Kutyamesék 2024. máj. 20-26.

Kutyás blog | 2024. június 2.

Ezen a héten is, mint mindig több bajba jutott kutyus is bekerült a menhelyre. Az emberek, akik ilyenkor segítséget kérnek, vagy bejelentlst tesznek, fellélegeznek, hogy végre megoldódott a kutya sorsa, vagy legalábbis nem az utcán kell látnia.

Pedig a kutya sorsa azzal még nem oldódott meg, hogy bekerült a menhelyre. Itt nagyon sok szokatlan dolog fog vele történni. Sok kutya itt találkozik először állatorvossal. A kutyák gazdához juttatása, ami jó esetben valóban egy boldog befejezés, avagy egy boldog élet kezdete, egy hosszú folyamat. A bekerülő kutyák hónapokat töltenek el a menhelyen mielőtt gazdához kerülnek, hiszen pótoljuk a kimaradt oltásikat, mikrochipet, leszűrjük őket, gyógyíttatjuk őket, hiszen nagyon sokaknak van egészségügyi problémája. Ivartalanítunk, és amikor mindennel kész vagyunk, akkor kerülhet a kutya gazdihoz. A szerencsések 2-3 hónap alatt kikerülnek a menhelyről, mert sajnos az oltási program ilyen hosszú, és ezen kívül is vannak szűrések, ivartalanítás, amit el kell végezni. 

Azonban nem mindegyik hozzánk kerülő kutya oly szerencsés, hogy oltási program után rögtön gazdihoz kerül. Sokaknak a három hónap többszörösét, akár éveket is várnia kell, hogy gazdihoz kerüljön. És vannak olyan kutyák, akikről életük végéig gondoskodunk, hiszen sohasem kerülnek gazdihoz. 

azt gondolni tehát, hogy a kutya élete meg is oldódik azzal, hogy elkerül onnan, az önámítás. De persze minden ember vágyik a boldog befejezésre, ami sokszor sohasem jön el. Mindig rácsodálkozom, amikor a közösségi oldalon egy-egy kutyás poszt alatt rengeteg szívecskét kap olyan hozzászólás, ami szerint az illető "vállalná" a kutyát. Vagy jelentkezik, hogy "befogadnám". Ez azért nem egy komoly gazdijelöltre vall, bármit is gondolunk. Aki örökbe szeretne fogadni, annak azért bizonyítania kell, és ezt nem hozzászólásban tudja megtenni. Az örökbefogadás egy komoly, tíz-tizenöt évre szóló elhatározás, amihez szükség van pénzre is, mert a gyógyszerek, az eledel, az állatorvosi ellátás és oltások sincsenek ingyen. Egy egyszavas hozzászólásból azonban túl sok jóra nem lehet számítani. 

A megfelelő gazdi megkeresése talán az egyik legnehezebb feladat közé tartozik, hiszen sokszor mondják, hogy a házastársat is váláskor ismeri meg az ember, hogy milyen valójában. Nekünk néhány alkalmunk van egy átfogó képet kapni a gazdikról, ami nem biztos, hogy teljesen megfelel a valóságnak.  Tévedhetünk, félreismerhetünk, ahogyan csalódhatunk egy ezeréves barátban, vagy testvérben is. Így tehát nincs azon mit csodálkozni, ha olyan emberek jöhetnek szóba, mint gazdijelöltek, akik vállalják, hogy többször meglátogatják a kutyát, és hajlandóak partnerek lenni egy beszélgetésben. Nem pedig a közösségi oldalon óhajtanak kutyát szerezni egy poszt alatt pár szóban.

Ennek ellenére kutya mindenkinek jár, aki csak akar otthonra egyet-kettőt. Mondhatni alanyi jogon. Ingyen, vagy pici pénzért vásárokban, háztól csak úgy ömlenek a szaporított kiskutyák, a könnyen megszerezhető kutyák. 
De sokszor halljuk azt a mondatot, hogy "jajjj, ha ilyen bonyolult az örökbefogadás, akkor inkább elmegyek a vásárba és szerzek egyet! Ne csodálkozzanak, ha belefulladnak a kutyákba, ha itt tartogatják őket!"

Aztán el is megy a vásárba, és haza is viszi a kiskutyát, aki egy évesen borítja a nagypapát meg az unokát is, és követelik, hogy azonnal vigyük el a kutyát, akit egy év alatt sikerült az udvaron hagyni, hogy megnőjjön. Szándékosan nem használom a felnevelni szót, mert a nevelés nagyjából abból áll, hogy elzavarjuk akárhányszor kapcsolatba akar velünk lépni. Aztán ha elmondjuk, hogy várni kell, mert bizony a menhely a kóbor kutyák mentéséért van elsősorban, akkor még fel is háborodnak, hogy sem bejuttatni, sem kivinni nem lehet.
És valóban, valahol még igazuk is van, csak egy kicsit a dolgok mögé kellene látni. De az emberek többségének a családjára és a gyerekeire nincs ideje, akkor miért pont arra a kutyára lenne, akit azért hozott a vásárból, hogy legyen, hogy mondjuk a nagyszülő, vagy a gyerek magányát enyhítse. 
A gyerek ráun, a nagyszülő pedig rájön, hogy túl nagy falat neki egy fiatal energiabomba. 

Ha a menhely azonnal nem fogadja, és mondjuk nincs benne chip sem, a kutyával meg senki nem törődik, akkor előbb vagy utóbb, így vagy úgy az utcára kerül, a gazda pedig füle botját sem mozdítja. Aztán majdcsak bekerül a menhelyre, ahol nagy kegyesen lemondhat a javunkra a kutyáról, így az utcáról eltűnik, mindenki boldog, a kör bezárult.

Vagy nincs szerencséje, és elüti egy autó, ahogy megannyi társát is. Aztán talán pár év múlva, amikor a család már elfelejtette ezt a kutyát, akkor látnak egy másikat az interneten. Odaírja ismét, hogy "érdekel" És minden keződik elölről, mert az emberek nem tanulnak.. 
Hétfő
Akik rendszeresen olvassák a blogot, követik a közösségi oldalunkat,ők bizonyára emlékeznek Everestre, a kutyára, akit egy vasárnapi napon Dorozsmán elütöttek. Akkor ügyeletre kellett vinni, és kétséges volt, hogy mi lesz a sorsa, ugyanis súlyos sérüléseket szenvedett. Akkor azt gondolta mindenki hogy az egyik szemére meg is vakult, de olyan szépen gyógyultak a sebei,hogy végül teljesen felépült. Gazdája azóta sem jelentkezett érte, sem pedig azért, hogy a tetemes állatorvosi költségekbe belefizessen, Everest pedig még mindig a menhelyen van. Mivel teljesen szocializálatlan volt, így alaposan meggyűlt a bajunk vele. Nem tudta hogyan kell ismerledni, hogyan kell más kutyákkal viselkedni, ezért mindenkire rárontott, és verekedést provokált, így nagyon sokáig egyedül élt. Aztán sok kutya került mellé, és szépen lassan megszokta a kommunikációt velük. Még most sem tökéletes a viselkedése, viszont érkezett két hölgy hozzá, akik nagyon szépen átvették a vezetői szerepet, és korrigálják Everest viselkedését. Everest teljesen odavan a két karakán csajért, ők meg eldöntik, hogy meddig mehet el szemtelenkedésben és játékban. A két gyönyörűsűg a két mamakutya, akik hetekkel ezelőtt érkeztek a kölykeikkel, de már bőven el kellett őket választani a kicsiktől. Talán többen emlékeznek is rájuk, Karina és Ancika. Hát kérem ez a két bűbájos, kedves kutya most Everest két társa, de ne tévesszen meg senkit az ártatlan pofi,a lányok vérprofi irányítók!

Karina és Ancika


Kedd
Az ünnepek miatt kicsit több,mint két hetet vendégeskedett nálunk a gyönyörű Samsara, aki belelépett egy vadcsapdába és nagyon csúnyán megsérült a lába. Akkor az ügyeleten kötött ki, és mivel az oltása lejárt,így a kötelező két hetet nálunk kellett töltenie. Természetesen ez egyet jelentett azzal, hogy a lábát is mi ápoltuk,és bizony nem kevés borsot tört az orrunk alá, ugyanis kétszer is széttörte a gallérját a fején, aminek következtében ki tudta nyalni a lábát. Samsara egyébként tündéri kutyus volt, de a kötözést és sebápolást érthető módon már nagyon nehezen vislete. A gazdinak is akad vele majd dolga otthon, mert ma megkapta a friss veszettség elleni oltását, így hazamehetett a gazdijához. Innentől ő fogja Samsara sebét ellátni. Mi pedig mielőbbi teljes gyógyulást kívánunk neki.

Azt szokták mondani, hogy szegény embert az ág is húzza. Valahogy tényleg így van, most éppen a menhelyi szárítógép ment tönkre, ami nálunk nélkülözhetetlen, elsősorban a téli hónapokban, hiszen rengeteg cica és kutya alá kell műtétkor, lábadozás idejére pléd, nagyobb törölköző, ágyneműhuzat, amit többször is fel tudunk használni. 
Ha már a textíliáknál tartunk, akkor ejtenék pár szót azokról a textíliákról, amit fel tudunk használni, illetve amit nem. Sajnos még most is nagyon sok olyan adomány érkezik a menhelyre, amit otthon sajnálnak kidobni, ezért elhozzák, de mi sem tudjuk felhasználni, így nekünk is ki kell selejtezni. Ezzel rengeteg idő megy el, illetve nekünk is pénzért szállítják el a hulladékot.

Tehát fel tudunk használni plédet, ágyneműhuzatot, lepedőt,törölközőt, ágyra való fedőtakarót. Ezeket szükség szerint el tudjuk darabolni, és sima, egyenletes felületet kapunk, amin a kutya el tud feküdni, betehető a ketrecbe mellé etető és itatótál is, nem fog felborulni.

Nem tudjuk felhasználni a fehérneműket, cipőket, olajos rongyokat, agyonhasznált, lyukas textíliát, függönyt, sötétítőt, párnát, paplant, kabátot és egyéb ruházatot, valamint a selyemszerű anyagból készült huzatokat. Ennek az az oka, hogy 8 darab pólóval nem tudunk a kutyák alá ágyazni, mert észre sem vehető, ha mondjuk elkezd vérezni, vagy bepisil. A kutya elkezdi kaparni, kiborítja a tálját, mert kényelmetlennek érzi az egymásra rakott textíliát, vagy nyáron a nagykabátot. 
Köszönjük!

Szerda
Ma dr. Sebő Ottó rendelőjébe indultunk vizsgálatra Benivel, Bizsuval, Virággal és Biával.
Bia és Virág egyébként felköltözött az előkészítőbe, ahol jobban tudunk rájuk figyelni. Virágnak a kora miatt rengeteg egészségügyi gondja van, Bia pedig elsősorban szocializáció miatt került ide.
Orvosi vizsgálatra pedig a következő panaszok miatt utaztak:  Bizsu ivartalanításra utazott, illetve szívféregszűrésre. Sajnos pozitív lett a tesztje.
Beninek már korábban volt szívféregtesztje, ami azt mutatta, hogy szívférges, így ma szívultrahangra utazott. Nem találtak a szívében férgeket.
Virág bekerülése óta egészségügyi problémákkal küzd. Ő volt az a kutyus, aki épp Samsarával egyidőben került be,ő majdnem belefulladt egy vizesárokba, ő is ügyeletre került, mert sokktalanítani kellett. Már akkor kiderült, hogy gyenge a szíve, ami további vizsgálatot igényel.  Azon már túl van Virág, szívgyógyszereket kap, amitől már jobban van. Gazdája állítása szerint nem tudott a betegségéről, amit el is hiszek, hiszen ehhez állatorvoshoz kellett volna vinnie. Tekintve, hogy állítása szerint neki nincs ideje egy beteg kutyára, így lemondott róla. Azonban Virágról időközben kiderült, hogy a vizeletével is gondok vannak, nagyon sokszor van vizelési ingere, a vizelete pedig rózsaszínes. Ma nála húgyhővességet állapítottak meg, amire gyógyszereket kapott, hamarosan pedig műtétre is sor fog kerülni.

Virág beköltözött az előkészítőbe

 

Bia szintén elég sok egészségügyi problémával érkezett. Neki begyulladt a bűzmirigye, a gazdája pedig nem tudta megfogni az orvosi kezeléshez,ennek köszönhetően a legyek belepetéztek a bundájába, így gazdától rögtön állatorvoshoz szállítottuk őt. Azóta mindezeken már túl van, csakhogy menet közben kiderült, hogy hólyagyulladása is van, amit kezelünk, de sajnos még mindig találunk vért a vizeletében. Nála egyelőre azt mondták, hogy folytassuk a gyógyszeres terápiát, el fog múlni,de még időre van szüksége.
Bia is az előkészítőbe költözött egy kis szocializációra, ugyanis nagyon félős kutyáról van szó.

Természetesen a menhelyen sem volt épp nyugalmas nap, menhelyünk állatorvosa, dr. Farkas Attila most is, mint mindig, érkezett a heti vakcinázásra.

Csütörtök
Most idős Lédi kutyánk rokkant le a változatosság kedvéért. Áll egy helyben, mint a szobor, alig tud mozogni, nem akar inni, és enni. A Vezér állatrvosi Központban fogadták,és el is látták gyógyszerekkel, megvizsgálták és röntgent készítettek. Egyelőre szegény kényszerpihenőn van. Sajnos a kora miatt összecsontosodott a gerince, aminek elég egy rossz mozdulat, és máris fájdalmat okoz neki.

Lédi vizsgálaton

 

Nagyjából két hete érkezett hozzánk Odri,akinek a gazdája elhunyt, és ő és társa, aki mint kiderült, a kölyke, egyedül maradtak. Akkor csak Odrit sikerült a rokonoknak beszállítani, mert a kölykét csak karnyújtásnyira lehetett megközelíteni, mindig kihátrált. Most némi nyugtatópasztával sikerült a rokonoknak őt is megfogni, és beszállítani. Az ő neve Bogár, és egyelőre nagyon riadt, és zavarodott. A lényeg, hogy mindkét kutyus sorsa így megoldódott.

Bogár

 

Egy másik fekete gyönyörűség, akit mi Márknak neveztünk el, Domaszékről érkezett hozzánk. Túl sok nem derült ki az előéletéről, csak annyi, hogy nincs chipje, és egy gyönyőrű, kedves kutyus, aki Domaszéken kóborolt. Egyébként kiköpött mása Sofi kutyánknak, mintha legalábbis testvérek lennének.

Márk

 

Ugyancsak Domaszékről érkezett hozzánk egy puli méretű kis méregzsák. Ő veszettségi megfigyelésre érkezett, miután Domaszéken a Fréza utcában sikeresen megkapott valakit. Neki a Töpi nevet adtuk, és egyelőre nem kerültünk vele közelebbi barátságba, ugyanis akkora kis agresszor, hogy a munkatársunkat is kikergette a kennelből. Persze idővel lehet, hogy enyhül az agressziója, de egyelőre nem éppen a legbarátságosabb kutyánk a menhelyen.

Töpi egyelőre nem barátkozik

 

Péntek
Holnap nyolc kutyusunk fog elindulni Németországba, hogy olyan életet éljenek, ami itt nem sikerült. Egy élményekben gazdag, teljes életet saját családdal. Ehhez azonban rengeteg adminisztráció szükslges, hogy az utazás nyomon követhető legyen, illetve a hatósági állatorvosunk is minden alkalommal ellenőrzi az utazó kutyákat. Természetesen nem csak őket, hanem a veszettségi megfigyelésre érkező kutyákat is ellenőrzi ilyenkor.
Az utazó kutyák utazásának megszervezésével, felkészítésével nagyon sok idő elmegy. Ha az adminisztratív részt nem is számoljuk, az utazó kutyákat felkészíteni az utazásra is sok időt igényel. Előzör is mindenkit minimum egy héttel korábban le kell mérni, hogy olyan hámokat készíthessenek nekik, amivel teljes biztonsággal át tudják adni a gazdinak, garantálva ezzel a szökésbiztosságot. Emelett minden utazó kutya tűlünk is kap egy-egy nyakörvet, ami utazáskor elengedhetetlen. Friss féreghajtózáson kell átesniük, illetve friss bolha elleni cseppeket kell kapniuk. A többi kutyától elkülönítve kell lenniük egy teljesen független kennelsoron, hogy a hatósági állatorvos tudja külön-külön megnézni az egészségi állapotukat, mikrochip számukat, illetve az adataik valódiságát. 

Szombat és Vasárnap
Ma útnak indult Németországba Néró, Dolly, Vigyori, Beni, Sofi, Kópé, Maci és Bingó.
Önkéntes kozmetikusaink, Lili és Vanda nekifogtak Bia bundájának a 
kozmetikázához. Sajnos nem végeztek, ugyanis Bia, ahogy említettem nagyon félős, így az oroszlánrészét már megcsinálták a lányok, a lábai és a pofija viszont a jövő hétre marad. 

Új kutyák is érkeztek a menhelyre a hétvégén. 
Önkéntesünk elment chipet olvasni a Fehértói Halászcsárdához egy szálkás szőrű kutyusban. Mivel nem volt chipje, így beszállította a menhelyre. Ő a Penelopé nevet kapta tőlünk.

Penelopé

 

Egy sajnálatos súlyos betegség miatt Pekónak is menhelyre kellett kerülnie. Ő eddig egy udvari kutyus volt, de gazdájának az egészsége az utóbbi időben annyira sokat romlott, hogy nem tudja megfelelően ellátni őt. Szegény Pekó sem tudja egyelőre mire vélni az óriási változást az életében, de bizunk benne, hogy sikerül rövid időn belül beilleszkednie hozzánk.

 

Köszönjük a 165 mentett kutyus nevében, hogy ismét velünk tartottak! Hamarosan jelentkezünk a legfrissebb menhelyi hírekkel

Linda

Hozzászólások