Cicás blog

Hétfőn látogató érkezését vártuk, aki Pestről érkezett telekocsival, majd Szegedről autóval. Ezt csak azért jegyeztem meg, mert sokan nagy távolságnak tartják a Szeged-menhely vonalat is, főleg autó nélkül. De minden megoldható, csak kellő lelkesedés kell hozzá. Szóval megérkezett a gazdijelölt, aki elsősorban fotók alapján Sherryvel vagy Lótusszal szimpatizált. Ám találkozott a tekintete Rozáéval. Szinte már borítékolható volt, hogy a többi cirmos labdába se rúghat Roza mellett, de azért megnéztük a többieket is. Majd megkérdezte, hogy felveheti-e.

Tavaly év végén egy vérképelemző készüléket fejlesztő cég, a Norma Instruments Zrt. kereste fel menhelyünket azzal a céllal, hogy hematológiai analízissel 40-50 cica vérét kielemeznék. Mi éltünk a lehetőséggel, mivel így képet kaphattunk arról, hogy melyik cicánál lapul valami baj, amire jobban kell figyelnünk. Dr. Bárkányi Pált kértük fel erre a feladatra, aki szívesen vállalta a vérvételeket. Ezen a keddi napon került sor a procedúrára. Nem mondhatom egy pillanatig sem, hogy nem voltam ideges.

Tenki helye még mindig szívfacsaróan üresen tátong a konténerben is és a lelkünkben is. De egyáltalán nem könnyíti meg a helyzetünket, hogy Tea is lassan készülődött Dr. Tímár Endre rendelőjébe. Elvileg kontrollra ment, de tudtuk, mivel a sárgulása nem szűnt meg, a láza is folyamatosan felkúszik, el kell tőle köszönnünk. Mindig megpróbált enni, de visszapotyogtak a falatok, bármennyire is pépesen szervíroztuk. Jó lett volna még neki sokat dúdolászni, de a doktor úr is megerősített minket abban, hogy sajnos már állnak le a szervei.

Sokszori nekifutással készült el a mostani beszámoló. Talán ennek fogtam neki legnehezebben. Ha a végére érek, akkor többet nem fog megjelenni a neve, nem kell leírni és nem lesz történet, amibe belefoglalhatnám. Nem szaladok ennyire előre, előljáróban annyit közlök, hogy az egész blog bejegyzés szomorú hangvételű lesz, legalább is ebben a lelki állapotban íródott.

Izgatottan vártuk Ginger és Ginevra gazdijelöltjeit, hisz a pár férfi tagját régebbről ismertük, a párja pedig szintén cicaimádó. Kíváncsiak voltunk mit fognak szólni a tesókhoz. Azonnal, első pillanatban elbűvölték őket ezek a kis szőrös szeretetcsomagok. Az első két percben talán meg voltak illetődve, de aztán már tekergőztek és doromboltak ezerrel. Vevők voltak egy kis játékra, produkálták magukat szüntelen. Még gondolati szinten sem érintettük a nemleges választ, biztosak voltak benne, hogy ez a két kis rosszcsont fogja megkoronázni összeköltözésüket. 

A héten szabadságon voltam, így kollégám barátkozott az új lakóinkkal. Poppy heves ellenállást tanúsított minden próbálkozás ellenére, így munkatársam kénytelen volt könyékig érő bőr kesztyűben kitakarítani és megetetni őt. Annyira feszült és zavarodott, egyedüli megoldásnak a támadást látta jó ötletnek. Ketrecét egyik oldalon letakarták a nyugalma érdekében, ha nem látja a többi cicát, kisebb a stressz forrás, mivel elvileg hallani nem hallja őket. Persze a napok előrehaladtával csillapodtak a kedélyek.

Úgy tűnik ez az elmúlt két hét a "második esély" nevében telt. Ezen cím alatt sok-sok ölelgetés és puszi után útjára bocsátottuk Rakétát. Rakéta egyszer rövid ideig megtapasztalhatta milyen is a családi élet. Ám most itt volt érte egy nagyon vidám, energikus és csillogó szemű ifjú pár, hogy kis családjuk Rakétával legyen teljes. A szimpátia első pillanattól kölcsönös volt, tudtuk, hogy most végre olyan helyre kerül, amit megérdemel. Rakéta szívünk csücske immáron szegedi szobacicaként fog sok-sok mosolyt csalni a fiatalok arcára. 

Néhány szabadnap után más színben, formában látjuk védenceinket. Most egyenesen sokkolt a Rozsdival való találkozás. Ő egy ideje nincs kicsattanó formában, igazából sosem volt abban, amióta összehozott minket az élet. De sikerült összekapnia magát, a rőt, durva és fénytelen bundáját gyönyörű csillógó feketére varázsoltuk és kilóban is dobtunk rá vagy kettőt-hármat. Ahogy elkezdett fogyni, pár hete még állatorvoshoz is küldtük, aki rendbe rakta a fogsorát. Gondoltuk amiatt ehet nehezebben, miért is gondolnánk másra? Úgy tűnt, ezzel rendeződni is látszik a dolog.

Hétfőn több cicát indítottunk el a cicászatra, azaz dr. Tímár Endre rendelőjébe. Az immunhiányos cicáink fogsorát, mosolyát rakattuk rendbe elsősorban. Günternél az étkezés nehézségeket okozott, az ínye folyamatosan begyulladt újra és újra. Korábbi vizsgálatból tudtuk, hogy meg kell válnia a fogaitól, csak a gyulladást kellett lehúzni az ínyéről hozzá. Most sor került a fogeltávolításra. Ezután csak nedves eledelt kap, vagy nagyon apró szemű szárazat, de a tapasztalatunk az, hogy fogatlan cicáinknak nem okoz akkora nehézséget az evés, mint mi gondoljuk.

Először is megszeretném köszönni minden kedves Olvasónak (természetesen azoknak is, kik nem követik nyomon az eseményeket), hogy adójuk 1%-át a menhelyünknek ajánlották fel. Megérkezett és elmondhatatlanul hálásak vagyunk azért, hogy látják munkánk fontosságát és lehetőséget adnak ahhoz, hogy továbbra is folytatni tudjuk!. Lehet elcsépelten hangzik, de Önök nélkül nem sikerülne. 

Amilyen nehézkesen indult a legfrissebb lakónk, Roza beilleszkedése, az új helyzet elfogadása, szinte percről-percre bontakozott ki előttünk. Az első pár simogatást még megremegve fogadta, de ezután elkezdte élvezni, óvatosan nyitott felénk. Majd azt vettünk észre, hogy ő is partner ebben és követeli a simogatást. Dorombolni és érdeklődni kezdett. Ezután gyors léptékben tárta ki szívét előttünk és már a környezete felé is érdeklődést mutatott.

Kamilla túl van az ivartalanításon és negatív teszt eredménnyel felköltözhetett kölykeivel, Kokóval és Kólával a kisszobába. A tesók utolsó oltásuk után azonnal gazdisodnak, ezt a két hetet legalább ne kelljen már ketrecben tölteniük. Az első találkozás új társaikkal okozott némi riadalmat, hisz nem számítottak Kirill jelenlétére. A fehér gömbvillámunk azonnal lecsap az újoncokra. Számára az ismerkedés a közös játékot, birkózást jelenti, biztos azt hiszi, hogy mindenki az ő játszó pajtija szeretne lenni.

Igazán szívfacsaró heteket tudhatunk magunk mögött. Ha az ember azt hinné, hogy idővel könnyebb lesz elfogadni és feldolgozni a veszteséget, az téved. Vagy ha azt hinné, mivel nem saját cicák, nem fájhat annyira, nincs olyan kötődés, téved. Attól kezdve, hogy bekerülnek a menhelyre, a mi felelősségünk. Biztosítani kell nekik minden szükséges dolgot, testi-lelki gondoskodást, végül megtalálni a tökéletes gazdit számukra. Talán ez az egyik legnehezebb. Radar esetében nem sikerült. Majd egy hete került vissza 17 nap gazdisodás után.

A nemrégiben örökbefogadott Radar és Rakéta páros esetében jók voltak a megérzéseink. Valahol éreztük, hogy látjuk még őket, bármennyire is próbáltuk mantrázni, hogy jó helyre kerültek. A fiatal nő, inkább lány csak azért került abba a szerencsés helyzetbe, hogy ezt a két tüneménnyel megoszthatta az életét, mert egy megbízható, határozott férfi állt mögötte. Ennek köszöhető, hogy a kicsit élete nem siklott ki végleg, mert az örökbefogadó lány magára hagyta őket a lakásban.... A férfi felkarolta őket és jelezte a változást.

Lassan hét éve csatlakoztam a menhelyi gondozók kis csapatába. Első cicapajtásom és egyben első örökbeadottam tragikus balesetben menthetetlenül megsérült. Lassan hét éve élt ugyanabban a lakásban és ő volt az óvatosság megtestesítője, mégis valahonnan olyan szerencsétlenül ugorhatott, eshetett le, hogy gazdijai már csak a fájdalmai enyhítése érdekében rohantak vele az állatorvoshoz. Viszont az ő fájdalmuk nem akart szűnni, üres lett az otthonuk, az életük. Így találtak rá Rezgére, aki fotó alapján erős szimpátiát váltott ki belőlük. Most sor került a személyes találkozóra.

Minden lelkierőt összegyűjtve indulunk reggel a cicakarantén szobába. Szinte egész este arra edzettük magunkat, hogy felkészüljünk a reggeli látványra. A karanténba lépve azonnal Rozika ketrecéhez tartottunk és beletelt pár pillanatba, míg az agyunk felfogta amit a szemünkkel látunk. Említettem már, Rozi nagyon szívós öreglány és bármennyire is elhagyta minden ereje, azért a kis fejecskéjét sikerült felemelnie üdvözlésképp. Lehet megvárta, hogy mindkét gondozójától eltudjon köszönni. Még ha rövid időt is töltött velünk, annak ellenére nagyon megszerettük őt.

Gazsi amilyen aggasztó állapotban érkezett meg vasárnap, annyira meglepő volt a hétfő reggeli fogadtatás. Érdeklődő volt és mint a nedves, mint a száraztáp elfogyott a tálkáiból. Kicsit tartózkodó volt még, de a simogatás jól esett neki és a jó étvágyát sem tudta véka alá rejteni. Úgy döntöttünk, hogy azonnal nem küldjük orvoshoz, csak konzultáltunk vele és folytattuk a kezelését. Harmadnapra már hangosan jelezte, hogy enne, valamint már ott topogott ketrece ajtajában, ezzel is jelezve, hogy haladjunk már, haladjunk. 

Gondoltunk egy nagyot, és Kirillt az örökbefogadó konténer kis szobájába költöztettük. Őt egy pillanatra sem hatotta meg, úgyanúgy berobbant a köztudatba, mint eddig bármikor, bárhol. A többieknek viszont állt a hátukon a szőrük tőle, bár sok mindent láttak már és igen nagy az ingerküszöbük, de rá nem voltak felkészülve. Kircsi a harmadik pillanatban már a kifutóban ugrabugrált, fogócskázni szeretett volna Humusszal, birkózni Vincével, Mulánnal...

Akár lehetett volna egy vidám nap is ez a bizonyos hétfő, de egyáltalán nem volt felhőtlen... Első utunk Blankához vezetett, és az a látvány, ami fogadott megpecsételte az egész napunkat, pontosabban hetünket. Egy kicsit még mindig hatással van a mindennapjainkra... Blanki sajnos olyan hirtelen lett rosszul és olyan rohamosan épült le, hogy minden igyekezetünk ellenére tudtuk, hogy nincs értelme várni a csodára. Az egész iroda padlóját barna lével borította és ahogy megemeltük, jött még belőle.

Miló állatorvosi utasításra antibiotikumot, vitaminokat és lázcsillapítót kap. A hangulata változó, van mikor megmozdulni sincs kedve, van mikor mosakszik, nyújtózik és sétálgat mindenfelé utánunk. Akkor épp jobb kedvű és alig észrevehető, hogy egészsége nem makulátlan. Mivel az étvágya hagy némi kívánnivalót maga után, ezért táplálékkiegészítő, vagy roboráló pasztát kap fecskendővel a szájába. Egyre kevésbé szeret minket érte, de azért csak lecsúszik minden adag.