Hétfő
Ma Fidel, ez az aprócska, madárcsontú kiskutya elhagyta a menhelyet: Mórahalomra költözött egy másik volt Tappancsos kutyus mellé. Szívből kívánunk neki hosszú, boldog életet. Fidel kiköltözésével azonban Sid egyedül maradt, amit nagyon sajnálunk. Ők ugyanis nagyon-nagyon összebarátkoztak. Sid mellé nem lesz egyszerű másik társat találni, ugyanis nem vagyunk felkészülve ennyire apró testű kutyákra. Ráadásul Sid nagyon félős, Fidel nagyon nagy segítség volt számára, hogy leküzdhesse az emberek iránti bizalmatlanságot.
Sid tehát egyedül maradt, így sokszor átvisszük magunkhoz, ha az irodàban vagyunk, de ez csak átmeneti megoldás.
Neki is sürgősen gazdira lenne szüksége, azonban ez nem olyan egyszerű: mivel balesetes volt, sérült a lába, ami sajnos nem múlt el nyom nélkül: az egyik lábát sokszor nem használja. Ráadásul Sid extrém félős: bizalmatlan, főleg a férfiakkal, és ebből a bizonytalanságból fakadóan akár oda is kaphat. Tehát ő nem alkalmas kisgyermekes családokhoz, vagy olyan gazdi mellé, ahol nagy a nyüzsgés. Ő egy csendes, nagyon nyugodt környezetet szeretne magának, ahol a gazdinak lesz elég türelme a bizalmába férkőzni.
Kiskundorozsmán csak kis szerencsével nem történt tragédia.
Egy bull típusú kutya az utcán kóborolva meglátott egy kisebb testű kutyát, akit megtámadott. A közelben tartózkodó emberek lélekjelenlétének köszönhetően nem történt tragédia, sikerült a kisebb testű kutyát kimenekíteni, aki olyan pánikba esett, hogy elrohant. Ugyanakkor egy másik kistestű kutya a buszmegállóban bújkált. Ő is nagyon megrémült, de szerencsére nem vette észre a támadó kutya. Zóra önkéntesünk most is, ahogy mindig, a helyszínre sietett, és kihozta a menhelyre a riadt kutyust. Autóba sem volt egyszerű betenni, ugyanis félelmében kapkodott.
Mondanom sem kell, mikrochipje nem volt. A Zsálya nevet adtuk neki.
A támadó kutya hazakerült, úgy tudjuk. Mivel ez már a sokadik eset, nagyon jó lenne, ha valóban vigyáznának rá, mielőtt tragédia történik!
Kedd
Blackey és Gibbó szeptember óta él a menhelyünkön. Gazdájuk elhunyt, a feleség pedig tartós betegsége miatt nem tudta őket ellátni. Ők nem egyszerű kutyák, így sajnos nagyobb társaságba nem tudjuk őket betenni. Mindketten idősek, rozogák, de ez a kèpek alapján is nyilvánvaló. Gibbó Ízületei sajnos nagyon rossz állapotban vannak, amin nem tudunk változtatni, mindössze annyit tehetünk, hogy lehetőségeinkhez képest gondoskodunk a megfelelő izületvédelemről, fájdalomcsillapításról. Az időjárás változás, a frontok nagyon megviselik az izületeit, ilyenkor az egyébként is instabil járása meg bizonytalanabbà válik. Ez a hét meglehetősen próbára tette Gibbót, a folyamatos frontok, az erős szèl egyáltalán nem kedvezett neki.
Szerda
Ma menhelyünk állatorvosa, dr. Farkas Attila ismét kilátogatott hozzánk, hogy az esedékes vakcinákat beadja a kutyáknak. Most hét veszettség elleni oltást, 15 kombinált oltást, illetve hat kennelköhögés elleni vakcinát osztott ki.
Előtte még a rendelőjében ellátta Maci kutyánkat, akinek az egyik foga több helyen eltört, így ki kellett húzni. Ha már egyszer ott volt, akkor fogkőleszedés en is túlesett. Köszönjük szépen Zóra önkéntesünknek a fuvart!
Csütörtök
Ma Poppy kutyànk kötött ki dr. Farkas Attila rendelőjébe, ugyanis észrevettük, hogy a feneke eléggé ki van dülledve. Szerencsére semmi komoly probléma nem történt, mindössze a bűzmirigyét kellett kinyomni.
Az Oázis Kertészet 4 bála szalmát ajánlott fel a menhelyünk számára, amit ezúton is szeretnék megköszönni!
Makkosházáról egy tacsi jellegű kutya érkezett hozzánk. Őt még előző este találták, de éjszakára befogadták. Chipje nincsen, gazdája nem jelentkezett, ezért menhelyre került. A Mochacino nevet kapta.
Péntek
Ma végre elérkezett Poppy nagy napja is! Ő mától Szegeden fog lakni, és lesz egy fantasztikus, szerető családja is! Ő azért hosszú utat tett meg, még ha nem is volt sokáig menhelyen.
Amikor bekerült a társával, Zoéval, mindketten rettegtek. Nagyon nehéz volt mindkettő számàra feldolgozni a változást, az új környezetet. Aztán külön is kellett őket vàlasztani, mert rövidesen kiderült, hogy a két kutya egyáltalán nem szereti egymást. Poppy nagyon nehezen nyitott, ellenséges volt, kitámadott. De napról napra sikerült kiépítenünk a bizalmat, végül megnyílt, és egy hihetetlen cuki kutyát ismertünk meg. Poppy ezután nagyon könnyen kezdett el barátkozni, a többi kutyával is nagyon gyorsan megtalálta a közös hangot. Ő rövid idő alatt óriási változáson ment keresztül. Nem csoda, hogy ezt a hihetetlen pozitív kisugárzást ilyen könnyen észrevette egy örökbefogadó család is.
Szombat és vasárnap
Természetesen a mostani szombat sem telt el kutyasétáltatás nélkül. Önkénteseink hétről hétre, fáradhatatlanul jönnek, hogy szebbé, színesebbé tegyék a menhelyi kutyák életét.
Tündér és kölykei 5 héttel ezelőtt érkeztek hozzánk a kilátástalansàgból. Az akkor még újszülött picikék gyönyörűen cseperedtek, már átestek a féreghajtózáson is. Lassacskán megkaphatják az első vakcinát, ami igazi mérföldkő az életükben. Persze egy vakcina még nem fogja őket megvédeni, de minden egyes nappal közelebb kerülnek ahhoz, hogy egyre erősebbek legyenek, és az oltási program végén igazi erős kiskutyaként keressenek új családot a nagyon nehéz kezdet után.
Köszönjük a 171 mentett kutyus nevèben, hogy ismét velünk tartottak!
Hamarosan jelentkezünk a legfrissebb menhelyi hírekkel.
Linda







Hozzászólások