Macskalandok 2024. ápr. 8-21.

Cicás blog | 2024. június 2.

Latoya reggel csak a kanapén, az egyik kis ágyból pislogott ki ránk. A szeme mandula formát öltött, melegnek is tűnt, és ami ennél sokkal, de sokkal ijesztőbb volt, nem a lábunk alatt forogva várta a reggelit. Falatozni is ímmel-ámmal kezdett el. Lassabb volt, házsártosabb, semmihez sem volt kedve. Egyelőre csak telefonon konzultáltunk állatorvosunkkal, majd elkezdtünk neki fájdalom- és lázcsillapítót adni a kis hőemelkedésére, szemcseppet,immunerősítőt. Majd annak függvényében, hogy reagál rá, beszéljük meg a többit.

Latoya


Talán kicsit jobb lett már a helyzet szerdára, mikor megérkezett állatorvosunk a heti vizitre. Latika legalább jobban evett, de még mindig nem volt az igazi. A kifutóra is alig járt ki, pedig általában ő az, aki az egész napot kint tölti, nézelődik, és amint embert lát, csilingelő hangján jelzi ottlétét, és követeli a figyelmet. A doktor úr megnézte, és még egy antibiotikum kúrát írt elő Latoyánk számára. Bizakodtunk nagyon, hogy mihamarabb javuljon, hisz nagyon hiányzott a jelenléte mindenhonnan, mivel napokon keresztül csak az ágyat nyomta...

Újra visszatért az étvágya


Ismétlő kombinált oltást kaptak már "régi motorosaink": Tigris, Klárika, Timike, Tasha és Fáncsi.
Pénteken a Vezér Állatorvosi központba utazott Tigris, Tesa és Gyapjú. Tigris kopasz pocakja és könyök hajlatai miatt ment vizsgálatra, ami allergiás tünet. Korábban is volt vizsgálaton, és készült labor eredmény, ami rendben volt minden szempontból, most pedig szerettünk volna más úton elindulni a kezelése útján, hátha érnénk el némi változást. Négy héten át 1x kap cseppet a tarkójára, heteken át tartó, mindig csökkenő szteroid gyógyszert, valamint allergia elleni gyógyszert kell szednie, ezért ő felköltözött a karanténba, hogy el tudjuk különíteni. Könnyebben tudjuk gyógyszerezni és figyelni az étkezésére is, hogy csak és kizárólag hipoallergén tápot egyen. Szerencsére ő nagyon együttműködő nagy mackó, bár kicsit sérelmezte a bezártságot, de hamar elfogadta, hogy ez így működik. Etetési időn kívül kint bandáznak társaival, jelen esetben Benővel és Rebivel, valamint frissen csatlakozott még hozzájuk Tesa is.

Tigris


Tesa ínye továbbra is gyulladt, megint fájdalmas számára az evés. Nála is most 3 hétig ugyanúgy folyik a szteroid kúra, egyéb más gyógyszerekkel kiegészítve. Amellett, hogy pempőzzük az ételt, egyre bonyolultabb a gyógyszerezése, mivel már kiszagolja... Szájába beadni esélytelen, hisz fáj neki, nem hagyja, úgyhogy mindenféle praktikát kell bevetnünk, hogy sikerrel járjunk. Az ő étkeztetése igencsak időigényes, de megéri, ha javulást tudunk elérni.

Tesa


Gyapjúnak légúti allergiája van, ő is vagy 2 hétig napi 2x kap szuszpenziós gyógyszert, de ő a saját helyén marad, őt könnyen tudjuk gyógyszerezni.  

Gyapi


Hárs költöztetése is eljött, ám ő már saját otthonába, családja legnagyobb örömére. Édesanya fiával érkezett meg választott cicájukért, hogy vele együtt legyenek teljesek a mindennapjaik, hisz korábban már voltak cicáik, és nagyon hiányzik az életükből egy dorombolós bársonytalpú kiskedvenc. Hárs szegedi lakos lett.

Hárs


Egy fiatal nő érkezett ki Fáncsi nézőbe. Tudván a félénkségét, nem tántorodott el, hisz türelemmel lesznek felé, és idővel úgyis megnyílik és összecsiszolódnak. Fáncsi szépsége pedig elvarázsolta, valamint négy éve már a menhely lakója, szeretett volna egy "hátrányos" helyzetű cicát örökbefogadni. Egyelőre nem tudtak kontaktolni, hiába hozott illatos virsli falatkákat, a többiek sokkal jobban érdeklődtek a nasik után, ami nem volt annyira meglepő.

Fáncsi


Fiatal pár látogatott ki. Nemrég, hirtelen elveszített cicájuk utáni fájdalmukat szerették volna enyhíteni egy új pajtival már meglévő cicájuk mellé. Hiába nézték meg őket, valahogy senkinél sem jött az érzés a pár egyik tagjánál, mert minden bizonnyal még nincs túl a gyászon, még nem állt készen beengedni másik cicák a szívébe...
Szerdán Mircike kapott szteroid injekciót állatorvosunktól. Már megint evési nehézségei adódtak, nem tudtuk tovább halogatni az injekciót.

Mircike


Csütörtökön egy új, cicás önkéntest, Ádámot köszönthettük köreinkben, aki egy nagy csomag adománnyal érkezett, hogy a cicák kedvébe járjon. Hálásan köszönjük a kedvességet és nyíltságot, amivel a cicákhoz közeledett.

Mivel az előző látogatásnál már kihozták a hordozót, hogy a szobába betéve Fáncsi számára ne legyen annyira idegen, ezért mire megérkeztek érte, már benne is csücsült a hordozóban. Nyugalomban, stresszmentesen még a számára idegenek nélkül raktuk bele, leendő gazdijai pedig továbbra sem tudtak szó nélkül elmenni szépsége mellett. Fáncsi már jó rég volt hordozóba zárva, de ez volt az első útja a leendő otthona felé. Nagyon drukkoltunk neki!
 

Fáncsi


Korábbi védencünk, Paca gazdijai érkeztek ki látogatóba. Telefonbeszélgetésünk alapján már célirányosan Tashához érkeztek. Nagyon szimpatikusnak találták a cicalányt, és a beszámoló, elmondottak alapján ő is ideális társa lehet a hatalmasra nőtt Paca királylánynak. Már csak a felkészítése van hátra, hamarosan élőben is megtapasztalhatják, milyen is a két cicás élet. Dupla öröm, dupla vidámság!

Tasha


Fiatal házaspár kiszemeltjükhöz, Hermionéhoz érkezett. Tudták, hogy félős, hogy nem sokat fognak látni belőle, de amennyit láttak, az bőven elég volt, hogy biztosak legyenek benne, őt szeretnék! Szinte már mindennel előkészültek az érkezésére, úgyhogy már csak Hermikének kell megérkeznie, aminek időpontja egy hét múlva lesz esedékes.

Hermike távolról figyelt


A hétvégére a cicák létszáma 45-re csökkent, velük együtt köszönöm figyelmüket!

Reni

Hozzászólások