Pocak Csabi

Adatok
Státusz
Gazdira talált
Befogadás dátuma
Elvihető (előreláthatóan)
Kutya fajtája
Keverék
keverék
Kora
1 éves
Ivar
Leírás

Pocak Csabi felelőtlen döntések sorozatának áldozata. Többször gazdát cserélt már, pedig még csak fél éves. Végül utolsó gazdija alig pár óra alatt jött rá, hogy még sem vállalja egy kölyök kutya ellátását, csak hirtelen felindulásból vette magához. Kapós kutyus, hiszen fiatal és a tacsi jellegeket avatatlan szem számára kiválóan hordozza, így nem nehéz új gazdit találni számára. Azonban ugyanolyan nehéz, talán még nehezebb jó gazdát találni neki, mint keverék, fajtajellegeket nem hordozó társai számára, hiszen sok jelentkezőből kell kiválasztani a legjobbat, aki végül élete végéig gondoskodni fog róla és szeretni fogja. Egyenlőre viszont Pocak Csabi most reszket a kenneljében, és fél, mert nem tudja mire vélni ezt a sok változást. Annak ellenére, hogy pillanatnyilag labilis, sokan szeretnék pont őt örökbefogadni, így biztosan nem kell majd sok időt eltöltenie a menhelyen. Egyenlőre azonban míg karantén idejét tölti, befejezi az oltási programot és ivartalanításra utazik, addig nem fogadható örökbe.

Küllem, egészségi állapot
Ivartalanított
igen
Szín
fekete-cser
Szőr
rövid
Szívféregteszt
negatív
Viselkedés
Javasolt tartás
lakásban
Embereket szereti
igen

Történetem a Tappancsnál

Dátum Állapot Megjegyzés
2020-01-14 Gazdit keres
2020-03-08 Gazdira talált