jót sem ehetnek, akkor mindig mondjuk, hogy bizony a szárazeledelt is nagyon szívesen fogyasztják a kutyák, főleg abban az esetben, ha ismerik, találkoztak már vele...

Etetés előtt már sorakoznak


Kedd
Másik nagyon gyakori kérdés a hozzánk látogatóktól, hogy hogy lehet ilyen sok kutyát együtt tartan?
Itt azért nem mindenki él együtt a másik kutyával, udvarok és kennelek vannak, van mozgási lehetősége a kutyáknak, és minden kutya vérmérséklet szerint kap maga mellé társat. A jól szocializált kutyák, idős kutyák többen és jobban megférnek egymással, míg a dominánsabb kutyák jellemzően kevesebben vannak elhelyezve.
Ez nem azt jelenti, hogy soha, semmilyen körülmények között nem szoktak összekapni, de ilyen esetben rögtön rájuk szólunk. Ha pedig már az első találkozásnál azt tapasztaljuk, hogy nem fognak úgy kijönni egymással, mint ahogy mi azt elképzeltük, akkor inkább más megoldást keresünk, mint összerakni két kutyát, akik nem bírják egymást.
Egyébként a menhelyen nagy barátságok is szövődnek, sokan például egy ágyban alszanak egymással.

Meghitt pillanatok


Szerda
Sokszor kérdezik, hogy mi történik azokkal a kutyákkal, akik nem találnak gazdára?
A menhelyen életük végéig, míg az egészségi állapotuk engedi, békében élhetnek. Természetesen elsődleges cél a gazdisodás, de vannak kutyák, akik kevésbé jól szocializáltan/ betegen érkeznek a menhelyre, esetleg nem olyan dekoratívak, ők sok esetben hosszú hónapokat, éveket töltenek a menhelyen. Sok esetben az évek alatt formálódik annyit a személyiségük, hogy örökbe adhatóak legyenek, ilyenkor azért általában önkéntesek vagy dolgozók lesznek azok, akik elviszik őket. Ilyen szerencsés kutyus Rágcsa is, akit ma az egyik legrégebbi önkéntesünk vett magához. Rágcsa egy nagyon félős, egyszerű fekete kutyus, aki könnyen vált láthatatlanná a sok virgonc gazdikereső között. Emellett pedig ő is megtett mindent, hogy ne látszódjék, a legkisebb zajra is elbújt, hogy idegen ember őt ne láthassa. Rágcsa egyébként 11 éves, és 8 évet töltött a menhelyen, ma pedig egy korszak lezárult: egy régi kutyusunk egy régi önkéntesünk otthonába költözött.

Rágcsa


A márciustól módosult állatorvosos sem maradhatott el: ma nyolc veszettségi-kombinált oltás mellett öt veszettség elleni oltást, valamint két mikrochipet osztott ki az ellátó állatorvosunk.

Csütörtök
A mai napra szánt gyakori kérdés igazából egy témát ölel fel, amitől hosszasan tudnék beszélni.
Amellett, hogy az ivartananítás segít megelőzni egy sor nem kívánt betegséget, és felesleges szaporulatot, még nyugtatóan is hat a neheten kezelhető kutyákra.
Sokszor megkérdezik, hogy születnek-e a menhelyen kiskutyák, amire egyértelműen nem a válasz, hiszen ivartalan állatok élnek a menhelyen. Az ivartalanítás után a kutyák könnyebben összeférnek egymással, kevesebb a konfliktus, ráadásul nem kell arra tekintettel lenni, hogy azonos nemű kutyákat rakjunk egy helyre, hogy ne szaporodhassanak. 
Mellesleg az ivarzó kutyák sokkal agresszívebbek, ivartalanított kutyák esetében erre sem lesz gondunk.

Ma dr. Tímár Endre rendelőjébe utazott Beki, Sirius, Norma, Nimbusz és Nektár. Sajnos Sirius szívféregtesztje pozitív lett.

Az ivartalanítás jótékony hatással van a kutyákra, sokkal toleránsabbak egymással


Péntek
Másik nagyon gyakori kérdés, hogy honnan kerülnek ide a menhelyre a kutyák?
Egy részüket a saját gazdájuk adja le, mert nem tud, vagy nem akar tovább gondoskodni róluk. Sok esetben a gazda halála miatt kerül hozzánk az egyedül maradt kutyus, de gyakori ok leadásra a költözés, megváltozott élethelyzet, vagy csak nem olyan a kutya amilyet elképzeltek.
Természetesen az utcáról is nagyon sok kutya érkezik, és a legtöbb mikrochip nélkül, így nagy valószínűséggel sohasem kerül vissza a régi gazdájához, bár sok esetben jobb is így. 
Ma egy hihetetlen szerencsés testvérpárról számolok be, akiket az egyik környéken lakó segítségével sikerült megfogni. A két kutyus még igen fiatal, és nagyon félősek, rejtőzködő életmódot folytattak, azt ettek amit találtak, és leginkább akkor amikor senki nem látta őket. 
Mivel hetek óta itt tanyáztak a pusztában, így óriási mennyiségű kullancsot találtunk bennük. Szinte hihetetlen, de egyikük néhány óra múlva már a babézia tüneteit mutatta, természetesen azonnali segítséget kapott. Döbbenetes, hogy hetekig kóborolnak a pusztában, tele kullancsokkal, és pont abban az időben csípi meg egy fertőzött kullancs, amikor sikerül bejutnia a menhelyre, ahol megkapja a megfelelő kezelést. Igazi mázlisták!

Garas és Gerle


Szombat és Vasárnap
A hatodik fontos témám a menhelyi örökbefogadás.
Ma éppen Véder kutyánknak sikerült igazi álomgazdit találni egy állatorvos személyében. Ők Németországban élnek egyébként, és hozták a saját kutyust is ismerkedni, hiszen ez egy mérföldkő.
Véder egyébként egy nagyon aktív, nagytestű fekete kutya, aki iránt eddig még csak érdeklődő sem volt. Az ilyen kutyáknak a legnehezebb gazdisodni, mert az emberek jelentős része nem tid elvonatkoztatni a testmérettől, és úgy képzelik el, hogy az ilyen kutya csakis házőrző lehet, pedig ez óriási tévedés.

Mi nagy hangsúlyt fektetünk a kutyáink örökbeadására, hogy lehetőség szerint tényleg mindenki a neki megfelelő családkt kapja. Még azonban így is előfordul, hogy az álomotthon mégsem annyira álom, bár azért ritkán. Nálunk feltétel a kutyus többszöri látogatása, egy kérdőív kitöltése, személyes elbeszélgetés. Feltétel hogy a család minden tagja nézze meg a kutyát, és ha van másik kutyus, akkor őt is el kell hozni.
És ez miért fontos?
Mert lehet, hogy a kiválasztott kutya számunkra valóban ideális, tökéletes, de ha a család régebbi kutyájával már az első alkalommal erős ellentétek vannak, akkor az a legkézenfekvőbb megoldás, ha inkább másik kutyust választunk.

Véder tökéletes családra lelt


Köszönjük a 182 mentett kutyus nevében, hogy ismét velünk tartottak!
Hamatosan jelentkezünk a legfrissebb menhelyi hírekkel.

Linda

Hozzászólások