Macskalandok 2021. febr. 15-28.

Cicás blog | 2021. március 8.

Az elmúlt két hetünk egy cica körül forgott. Hirtelen, a semmiből érkezett a baj, és sajnos elveszítettük a csatát...
Radamesz előző nap is kicsit kedvetlenebbnek tűnt, ám ezen a hétfői reggelen villámcsapásként sújtott le ránk a felismerés, Rada nincs jól. Nem jött reggelizni, ami az ő esetében elképzelhetetlen, szinte egyelő a lehetetlen kategóriával. Még beérkezése napján is, bármennyire félt, enni azért csak evett. Amikor a fülödémája kezelve lett, gallért kapott a feje köré, akkor is evett, bármennyire utálta a helyzetet és volt kellemetlen számára, de enni muszáj! Most viszont nem kérte, köszönte. Amikor elé tálaltuk, kicsit belenyammogott, de pár falat után rá hagyta. Mint a mesékben, mikor kétségbeesetten szaladgál valaki fel-alá, hogy most mitévő legyen, úgy tudom elképzelni magamat... Reggel 7 óra, orvosok még nem rendelnek, úgyhogy egyik kolléga segítségét kérve megmértük a lázát, mert melegnek tűnt. 40 fokos láza volt. Azonnal lázcsillapító és vártuk a hatását. Mire állatorvossal konzultáltam, már jobb bőrben volt, evett is. Egyelőre még antibiotikumot javasolt a lázcsillapító mellé. Vészhelyzetre volt félretéve pár konzerv cica leves, aminek most nagy hasznát vettük, azt szívesen belefetyelte bucifejű barátunk. 

Radamesz nincs jól


A megnyugtatásunk érdekében azért elküldtük kedden Dr. Tímár Endréhez, aki a kezelés további folytatását javasolta, a láza is alább hagyott, kapott még vitamin és roboráló szurikat. A közérzete szem látomást jobb volt, az étvágya is kezdett visszatérni, úgyhogy teljesen optimisták voltunk. 
Szerdán újra köreinkben fogadtuk reggelinél, dugta nagy fejét simogatáshoz, evett is a többiekkel és úgy tűnt, a nehezén túl vagyunk. 
Csütörtökön állatorvosunk ismétlő veszettség elleni oltással látta el Güntert és Dante is megkapta az utolsó oltását, egy jó időre. 

Günter pózol


Pénteken újabb lakókkal bővült a társaság. A cicák gazdija meghalt, hátrahagyva több, különböző korú cicát. A szomszéd vállalta a cicák gondozását, az etetés mellett még ivartalaníttatott is párat saját költségből. Nem mindegyikük kezes, de a két beérkezett cica az. A hölgy életvitelszerűen nem lakik ott, jelenleg egy albérlő tartózkodik házában, de ennek ellenére minden nap kijárt etetni a cicákat. Tiszteletreméltó amit tesz a cicákért!Az albérlő férfi szállította be őket. Fontos volt egy cica bekerülése, ő útközben csapódott a társasághoz, nőstény és még ivaros, az ő neve Spuri. A másik delikvens elméletileg egy ivartalanított kandúr lett volna, akit a férfi Jancsikának nevezett. Utána egyeztetve a bejelentővel, a cica becsületes neve Janika és a telefonban kicsit elbizonytalanodott, hogy egyáltalán jó cica került-e be. Mindenesetre bekerültek a dupla ketrecbe együtt, úgyis ismerik egymást. Ám feltűnt, hogy nem országos cimborák, ezért mindketten külön-külön lakrészt kaptak és az átjáró lerekesztésre került. Spuri nagyon energikus, szinte izzik egész nap. Annyira felpörgeti magát, hogy szeretetből kicsit megrág, majd tovább hízelkedik ezerrel, majd megint kicsit megrág. Egyelőre még új ez a helyzet, ismerkedünk. Janika pedig...Ő sokkal nyugodtabb, érettebb és finomabb. Imádja a simogatást, ölbe lehet kapni és mint kiderült, leányzó. Eleinte nem hittünk a szemünknek, fekete tömött bundája többször is elbizonytalanított minket, de akárhogy forgattuk, csak nősténynek bizonyult, úgyhogy Spuri után ő Spanika lett. Spaninak vagy egy korábbi sérülés nyoma a nyakánál, kb. 3 centis forradás, ahol egyelőre még alig van szőre. Erről sincs semmi hírünk, mi történhetett, de a lényeg, hogy már múlóban van, reméljük a kis lelkében sem okozott maradandó károsodást.

Spuri 
és Janika, azaz Spanika


Majd elérkeztünk egy igen izgalmas hétvégéhez. Először Frodóhoz fogadtunk látogatókat. Bagi, volt védencünk gazdijának édesapja szimpatizált fotó alapján Frodóval. Élőben sokkal inkább elrabolta látogatói szívét a félős fiúcska. Icu végig simogatta a sarokban meghúzódó cirmost, de az idegeneknek egyelőre nem hagyta magát, csak távolról csodálhatták őt. Frodónak lesz egy nagyon kezes, bújós cicapajtása, aki segíteni fogja őt a beilleszkedésben. Erre neki szüksége is lesz, nagyon szereti a cicákat és ha valami mutatja neki az utat, akkor gyorsan felveszi a tempót és iszonyat bújós tud lenni. Rengeteget nyitott az utóbbi hetekben és már a felemelést gyakoroltuk, amivel szintén jól haladtunk, így nyugodt szívvel adjuk őt örökbe. Tudják, hogy türelem kell hozzá, szeretet és sok kaja, mert ő is tipikusan olyan kandúr, akinek szívéhez a hasán keresztül vezet az út. 

Frodó

Dorka cicának sem kell többé a menhelyen álomra hajtani a fejét, hisz érte is megérkezett a fiatal pár, kik repesve várták, hogy szegedi otthonukban köszönthessék a kicsilányt. Dorkát már akkor kiválasztották maguknak, mikor felkerült a honlapra. Azóta sok idő eltelt, de kivárták és a várakozás meghozta gyümölcsét, már Dorkával kiegészülve lett teljes a kis családjuk. 

Dorka


Viszont Radameszünk állapota hirtelen megint leromlott. Ismét elfordult az étel látványától is. Levert volt, csak feküdt és még a simogatás sem esett jól neki. Vasárnap reggelre besárgult... Érthetetlenül és teljes tanácstalansággal álltunk a helyzet előtt.
Folytatnunk kellett a napot, hisz látogatókat fogadtunk. A kicsi Nixonhoz érkezett egy fiatal pár. Kétség sem fért ahhoz, hogy első pillantásra megdobogtatja a szíveket. Nixon kicsit kérette magát, eleinte csak méregette az idegeneket, de végül csak kegyeskedett egy kis ízelítőt adni a Nixon féle cukiságból. Szinte teljesen felkészültek a fogadására, még elvégzik az utolsó simításokat, hogy a kicsi fiúnak már csak élveznie kelljen az új otthona kényelmét. 

Csábos Nixon


Kitti önkéntesünk ismét megérkezett a jó idővel együtt. Ez Frederik számára a legnagyobb öröm, hisz ilyenkor elmennek egy nagyot levegőzni, sétálni. Már ő is tudja mit jelent, ha előkerül a hám. Olyankor annyira izgatott lesz, hogy alig lehet ráadni. Izeg-mozog és menne már nagyon, ami azt jelenti, hogy két ember szükséges az előkészületekhez. Egy aki Frede habtestét megállítja, másikuk pedig próbálja villámgyorsan és precízen ráadni a hámját. Végül jöhet a jól megérdemelt kalandozás! Köszönjük Kittinek, hogy a menhelyi cicákkal töltötte a napját.

Frederik


Budapesti látogatóink másodjára érkeztek meg, Alma és Anka után most Algát is meglátogatták. Alga tipikus magányos farkas, ő köszöni, de nagyon jól érzi magát egyedül, míg az Alma Anka páros szoros kapcsolatot ápolnak egymással. A házaspár végül meghozta döntését, a két cirmos mellett döntöttek, mivel úgy gondolják, Alga feltűnőbb jelenség, több esélye van gazdisodni, mint társainak, együtt. 

Alga


Félve nyitottunk be a nagyszobába. Azonnal Radameszt pásztáztuk és némiképp megnyugodtunk, mikor tekintetünk találkozott. Amint lehetett, már robogott is Dr. Farkas Attila rendelőjébe. Ott infúziót és egyéb injekciókat kapott, valamint a doktor úr FIP gyors tesztet csinált, ami negatív lett, viszont a hasából lecsapolt minta nem ezt támasztotta alá. Sajnos ott már megjelent a sárga sűrű folyadék. Kapott egy pasztát, amivel próbálkoznunk kell a sárgaságát visszafordítani, mert ott lebegett a hangyányi reménysugár, hogy még sem FIP az... A pasztától elfordult, ömlött a nyál a szájából pusztán az illatától is. Kapott még két injekciót, amit be kellett adni, ami után majd látjuk merre indul az állapota. 
A félelmünk beigazolódni látszott, másnapra Radánk már elbújt előlünk a kanapé alá, ami semmi jóval nem kecsegtetett. Szomorú volt a tekintete, a hasa is hirtelen megnőtt, a légzése is nehezedett. Nem volt más választásunk, mint elbúcsúzni tőle... Szerdán kollégánk Dr. Tímár Endre rendelőjébe tartott pár kutyával, és ez lett Radamesz utolsó útja is. A doktor úr megerősítette a gyanút, a hirtelen hasnövekedés visszafordíthatatlan állapot. Igaz, már van gyógymód és egyre többen próbálják tünetes, FIP-es cicájuknál, de rengeteg, több százezer forintos a kezelés ára, amit sajnos nem tudunk finanszírozni, hogy vagy sikerül, vagy nem. Radamesz mérhetetlen nagy fájdalmat hagyott maga mögött. Szinte egy hét leforgása alatt a hatalmas, életerős cicát legyőzte ez a gyilkos kór. Visszanézve a fotóit, mert majdnem minden héten készült róla, semmi előjelét nem tapasztaltuk... Végtelenül nagyon sajnáljuk, hogy a menhely lett a végső állomás és nem tudta megtapasztalni, milyen is egy igazi otthon melege... 

Ég veled Radamesz


Majd egy fiatal férfi telefonált, hogy kutyasétáltatás közben látta, amint egy cicát az úton átkelve elsodorta egy autó. Azonnal felkarolta az útszélén ledermedt macskát és kihozta hozzánk. Szerencsére úgy tűnt, az ijedtségen kívül nagyobb baja nem lett a meglett kandúrnak. Megfigyeljük mit tapasztalunk nála, mindenesetre nagy szerencséje volt, hogy ennyivel megúszta az igen forgalmas körúton. Mi a Bernárd nevet adtuk neki.

Bernárd


Titónak sem kellett tovább osztozni a figyelmen, érte megérkeztek fiatal gazdijai. Titó végig asszisztált a papírozás közben, jó alaposan ráhempergőzött a örökbefogadási megállapodásra, illatával megpecsételve azt. A lányok nagy csomag adománnyal kedveskedtek a bentmaradtaknak, amit külön nagyon köszönünk. Titó tőle nem várt hisztivel, hangos sopánkodással haladt az autó felé, de meg kell hagyni, hogy ebéd idő volt és evés helyett valami új helyre utazik Mihálytelekre. De biztosak vagyunk benne, hogy ott is várták ínycsiklandó falatok, amivel feledtették az út fáradalmait.

Titó


Csütörtökön állatorvosunk megnézte Bernárdot, akit olyan 10 évesre saccolunk. Egyelőre nem ürített, de tapintásra semmi rendelleneset nem tapasztalt a doktor úr. Várunk ezzel még egy napot, ha addig se történik változás, muszáj lesz megröntgeneztetni. 
Kombinált oltást kapott Fluffy, Mucika és Bogi. A fiatalok mindannyian nagyon ügyesek voltak, még hangosan üvöltő Mucikánk is hangtalanul viseltetett közben. 
Pénteken megérkeztek Nixonért. Tőle is majdnemhogy könnyes búcsút vettünk, hisz utolsó törpe Niké kölykei közül, és nagyon a szívünkhöz nőtt. Valamint ugyanúgy torkaszakadtából üvöltött, mint közeli rokona a napokban, Titó. Még sosem volt egyedül és nem tudta mi történik vele, ezért gondolta, hogy a szirénákat megszégyenítő frekvencián kikiabálja magából kétségeit. Csak remélni tudjuk, hogy az autóban gazdijai karjában gyorsan megnyugodott és nem panaszkodott egész úton hazafelé, Szegedre.

Nixonka


Jelentkeztek Bernárd gazdijai. Ő egy kijárós cica, aki nagyon ügyesen közlekedik a környékben. Most ez nem sikerült, így ki kell várniuk a két hét veszettségi megfigyelést, majd oltással, chippel újra haza kerülhet. Bernárd valóban idősödő kandúrka, 11 éves és Ficó a hívó neve. Fontos megjegyezni, hogy szerencsére ürít is, úgyhogy aggodalomra semmi ok, Bernárd/Ficó úgy tűnik tényleg szerencsés csillagzat alatt született és teljesen ép bőrrel megúszta a kis kalandot az autóval.
Szombaton Frodó vágott neki az ismeretlennek. Ő Fábiánsebestyénre gazdisodott, ahol egy másik cica várta őt, hogy bevezesse a családi élet rejtelmeibe. Mindezt megelőzte Frodó hordozóba kerülése, ami nem kis feladat volt, mert amint meglátta, tudta, hogy ez miatta van és úgy szaladt előlünk, mint a nyúl. Egyáltalán eszébe sem jutott bekerülni abba a hordozóba, de amit mégis méltóztatott megállni némi kérlelést követően, teljes nyugalomban ücsörgött és indult útnak. 

Egyik kedvenc fotó Frodóról


A heti események megbélyegezték a nagyszoba hangulatát. Vasárnap szinte senki még a közelünkbe se jött, Blanka is kedvetlenül feküdt a fészkében. A többiek enni sem voltak hajlandóan, nem is értettük mi történik. Fáncsi az ablakban csimpaszkodott vagy a kifutó ajtajában meredt maga elé, valószínű testvérét várta. Először Radamesz, majd Frodó került hordozóba és nem tértek vissza... Kíváncsi lennék, mi jár ilyenkor a fejükben, de biztos nem gondolják úgy, hogy a hordozó egy jó dolog. Gyakran tapasztaljuk, hogy egy-egy cica gazdisodása, vagy távozása szomorúságot vált ki társaikból, valahogy más lesz az egész légkör, más a viselkedésük is. 

Volt, hogy Fáncsi Blankától várta a vigaszt


Reméljük mihamarabb visszatér a jó kedvük, addig is mind a 32 cicával együtt köszönjük figyelmüket!

Reni

Hozzászólások