Macskalandok 2025. máj. 5-18.

Cicás blog | 2025. augusztus 30.

Az elmúlt hetekben történt mérhetetlen veszteségek és betegségek után cicáink továbbra is edzésben tartják idegrendszerünket. Vélhetően az időjárás szeszélyeinek tudható be, hogy többen is náthásak lettek. Először Dóri kezdte a sort a fives lakrészen. Szinte egyik pillanatról a másikra lett teli váladékkal az orra, szeme. Tüsszög, köhög, alig tud enni, pedig a gyógyszerek miatt muszáj neki. Mindig körülményes a gyógyszerezése, szerencsére ritkán van rá szükség, de Dórika ilyenkor egyáltalán nem együttműködő. Azt szeretné, ha békén hagynánk, és rá sem néznénk, de nyilván ebben az időben extra figyelem irányul rá, amitől befeszül, és menekül, holott csak segíteni szeretnénk neki.  A szemcsepp az ördögtől van, orrtörlésre alig van esély, pedig utána mindig látványosabban jobb a közérzete, és enni is tud. De a szokásos hiszti köröket le kell futni, napjában minimum kétszer, kötelezően!

Dórika


Rambó Dr. Tímár Endre rendelőjében járt ultrahangon a minimális vizelése miatt. Mint kiderült, húgyköves. Most a meglévő x gyógyszere mellé, amit a FIP kezelésre kap, újabbakat kell szednie, plusz gyógytáp, ami egyáltalán nem ízlik neki. A meglévő kezelése mellé pedig többet kéne ennie, hogy erősödjön, de ő csak szemezget és finnyázik, úgyhogy fokozatosan vezetjük be az étrendjébe a gyógytápot, ami a kövek lebomlását segíti. 

Rambó


Hunor jól reagál a FIP kezelésre, a hasa átmérője csökkent, visszaállt a normális, karcsú formája. Mind az étvágya, mind a közérzete fantasztikus, ennek köszönhetően hízott is pár dekát. 

Hunor hasmérése mindig játékba fullad


Dórihoz csatlakozva, Barack és Pingvin uraság is szuttyogós lett. Öröm az ürömben, hogy Pingvin egészségesen házsártos inkább, őt a férfi nátha kapta el, amitől kenyérre lehet kenni, és csak babusgatásra vágyik. Eddig még szerencsére semmi baja sem volt, így nem tudtuk mire számítsunk tőle, de kellemes csalódás volt a hozzáállása. Az ő gyógyszerezésük is kezdetét vette, extra immunerősítéssel fűszerezve.

Barack és Pingvin úr


Rambó pénteken szétpisilt mindent. Ezt így kell érteni szó szerint, amerre ment, arra csurgatott, még az alomig sem jutott el. Nagyon örültünk neki, bármily furcsán hangzik, mert legalább hat a gyógyszer, és megszabadult a hólyagjában felgyűlt pisitől teljes egészében. Reméljük a köve nem csak elmozdult, hanem bomlásnak indult, de már így is biztos nagy megkönnyebbülés ez Rambi számára.

Rambi


Továbbra is lehetett fokozni a hangulatunkat, hisz szombat reggelre Pandóra nyakán tátongott egy nagy sebes folt. Mintha csípés, szúrás lett volna, amit kivakart. Ő nem az a kezes cicalány, így lekezelgetni nem tudtuk a sebét. Ám a gyulladáscsökkentőt nagyon szívesen elfogyasztotta kis krémes kencébe vegyítve. Már-már követelte minden találkozásunkkor, rohant oda, hogy neki hoztuk-e a finomságot?! Remélni mertük csak, hogy öt napig kitart a lelkesedése, és igen, ő bizonyult a legboldogabb gyógyszerfogyasztónak az utóbbi időkben. A sebe szépen gyógyult, már másnap ritkábban vakarta ki véresre, azt követő nap pedig egyáltalán nem piszkálta, így gyorsan bevarrasodott, majd teljesen be is gyógyult.

Lopott fotó Pandóra nyakáról


Vasárnap nyílt napunk volt, ezzel egy időben megérkeztek Hunorhoz leendő gazdijai, akik már nagyon izgultak hogyléte felől. Kivártuk az első két hetet, hogy lássuk hogy reagál a nagyfiú, de már fogadhat látogatókat, mert mindig jól jön, ha valakik besegítenek a fárasztásában. Emellett pedig fokozatosan épül a kapcsolatuk a leendő gazdikkal.

Hunor a látogatók után 


A náthás osztag bővült Poppyval. Mondjuk ő nem olyan drasztikusan vágott bele, mint sorstársai, de már elkezdett levedzeni a nózija, és tüsszög is. Inkább csírájában próbáljuk elfolytani, mert Poppy sem az a könnyű eset, akit csak úgy fogdosunk, pátyolgatunk. De az ő szenvedélye a maláta paszta, így abba rejtve vígan megeszi a gyogyiját.

Poppy


Szerdán Seyla és Pompa kaptak kombinált oltást. Wonkának is időszerű lett volna, de őt még nem tartottuk elég erősnek hozzá, inkább még egy hetet várunk vele. Különösebb panasza nincs, csak az előéletéből adódó szegényesebb ellátás, korábbi náthából visszamaradt tünetek miatt döntöttünk a plusz egy hét erősítésben, hogy biztosra menjünk és ne legyen semmi panasza a kombinált oltás után.
Majd Dr. Tímár Endre rendelőjébe utazott Seyla és Wonka egy-egy gyorstesztre, ami nagy megkönnyebbülésünkre mindkettejüknél negatív lett. 

Seyla rettentő ügyes volt a rendelőben


De hogy olyan nagyon ne lélegezzünk fel, Kleopátra is elkezdett hapcizni hétvégére. Ahogy egy cica gyógyszerezése véget ért, úgy mindig lett egy újabb. A naptárunk úgy nézett ki a héten, mint egy rejtvény, kódfejtő feladvány, hogy ki, mikor kezdte a gyógyszerezést, mit kap, mennyit, hányszor, mikor ér véget, egyék kiegészítők, vitaminok, immunerősítő, Rambi és Hunor gyógyszerei, szuszpenzió pontban délben... Mikor esznek, ki mikor kap probiotikumot vagy máj védőt, vagy miben eszik meg, egyáltalán mindenki megkapta-e a gyógyszert és a hallott tüsszentés már meglévő kezeltből jött, vagy egy új delikvens???!!! Nem olyan bonyolult dolog ez, tudom, de azért bele lehet bonyolódni az egyéb tennivalók mellett.

Kleopátra


39 cicánkkal köszönjük figyelmüket!

Reni

Hozzászólások