Kutyás blog

A héten sok bajba jutott kutya érkezett a menhelyre, akik valószínűleg hetekre meg fogják állítani a várólistán várakozókat. A kutyák a hatósági állatorvosunk kérésére kerültek a menhelyre, mert a gazdájuk nem megfelelően gondoskodott a kutyákról, akik emiatt rossz állapotban kerültek a menhelyre, illetve kóborolni hagyta őket, aminek meg is lett a következménye: több alom vegyes korú kutya érkezett hozzánk. A felelőtlen gazda természetesen nem is egyszerű kutyafajták gyűjtögetésével kezdte.

A blogom bevezetője ezúttal a hét záró gondolatai lesznek. A hétvégén történtek már minden képzeletet felülmúltak, amit eddig gondoltunk. Az emberi felelőtlenség határtalan, erről most tanúbizonyságot is tettek...

Hétfő

Mostanában akadozik a menhelyre bekerülő kutyák száma, aminek az az oka, hogy jelenleg nem tudunk több kutyát felelősséggel ellátni. A menhelyi aktuális teltházat az határozza meg, hogy a bent élő kutyák milyen mentális állapotban vannak. Ha csak a mostani hetet nézzük, akkor is egyel újra bővült a problémás kutyák névsora. Egy idős hölgy 4 év körüli, Bogár névre hallgató kutyája került a menhelyre a gazdi kora és állapota miatt. Ez a kutya az elmúlt négy évben valószínűleg nem sok emberrel találkozhatott, de még talán annál is kevesebb kutyával.

A héten egy állatvédelmi konferencián voltam, ahol igen érdekes témákat feszegettek, az előadások mind kiválóak és izgalmasak voltak. Ott hangzott el az is, hogy nem az állatvédelmi törvényekkel van gond, hiszen azok szigorúak, sokkal inkább a betartatásukkal. Ez a mondat nagyon megfogott, és azt hiszem, igaz is. Hetek óta lázban tartja az országot Zara, a szurikáta, de szinte minden hónapban van valami kimagaslóan felháborító, hátborzongató eset.

Nagyjából két hete adtunk hírt arról, hogy a menhelyünkre érkezett annak a hajléktalan férfinak a kutyája, aki kéregetésre használta őt. Akkor azt az információt adtam át Önöknek, hogy a kutya veszettségi oltása nem érvényes, mert lejárt. Ezt a hibámat szeretném most korrigálni: a veszettségi oltása nem járt le Picúrnak, mert nem is volt oltva veszettség ellen! Mint ahogy azt a hatósági állatorvosunktól megtudtuk, az adatbázisban fenn lévő oltás egy automatikusan generált oltás, de nem veszettségi elleni oltás. Tehát a kutya kötelező oltás nélkül volt ennél a férfinál. 

Szerdán reggel, miközben munkatársammal a Bayer szavazáson képviseltük a menhelyet (itt lehet szavazni: http://www.foresto.hu/hu/menhely-palyazat/szavazas/?county_id=6), telefont kaptam. Két kollégám munkába menet találkozott a menhely szomszédságában egy szabadon rohangáló, kidobott, összezavarodott kutyával. Ha közelebb akartak menni, támadott, próbálták befogni, de elmenekült. Nem sokkal később, a szintén munkába igyekvő karbantartónkat rángatta le majdnem a motorról.

Két évvel ezelőtt, a nyári hónapokban épp az első menhelyen rendezett Tappancs Állatfesztiválra készültünk. A párakapukat szereltük fel a karbantartónkkal, amikor egy kétes kinézetű férfi a menhely körül sertepertélt, kutyát akart. A története, a viselkedése felettébb gyanús volt, így elküldtem. Akkor megfenyegetett, de mivel látta, hogy ezzel sokra nem megy, az alapítványunkat kezdte el fenyegetni. Mikor látta, hogy nem vagyok együttműködő távozott. Meg is jegyeztem magamnak ezt a rosszul öltözött, agresszív, alkoholistának tűnő, nyakmerevítőt viselő férfit.

Ismét két megdöbbentő esettel lettünk "gazdagabbak". Igyekszem nem bántóan fogalmazni, kérem, nézzék el nekem, ha ez nem mindig sikerül. 

Az első történetem egy tüzelő szukáról, Láncosról szól, akit 4 óra után kötöttek a menhelyet jelző tábla mellé. Kollégám épp az aznapi munkát fejezte be, amikor a menhelyi szomszédunk jelezte, hogy kutyát talált. Neki is csak azért tűnt fel, mert a saját kutyája nagyon ugatni kezdett, de mire kinézett az illető már tovább állt, bizonyára felettébb sietett. 

A minap egyik ismerősöm osztott meg egy szívbemarkoló leírást arról, hogy miként élnek most is kutyák az emberek mellett. Vashordókban, számkivetve, láncon vegetálva egész életükben. Nagyon elgondolkodtató írás volt, a végén azzal a nem mindennapi, de mégis fájdalmasan igaz megállapítással, hogy ezek a kutyák valójában nem is élnek, csupán léteznek. Azt hiszem, ennél nagyobb igazságot nem is írhatott volna.

Nem sokszor esik szó a menhelyi blogban azokról, akik csendben végzik a munkájukat, akik nélkül a kutyák, cicák, nyuszik nem lennének tiszta helyen, nem lennének ellátva. Ők a menhelyi dolgozók, akik csendben, becsülettel végzik a munkájukat. Sokaknak, akik ellátogatnak hozzánk, talán néhányunk fura szerzetnek tűnik, ami a külsőségeket illeti, de sokaknak csak akkor leszünk igazán furák, ha beszélgetnek velünk. Minden menhelyi gondozóban ugyanis nagyon erősen él küldetéstudat, mert mindannyian hiszünk abban, hogy jobbá tudjuk tenni a kutyáknak a világot.

A heti blogom bevezetője nem kíván pálcát törni mások élete, vagy döntései felett, hiszen nem tudhatom, tudhatjuk pontosan, hogy mi vezetett Rudi és Totó leadáshoz. Annyi biztos, hogy a két idős, beteg kutya gazdája elhunyt, ők pedig egyedül maradtak, és valószínűleg az örökösök nem tudták vállalni a két kutya gondozását, és senkire sem tudták őket rábízni. Ők azonban - ha lehet ilyet mondani - nem sok vizet zavartak volna sehol. Mivel nem született semmi megoldás, így menhelyre kerültek.

Most, hogy újra itt a tavasz, egyre többen látogatnak ki a menhelyre örökbefogadási céllal. Az is gyakran előfordul, hogy egészen pici gyermek mellé szeretne a család kutyust választani. 

Sokat tanakodtam, hogy mi legyen a heti bevezetőm, aztán végül az élet hozta, hogy a héten nem is annyira menhelyi téma kerül a fókuszba. Olvastam az egyik közösségi oldalon egy hosszabb írást arról, hogy egy sétáltató kutyáját megtámadta egy bull típusú kutya, és majdnem tragédia lett a vége. Ez a téma engem is nagyon érzékenyen érint, mert őszintén megvallom, hogy én is félek sétáltatni. Világ életemben nagytestű, keverék kutya párti voltam, de mindig ügyeltem rá, hogy a saját kutyáimat úgy neveljem, hogy végtelenül toleránsak legyenek másokkal, különös tekintettel a kistestűekre.

Kicsit groteszk minden nap szembesülni azzal, amikor meglátom a jó öreg tappancsos autót, hogy kóbor állatokat mentünk. Bizony nagy betűkkel fel van írva a menhelyi autóra, pedig az az igazság, hogy kóbor kutyát elég ritkán hoznak az emberek. Mi már nem is kóbor kutyákat, hanem gazdás kutyákat mentünk, mert sokszor ők még inkább  kiszolgáltatott helyzetben vannak, mint kóbor társaik. A lánc végéről, az agresszív családfő elől ezeknek a kutyáknak nincs menekvés, egyedül a menhely, ha a gazda is úgy akarja.

A héten menhelyre került az a hét szatymazi kutya, akik sorsával a sajtó és a közösségi média igen sokat foglalkozott az utóbbi időben. Ők azok a kutyák, akik egy be nem jegyzett állatvédő szervezet bérelt tanyáján éltek, de sajnos a kutyák egy részének nyoma veszett. A helyi önkormányzat kérte a segítségünket, miután a tanya bérlőjének a tudomására jutott, hogy milyen állapotok uralkodnak a házban és az udvaron. Az állatvédő szervezet vezetője ezek után lemondott az ott élő állatokról, és nem kevés tartozást felhalmozva maga mögött hagyott mindent. 

Megpróbáltatásokkal teli hetet tudhatunk magunk mögött, de a heti blogomban leírt történeteknek lesz folytatása is, így igen nehéz időszak elé nézünk. 

Arra tettük fel az életünket, hogy állatokat mentsünk. Erről hétről-hétre hírt adunk a blogjainkon keresztül, mégis olyan nehéz átadni pillanatokat, érzéseket, mert azok a másodperc töredéke alatt történnek. Nagyon szerencsés vagyok, mert a menhelyi munkám során rengeteg nagyszerű, kivételes embert ismerhettem meg, akik szenvedélyesen szeretik az állatokat. Néhányukkal volt szerencsém együtt dolgozni, de az élet más pályára sodorta őket, a szívüket mégis itt hagyták nekünk. Ez az ami összetart bennünket, és ettől vagyunk többek egymás számára, mint ismerősök.

Néhány héttel ezelőtt meséltem el Önöknek egy történetet Morzsiról, a puliról, aki azért került a menhelyre, mert idős gazdája nem bír vele. A kutya élete az oltási könyv tanulsága szerint elég szövevényes volt, igyekeztünk összerakni a kockákat, hogy megérthessük az életét, és segíthessünk neki. Hozzászólásokból az derült ki, hogy a kutya közvetlen környezetében élők nem voltak elégedettek a leírtakkal, de ez Morzsi szempontjából ez teljesen lényegtelen, hiszen a vita nem segíti őt abban, hogy a lelke egy kicsit kiheverje a történteket.

Néha felháborodott hozzászólások érkeznek a blogomra, mert a beérkező kutyák volt gazdijai, vagy azok rokonai sérelmezik, hogy őszintén leírom a véleményem. Mások telekürtölik a közösségi oldalakat azzal, hogy nem tudtak tanyára, ridegtartásra kutyát elhozni tőlünk, és felháborítónak tartják a hozzáállásunkat.

A blog bevezetőjét ezúttal a végére hagytam, mint egy kicsit groteszk csattanót, hiszen a történetem főhőse a hétvégén költözött a menhelyre. A leadás okairól, kósza történeteiről a heti beszámoló végén olvashatnak.

Hétfő

A téli készleteink kimerülőben vannak, így ma első teendője között szerepelt egy gondozónak, hogy szalmát hozzon a kutyáknak. A csapadékos időjárásnak köszönhetően megállás nélkül cserélni kell a szalmát.