Kutyamesék: 2017. jún. 19-25.

Kutyás blog | 2017. június 25.
Morzsa kutya

A vihar sok kutya életében maga a pokol. Vannak, akik képesek teljesen figyelmen kívül hagyni, vannak, akik ici-pici helyekre zsúfolják be magukat, míg másik pánikrohamot kapnak, és menekülnek a világból, még maguk sem tudják, hogy hová. A kutyák érzékelik a légnyomás változást, az időváltozást, ahogyan a hangokra is sokkal érzékenyebbek, mint az ember. Sok kutya életében a tűzijáték maga a megtestesült rémálom, gyakran ilyenkor a kedvenccel kell maradni,mert képes, és magában is kárt okoz. Sok kutya képes megtanulni, hogy nincs miért félnie, és vannak, akik a gazdi jelenlétében teljesen nyugodtan viselik a hangokat. A menhelyen szép számmal akad mindegyikre egy-egy példa, de ha a félős kutyák közül kellene egyet választani, akkor azt mondanám, hogy menhelyünk régi lakója, Morzsa az, akit a leginkább megviselnek a zajok.

Gazdira találnia eddig talán épp ezért nem sikerült, hiszen dekoratív, kedves, különleges kutyus, de vihar idején valahogy más dimenzióba kerül. Csak árnyéka önmagának, céltalanul megy, liheg, ideges, majd egyszerűen kereket akar oldani. Nem számít, ha fal van, ha ablak van, ha magas a kerítés, Morzsa mindenen keresztül menekül. Tört már szét ablakot, vakart le falról festéket, ugrott át szökésbiztos kerítést, így hát hosszú évek óta a menhely lakója. Ha valakinek mégis megtetszik, akkor mindenki gyorsan meggondolja magát, hiszen több figyelemre van szüksége.

A héten nagy égi viadalok voltak, így Morzsa is gyorsan akcióba lendült, persze leginkább éjszaka, így reggel a karbantartónknak egymás után kétszer is feladatot adott. Egyszerűen széttörte a hullámpala falat, amit újra és újra ki kellett cserélni, míg más taktikához nem folyamodtunk, így dupla válaszfalat kapott a kennel. A legjobb, és legegyszerűbb megoldás persze az volna, ha Morzsa le tudná magában győzni a félelmét. Sajnos eddig nem találtunk semmi olyan tevékenységet, ami vihar idején lekötheti, és sajnos a jutalomfalatot sem fogadja el olyankor annyira stresszes. Szóval egyelőre marad a duplán bezárt kennel, erősített oldalfallal, amíg valami jobb megoldás nem kínálkozik.

Hétfő

A nyár pont annyira meg tudja viselni a kutyákat, mint a hideg tél. A hőség ellen folyamatos slagolással, hűtéssel, árnyékoló háló használatával próbálunk védekezni. A karanténban karbantartónk, Gábor ma felszerelte az árnyékolót, aminek köszönhetően sokkal kellemesebb lesz a klíma nyáron.

A múlt hétvégén Fürge feje hatalmasra dagadt, Sebő Ottó ma meg is vizsgálta, foghúzás lett a vége, így néhány napot a betegszobán tölt kényszerpihenőn. Muki pedig ivartalanításra utazott, de egyúttal köldöksérvét is megműtötték, és a szemét is helyrehozták.
Két új taggal bővült a menhelyi kutyalétszám: Rudit és Rikit az Olajos utcában találták kidobva. Az apró kölykök mától a menhely oltalmát élvezhetik.

Kedd

A tegnap műtött Fürge arca egy kicsit félelmetesnek hat: azon kívül, hogy a feje még mindig dagadt, a műtétnek köszönhetően az a rész egy kicsit visszalapult, így eléggé szokatlan formát öltött. Jelenleg csak pépeset ehet, és nem is vitézkedhet egymaga az orvosi szobában, amit nagyon nehezen visel. Cseppet sem rendhagyó módon, a mai napon tartottuk a heti állatorvosi vizitet. Helyettesítő állatorvosunk dr. Bárkányi Pál olyan pontos, hogy órát lehetne hozzá igazítani. Ez alkalommal nem volt sok dolgunk: 2 veszettségi oltás, 5 kombinált, 2 chip és egy szívféregteszt Morzsinak, akinek az eredménye negatív lett.

Délután Ricket látogatta gazdája, aki megcsodálta a délután kozmetikázott Kobak bundáját, és megkérte a gondozókat, hogy Ricknek és készítsenek egy hasonlót.

Szerda

Kobak és Samu ivartalanításra utazott dr. Sebő Ottó rendelőjébe. Kobakról kiderült, hogy nem rejtett heréjű, hanem korábban már ivartalanították. Samu ivartalanítása pedig azért térnék ki, mert ő bekerülése óta súlyos szívférgességben szenved, de már annyit javult az állapota, hogy a műtétjére sor kerülhetett. Nagy öröm ez, hiszen Samu egészségének, kedvének javulása szemmel látható. A műtét nem viselte meg.

Kimi és Katica is elutazott, a lányok is átestek az ivartalanításon, a műtétet ők is jól viselték. Zsaru sipolyos foga nem javult az antibiotikum kúrára, így ma visszaküldtük műtétre. Sajnos kiderült, hogy a rossz fog valójában egy daganat, amit meg is műtöttek.

Csütörtök

Kitűnően indult a reggel: az éjszakai viharban a rettegő Morzsa szanaszét törte a másik kenneltől elválasztó hullámpalát, így reggelre a két kennelt együtt találtuk. Karbantartónk, Gábor kicserélte az egész hullámpala oldalfalat, örömmel láttuk, hogy jobb, mint új korában.

A megtáltosodott gondozóink ma Rick és Antónió bundáját tették rendbe, mindketten csodaszépek lettek.
Végre elérkezett Frici nagy napja is, ő ma Szegedre költözött egy igazán aktív, sportos családba, ahol végre megfelelően lemozoghatja az energiáit.

Péntek

Már-már nem hittünk a szemünknek, hogy az éjszakai vihar ismét micsoda helyzet elé állította a karbantartónkat. Morzsa ismét nem nyugodott, az új hullámpala falat is megsemmisítette, így Gábor kezdhette elölről a munkát, de ezúttal nemcsak hullámpala falat rakott újat, hanem azt megerősítette egy kétrétegű vadráccsal is, hogy ha Morzsának újra vándorolhatnéka lesz, akkor már három rétegen kelljen keresztülmennie.

Rick gazdája ma nem hitt a szemének, amikor meglátta "új kutyáját", hihetetlen boldogan vette tudomásul, hogy a kiválasztott gyönyörűséges Rick a nyári ruhájában is tündököl.

Szombat és Vasárnap

A hétvégén Evra kutyánk, és Rick is gazdisodott, mindketten Szegedre kerültek. Evra családi házba költözött, Rick pedig lakásba, aki a nyarat minden alkalommal külföldön fogja tölteni a gazdival.

Hálásan köszönjük hétvégi önkénteseinknek, Juditnak, Tündének, Csillának, Szonjának, hogy a segítségünkre voltak. A kutyasétáltatás mellett arra is volt idejük, hogy Piszpisz bundáját is megszépítsék.

A hétvége igazán szépen alakult, egyedül idős Csöpink epilepsziás rohama árnyékolta be, aki szerencsére hamar túljutott a rohamon.

Köszönjük a 147 mentett kutyus nevében, hogy ismét velünk tartottak! Hamarosan jelentkezünk a legfrissebb menhelyi hírekkel.

Linda

Hozzászólások