Utcamacska beszámoló: 2017. aug.

Utcamacska blog | 2017. szeptember 2.

Az augusztus nehezen indult az utcamacskák háza táján: a nagy meleg miatt a csapdázás és a műtétet szüneteltek, mert légkondi nélküli autóban egyáltalán nem biztonságos szállítani ilyen melegben alapból (a befogástól is) stresszes cicákat, illetve a műtét utáni órákra sem tudjuk biztosítani nekik a megfelelő hőmérsékletet, ami pedig nagyon fontos, mivel az altató hatása alatt nem működik jól a hőszabályozásuk, így nagy melegben végzetesen felhevülhetnek. Amikor azonban a nagy meleg kicsit enyhült, már folytattuk is a munkát.

A hónap elején egy Tiszaszigeten talált elütött kandúrkának segítettünk az ivartalanításában, miután megtalálója gondoskodásának köszönhetően nagyjából felépült és műthető állapotba került.

Újszentiváni Bandi Macskino immár gyógyultan megkapta ebben a hónapban pár hét különbséggel mindkét oltását és szerencsére a FIV/FeLV (macska-AIDS és leukózis) tesztje is negatív lett. Ideiglenes befogadója cicáival jókat játszik, valamint imád kint sütkérezni és rohangálni az udvaron lévő, teljesen biztonságos cicakifutóban. 

Macskino 

Katalin kért tőlünk segítséget a Körtöltés utcából, ahol egy több nőstény cicából és beteg kölykökből álló kolóniát etet és gondoz. Hogy ne kelljen több beteg szemű és sérült lábú kölyöknek megszületnie, két nőstény már át is esett az ivartalanításon, Kati vállalta a befogásukat (őt ismerik, neki sikerült csapda nélkül is), a fuvarjukat és a lábadoztatásukat is. 

Augusztus közepén Mimike gazdija, Fanni gondolt egyet és elment a Csaba utcai postára ügyeket intézni. Akkor még nem sejthette, hogy ezzel egy cica életét fogja megváltoztatni örökre. A közeli etetőhelyen egy szelíd, fehér-cirmos, mindenórás nőstény cicára lett figyelmes, akiről azonnal készített egy posztot a Szegedi cicások csoportban. Azonnal lázas szervezésbe kezdtem, munka után azonnal mentünk érte, szerencsére az autóban volt éppen egy hordozó, így haza sem kellett mennünk. Este hatkor már megkezdődött Maya cica sürgősségi ivartalanítása, amellyel már egy napot sem lehetett várni. Igen, a cica neve Maya és a története pár hónappal korábbra nyúlik vissza. Reménykedtünk, hogy nem ő az, de a hiányzó két szemfoga és egy folt a pofiján egyértelműen azonosította őt. Másodjára került az utcára az idős, de végtelenül kedves cica. 

Maya az utcán

Mayát Zsanett találta új munkahelyének telephelyén még télen és a rendkívül hideg idő miatt szeretett volna neki biztonságos, meleg otthont találni. Egy nagyon kedves nőstény cicáról van szó, aki biztosan gazdis lehetett, mert az utcára született cicák sosem szelídülnek meg ennyire. A posztját látva azonnal felajánlottam a segítséget az ivartalanításához, hogyha marad is a telephelyen, tavasszal véletlenül se szüljön. Zsanett közben gazdit talált neki, aminek örültem, de az ingyenes ivartalanítási ajánlatom továbbra is állt, hiszen egyrészt megígértem, másrészt pedig Mayát mindenképp megműttettük volna, az, hogy utána nem kerül vissza az utcára, mindenképp csak pozitív lett volna. Sajnos azonban Mayát új gazdijai nem hozták el a műtétre, Zsanettnek azt mondták, máshova vitték el. Aztán FanniGazdink megtalálta őt a Csaba utcán. Ismét kidobták az utcára úgy, hogy Zsanett azt mondta a gazdiknak, bármi baj van, szóljanak. Nem szóltak. Kidobták ivarosan. A Szegedi cicások csoportban történt felelősségrevonás alkalmával a hölgyemény felfüggesztette a profilját, nem adott magyarázatot a történtekre. Egyszerűen szavak nincsenek erre a tettére! Majdnem sírtam a műtétkor. Pedig sokat láttam már. De egyszerűen fel nem foghatom, hogy miért nem lehetett a cicát elhozni az ingyenes műtétre? Miért kellett szó nélkül kidobni őt az utcára ivarosan? Miért nem szóltak Zsanettnek, hogy gond van? Milyen rohadt egy világban élünk? Milyen "emberekkel" vagyunk körülvéve? Milyenekkel? Három kiscica született volna meg pár napon belül ismét a semmibe, az utcára, a kilátástalanságba, a szinte biztos halálba. És ami a leginkább bosszantó, hogy elkerülhető lett volna az egész, ha a "gazdi" nem ilyen felelőtlen. Fannin, Mimikénk gazdiján múlott most minden, meg a doktor úron, hogy ismét segített nekünk a bajban és azonnal fogadott bennünket. Mayát hirtelen csak a garázsunkban tudtuk elhelyezni és azonnal elkezdtünk neki keresni egy angyalt, aki befogadná őt, mert semmiképp nem szerettük volna visszahelyezni őt az utcára. Örömünk határtalan volt, amikor pár nappal később egy nagyon kedves család rátalált Maya hirdetésére, majd elolvasva szomorú történetét azonnal tudták, hogy Maya náluk fogja tölteni az elkövetkezendő éveit, melegben, szeretetben. El is vittük hozzájuk a cicát, azonban Maya kálváriája nem ért véget. Egyszerűen alig tudtuk elhinni, hogy ez a sokat szenvedett, ártatlan cica még mindig nem élvezheti a jót, ami végre körülveszi.

Maya gazdihoz költözésekor még nem volt vele semmi gond, pár napon belül azonban kiderült, hogy nem tud pisilni. Kétszer kapott antibiotikum és görcsoldó injekciót a doktor úrtól, aki műtötte, de nem hozta meg a kívánt javulást. Amikor Mayát elvittük ivartalanításra tisztában voltunk vele, hogy a magasvemhes műtét kockázatos, de abban a helyzetben nem volt más lehetőségünk. Egyrészt mert semmiképp nem hagyhattuk, hogy az utcára szüljön, elhelyezni babástól senki sem tudta volna őt, másrészt akár a szülésbe is belehalhatott volna idős szervezete. A gazdik utána elvitték a saját orvosukhoz, aki ultrahangot javasolt, amely végül meg is történt egy nappal később egy harmadik orvosnál. Akkor derült ki, hogy Mayát sürgősen meg kell műteni újra, mert a hüvelycsonk gyulladása okozhatja azt, hogy egyáltalán nem tud pisilni, sőt az ultrahangot végző orvos már bódításban sem tudta kinyomni a vizeletét. Másnap délelőtt a műtétet már el is végezték. A Szegedi cicások csoportban mindenki érte izgult egy egész délelőttön át, hiszen szűk két héten belül már harmadjára kellett őt altatni, amely már alapból kockázatos, a műtét nehézségéről már nem is beszélve. De nem volt más választásunk, a hétvégét, ami éppen következett már biztosan nem bírta volna ki. A műtét jól sikerült, Maya azóta szépen pisil és kakil, további komplikációk nem léptek fel nála. Pár nappal később a kontrollvizsgálaton a doktor úr is elégedett volt a látottakkal és Maya sebe is szépen gyógyult. Közben felmerült egy olyan probléma is, hogy a hirtelen jött magas ultrahang és műtéti költséget a gazdik nem tudták hirtelen vállalni, így azok az emberek, akik követték Maya sorsát felajánlották, hogy besegítenének a költségek rendezésébe. Általuk összesen 50 ezer forint gyűlt össze szegény cicának, ami minden kezelés költségét fedezte. Szavakat nem találok arra, hogy mennyire hálásak vagyunk az önzetlen és azonnali segítségért, hatalmas összefogásnak lehettünk tanúi az elmúlt hetekben Maya cica gyógyulásáért. Óriási köszönettel tartozunk továbbá a gazdiknak, Adriennek és családjának, amiért kitartottak Maya mellett mindvégig, amely nem volt könnyű nekik, ugyanis éjszakákat virrasztottak és aggódtak mellette több napon keresztül. Megtettek érte mindent, amit csak lehetett. Egy nagyon szomorú történet még szomorúbb folytatásának végül csodálatos vége lett és drága Mayácska mostmár boldogan élhet családjával reméljük még hosszú-hosszú évekig!

Gazdis Maya

Miközben Mayáért aggódtunk, még két vemhes cica műtétjét is szerveznünk kellett. Rita kért segítséget Liza cicának, akinek a története is szokványos: kicsi korában egyszer csak megjelent egy pékség udvarán, ahol a dolgozók etették és foglalkoztak vele, de amint ivaréretté vált már el is kezdett nőni a pocakja, ezért őt is sürgősséggel vittük ivartalaníttatni. Amikor mentünk érte döbbenten láttuk, hogy milyen fiatal, szinte még "gyerek", a fogai és a kis mérete alapján körülbelül 7 hónapos és már magasvemhes volt!!! Ezért nem szabad halogatni az ivartalanítást, illetve a segítségkérést, mert nagyon hamar vemhesülnek a cicák és ebben az esetben is egy jóval nehezebb műtétet kellett rajta végrehajtani, mintha még időben értesültünk volna róla. Itt hívnánk fel a gazdik figyelmét is, főleg kinti vagy kijárós cicáknál ne várják meg az ivartalanítással az első tüzelést, mert azon túl, hogy vemhes lesz, párzás során elkaphatja a macska-AIDS betegséget is. Nem győzzük hangsúlyozni, hogy Szeged erősen AIDS fertőzött és elég, ha egy beteg kandúrral párzik a cica, már meg is történik a baj. A macska-AIDS (FIV) ellen nincs védőoltás, gyógyíthatatlan, halálos betegség és kizárólag a megfelelő időben történő ivartalantással lehet megakadályozni a terjedését. Meg benti tartással persze. Liza hihetetlenül kedves, bújós cica, azonnal szaladt oda hozzánk és dörgölőzött, dorombolt. Óriási szerencséje volt, ugyanis Andi, aki télen befogadta Bella cicát a lábadozási idejére vállalta Lizát is pár napra, míg végül VikiGazdink szomszédja fogadta őt örökbe. Így már Lizának sem kell soha többé az utcán élnie!

Liza

Judit pedig Larának és kölykének, Kírának kért segítséget a Szivárvány utcában. Mivel Lara már újra vemhes volt, ezért amilyen gyorsan csak tudtuk vittük is ivartalaníttatni. Egy nagyon kedves, bújós cicáról van szó, akinek meghalt a gazdija, így gazdátlanul éldegélt tovább az udvaron, majd Judit a szárnyai alá vette kölykével együtt. Kíra körülbelül 4 hónapos, hamarosan elérkezik az ő ivartalanításának az ideje is, aminek mindenképp ivarérettség előtt kell megtörténnie, hogy még csak véletlenül se találják be a közelben kószáló ivaros kandúrok. Kíra parazitamentesített, kézhez szoktatása folyamatban van, ivartalanítása után örökbefogadható. Szerintem gyönyörűek!

Lara és kölyke, Kíra

Augusztus hónap még mindig nem ért véget, ugyanis belekezdtünk egy új projektbe a Vasutas soron: Marianna és édesanyja gondoznak egy kolóniát, akik átjárnak hozzájuk falatozni, mivel az eredeti gazdájuk kórházba került, nem jön haza többé, az örökösök meg szépen elfelejtették, hogy vannak a háznál cicák. Csak a "szokásos" történet, gyakorlatilag a cicák elárvultak. Első körben egy fehér-cirmos nőstényt és egy fehér-cirmos kandúrkát sikerült csapdáznunk és ivartalaníttatnunk. Nem annyira vadak, de puszta kézzel nem lehetett őket megfogni. Mivel itt vannak még ivaros cicák, hamarosan folytatjuk a csapdázást. A cicák bolhásak voltak, így kaptak tőlünk bolha elleni cseppeket is, amíg aludtak. A fuvarban és csapdázásban segítettünk mi, a lábadoztatást vállalták Mariannék, amelyhez adtunk kölcsön kenneleket

Vasutas sori, már ivartalan kóborkák

És ami a legnagyobb gond, hogy több cicának is vannak kölykei, akiket Marianna és édesanyja gondoznak. Négy babacica van ott két anyától, elvittük őket orvoshoz, ahol kaptak antibiotikumot macskanáthára, valamint átestek parazitamentesítésen is.

A két nagyobb kandúr cica már teljesen egészséges, többszörösen parazitamentesítettek, akiknek gondozói szeretnének szerető gazdit találni, sajnos idáig sikertelenül. A következő képen ők láthatóak, körülbelül tíz hetesek, szelídek. Ivartalanítási kötelezettséggel lehet őket örökbefogadni, amelyhez szükség esetén kedvezményt biztosítunk. 

Gazdikereső különleges kandúrkák

Minimális önkéntes létszámmal, fuvarossal és ideiglenes befogadóval rendelkezünk, így ha szeretne akár csak egy utcamacska életén javítani, a sorsát jobb irányba terelni, akkor jelentkezését várjuk az oldalunkon üzenetben: https://www.facebook.com/UtcamacskaSzeged/

Nem baj, ha csak részfolyamatokba tud becsatlakozni, vagy ritkábban ér rá, minden lelkes segítőre nagy szükségünk van.

Kitti

Hozzászólások