Kutyamesék 2024. márc. 11-17.

Kutyás blog | 2024. március 31.

Kicsit úgy tűnik, hogy az elmúlt hetekben pusztán csak ismételni tudom önmagam. 
Hétről hétre kerülnek a menhelyre olyan kutyák, akik tényleg semmi rosszat nem tettek, pusztán csak túl fiatalok voltak, gazdáik pedig túl idősek.

Természetesen ezzel nem azt akarom mondani, hogy idős személy már ne gondolkozzon örökbefogadáson, csupán azt, hogy nagyon fontos mérlegelni mielőtt egy másik élőlényért is felelősséget vállalunk.

Valóban nagyon sok idős embernek egyetlen vígasz idős korában a kutyája, cicája, főleg ha a családja messze él, vagy ha nincs is családja. Az ember azonban hajlamos azt gondolni, hogy örökké él, ezáltal felelősséget mer vállalni egy olyan élőlényért is, aki teljes egészében rá lesz utalva. Ilyenkor az érzelmek felülírják az észérveket.

De egy állatnak a friss ivóvízen, ételen keresztül nagyon sokmindenre szüksége van: sétára, szocializációra, külső ingerekre, ha beteg lesz, akkor állatorvosra. A kijárós állatorvos persze valóban nagyszerű megoldás, azonban előfordulhatnak olyan esetek, amikor műszeres diagnosztika kell, állatkórházra van szükség, tehát a kutyát el kell vinni a rendelőbe.

Nagyon fontos, hogy gondoljunk arra, hogy ha lebetegszünk, vagy mi magunk kényszerülünk kórházi kezelésre, akkor lesz-e valaki át tudja vállalni a kutyust, legalább átmenetileg, mert neki nem mondhatjuk azt, hogy lássa el magát, amíg mi meggyógyulunk. 

A kölyökkutyák nagyon cukik, pár hetesen nagyon könnyen elrabolják bárki szívét, de ahogy nőnek, úgy növekszik a probléma is, ha nincs a kutya rendesen lemozgatva. A kistestű kutya folyamatosan láb alatt lesz, a nagy pedig mindig felugrál, hogy a figyelem középpontjában legyen. Egy idő után a kutya és gazdi egyaránt nagyon frusztrálttá válik, a helyzet pedig sok esetben annyira elfajul, hogy az egyetlen megoldás az elválás lesz.

Egy idősebb, korban, fizikai aktivitásban passzoló személy és kutya közös barátsága azonban mindenkinek a javára válik. Az idős személy társat kap, nem lesz egyedül, ugyanakkor örömét leli a közös időtöltésben. A kutyának köszönhetően megőrzi fizikai aktivitását, van kihez szólnia, van kiről gondoskodni.

Egy idősebb, nyugodtabb, már kialakult személyiséggel rendelkező kutya pedig esélyt kap arra, hogy utolsó évei szépen, nyugalomban teljenek egy olyan ember mellett, akire támaszkodhat öreg napjain.

A boldog történetnek végéhez csak annyi kell, hogy az idős személy a megfelő kutyus mellett döntsön.

Hétfő
A mai napunk viszonylag nyugalomban telt. Természetesen a nyugalmat mindig képletesen kell érteni, hiszen a napi feladatok elvégzése, itatás, etetés, gyógyszerezés természetesen a mindannapjaink része, ahogy a kutyák napi futtatása, kiengedése is. A nyugalom, egyszerű nap kifejezés azt jelenti, hogy nem érkezett új kutya, nem fogadtak örökbe, a betegek, állandó gyógykezelésre szorulók állapota is stabilnak mondható. 

Kedd
Két kisebb testű barátságos kutyus érkezésére vártunk ma, akiket a Forráskút-Bordány átkötőúton találtak. Az egyik kutyus azért a kistetűtől némiképp nagyobb, inkább közepes méretű kutyus, akit Macának neveztünk el. Természetesen chip nélkül érkezett. 

A másik kutyus, aki vele volt, egy kisebb méretű, tacskó jellegű kutyus volt, de neki sikerült családon belül helyet találni, így ő nem került a gondozásunkba.
Maca azonban mától gazdikereső a menhelyen, természetesen a szükséges oltások, ivartalanítás után lehet csak végleg hazavinni.

Maca

Néró kutyánk, aki mikrochippes gazdis kutyaként érkezett hozzánk ma átesett az ivartalanításon. Dr. Sebő Ottó rendelőjében végezték a műtétet. Nérót mindig azért hangsúlyozom ki ennyire, mert még most is szoktatom magam a gondolathoz, hogy Néró bizony lány kutyus, bár neve alapján nekem mégis egy nagy, fekete fiú kutya ugrik be róla...

Szerda
Ma egyik önkéntesünk Tamara kutyánkat vitte orvosi vizsgálatra dr. Sebő Ottó rendelőjébe. Tamarának egy egészen makacs, apró seb van a fején, ami elmúlik, majd újra visszatér. A seb bakteriális eredetű fertőzés, amire gyógyszert kapott, amit két hétig kell szednie, majd egy másik gyógyszerre kell átváltani, és remélhetőleg így végleg sikerül eltüntetni a sebet Tamara buksijáról.

Menhelyünk állatorvosa, dr. Farkas Attila ma kiosztott a menhelyen hat kennelköhögés elleni vakcinát, 10 kombinált oltást, 4 veszettség elleni oltást, valamint 6 veszettségi-kombinált oltást.

Csütörtök
Mindenekelőtt szeretnénk megköszönni Melinda önkéntesünknek, hogy a mai napját ismét a menhelyen töltötte és segítette a munkánkat.
Most a teljesség igénye nélkül szeretnék bemutatni négy kutyust, akik leszedálva érkeztek a menhelyre, mert életük nemrégiben gyökeres fordulatot vett. Négy kisebb testű kutyusról van szó, akik eddig szeretett gazdájuk benti kutyusai voltak mindannyian, azonban az imádott gazdi elhunyt. 
Az örökösök nem tudtak mit kezdeni ekkora létszámú kutyával, ezért kérték a menhelyi elhelyezésüket. Szegénykék egyelőre nagyon félnek, és fogalmuk sincs, hogy mi történik velük. Mindannyian fiúk, és mindenki rendelkezik mikrochippel. Később, ha egy kicsit megnyugodtak, akkor ők is gazikeresőek lesznek. Egyelőre egyikük fotójával mutatnám be a kis csapatot, később természetesen midannyian, egyenként gazdikereső kutyusok lesznek.

Négy kiskutya maradt magára gazdájuk halála miatt

A Trencsényi utcából két kistestű, pár hónapos kutya érkezett hozzánk. Őket egy állatbarát férfi találta, nem tudjuk hogyan kerültek utcára. Mindesetre a történetük elég érdekes, mert ez a két kiskutya módfelett hasonlít arra a két kölyökre, akiket a napokban hirdettek, hogy gazdit keresnek. A posztoló később azt állította, hogy a posztot nem is ő készítette, hanem valaki feltörte a fiókját. A hölgy neve sajnos nekünk már ismerős volt, korábban három kutyája is benn volt a menhelyen, akikről lemondott, mert nem volt hová mennie. Később pedig azzal vádolta meg a menhelyet, hogy a kutyákat elloptuk. 
Most ez a két kis kölyök került utcára. Természetesen nem állíthatjuk, hogy ugyanaz a két kölyök, de a hasonlóság több, mint kísérteties. Mivel nem volt mikrochipjük, így a menhelyen kaptak nevet a kis pöttömök. Bob és Bobek névre kereszteltük el őket.

Bob
Bobek

Péntek
Szintén a gazdi halála miatt került menhelyre két újabb kutyus, akiknek a története szintén megrázó. Ők két évig éltek egyedül az udvaron, magányosan. Az örökösök gondoskodtak róluk eddig, enni, inni vittek a két kutyának, de a mindennapjaik mégis magányosan teltek. Számukra már a menhely is az újdonság varázsával kecsegtet.
Zsömi egy idősebb, nagyobb testű, barátságos kan kutyus. Ő boldog volt mindentől, ami vele történik.

Zsömi

Társa, Cézár azonban egyelőre egy riadt, félénk, elhanyagolt kan kutya benyomását kelti. Gondoltuk mi...
Aztán kiderült, hogy bizony Cézár nem is annyira félénk, mint először látszódott, és hát, annyira nem is fiú. Mondhatjuk, hogy lány.
Nekem már pár hete Néró kutyánk neve is nehézséget okozott, aki szintén kislány, de ezek után van még egy lány kutyák, akinek a nevén rugózhatok.

Valószínűleg Cézárt át is fogjuk nevezni, hiszen mégsem illő ilyen néven gazdikereső kutyává lépnie. Azért a névváltoztatás mellett ráférne egy kis fizimiska igazítás is. A szőrkupac alatt én látok egy aranyos kis fehér gombóckát, aki alig várja, hogy valaki életét bearnyozhassa. 

Cézár új nevet és frizurát fog kapni

 

Mai harmadik, új gazdikereső kutyánk Pintyőke, aki Deszkről érkezett. Ő egy családnál élt, akik nem tudták számára a megfelelő körülményeket megteremteni, és annyira valószínűleg nem is igyekeztek, hiszen lemondtak Pintyőkéről. Ő is még egy fiatal kutyus, de már most az ábrázatára van írva, hogy benne van minden csínyben.

Pintyőke

 

A szokásos heti kutyasétáltatás az ünnep és a hosszúhétvége miatt mára volt betervezve. Köszönjük szépen a sétáltatós önkénteseknek, hogy minden hétvégén számíthatnak rájuk a kutyusok.

Szombat és Vasárnap
A hétvégén Németországba utazott Frici, Guszti, Gubanc, Trixi, Roxy, Izabell, Jimi és Polly. Ausztriába gazdisodott Rex és D. Szívből kívánunk mindenkinek zökkenőmentes beilleszkedést és hosszú, boldog gazdis éveket! 

Erős Pistának, ahogy mi hívtuk, ma járt le a két hét karanténideje, így chippel, oltással ellátva hazakerülhetett gazdájához, aki nagyon már nagyon várta, hogy hazavihesse őt. Erős Pista volt az algyői kutya, akit balesetesként, hiányzó szemmel jelentettek, de kiderült, hogy nehéz járása a korának köszönhető, és nem a balesetnek, valamint a szeme sem sérült, hanem harmadik szemhéj daganata van. Bízom benne, hogy többet nem kerül utcára, hiszen egy ilyen kutyus sajnos valóban nagyon könnyen balesetet szenvedhet.

Önkéntesünk, Lili, és kozmetikus önkéntesünk Vanda ma közös erővel megkozmetikázták Mufurcot, aki már csak a jó időt várta a fürdéssel. Mufurc rendszeres kezelésre szorul bőrbetegsége miatt. a gyógyulását nagyban segíti az alapos fürdetés, amit Mufurc nem kicsit élvez. Ez azért, valljuk be, könnyebbé is teszi a kozemtikát, ezáltal az ő életét. Mufurc persze nem volt mindig ilyen együttműködő és kedves kutya, de a múltat ugye nem szép dolog felhánytorgatni. És egyébként is, az már oly rég volt, hogy tlán igaz sem volt. Igaz, Mufi?!

Megszépülve. Köszönet a lányoknak

 

Köszönjük a 155 mentett kutyus nevében, hogy ismét velünk tartottak! Hamarosan jelentkezünk a legfrissebb menhelyi hírekkel

Linda

Hozzászólások