Kutyamesék 2024. febr. 5-11.

Kutyás blog | 2024. február 27.

Pár hete hallottam, hogy lesz az egyik csatornán egy riport, ami arról szól, hogy miért vállalnak olyan sokan kutyát, és egyre kevesebben gyereket. Érdekesnek találtam a témát, így megnéztem, bár nekem óriási csalódás volt a műsor. Mondanom sem kell, hogy a közösség médiában persze egymásnak is ugrottak az emberek. Véleményem szerint egyébként másra nem is volt jó az egész.

Nem is kezdenék semmi vitaindító dologba, hiszen úgysem lehet egymást meggyőzni. Azonban még ha nem is szorosan a műsorral függ össze, de mégis muszáj beszélnünk arról, hogy milyen óriási veszélyt hordoz magában egy gyerek-kutya együttélés, ha a szülő tudatlan. Ugyanis a balesetekért a szülők tehetők felelőssé, mégis a kutya, vagy sok esetben a kutya és a gyerek együtt lesz a történet vesztese.

Kezdjük ott, hogy sokan undorítónak tartják, ha egy kutya a gyerek közvetlen közelében él, hiszen a gyerek bármit elkaphat. 
Ha a kutya megfelelően van gondozva akkor semmit sem fog az a gyerek elkapni, főleg nem is érdemes teljesen steril környezetben tartani 18 éves koráig.
Akik viszont így gondolják, azok semmi esetre se tartsanak kutyát sehol sem! Mert az csak kín lesz a kutyának is. Ha gyerek születik, akkor nem az a megoldás, hogy eltüntetem a kutyát,és száműzöm az udvar legtávolabbi sarkába, hiszen egyértelmű, hogy ilyenkor a kutya könnyen összeköti a gyerek érkezését és az ő mellőzöttségét. 

Mások szívesen altatják együtt a hálószobában a gyereket és kutyát, és ha valóban felelősségteljes a szülő, akkor lehetősége van a gyereknek valóban megtanulni, átélni, hogy milyen nagyszerű egy kutyával az élet, ha családtagként van szeretve. Ilyen esetben a kutya akár az élete árán is megvédi a gyereket. Ehhez azonban kell, hogy a gyerek megértse, megtanulja mit szabad és mit nem szabad tenni a kutyával. Ez pedig csak úgy megy, ha a kutya és a gyerek nincs felügyelet nélkül együtt. Még akkor sem, ha a kutya teljesen megbízható. 

Van egy harmadik eset, ami a kutya szempontjából egyértelműen a legrosszabb verzió. Amikor a kutya valóban családtagként él együtt az emberekkel, majd amikor jön a gyerek, akkor a lakásban tartott kutya egyre mellőzöttebbé válik. Már nem igénylik a kutya jelenlétét, amolyan megtűrt lény lesz, akivel alig foglalkoznak, és ezt ő is érzi. Lekerül a családi fotókról, ahol eddig rendszeresen szerepelt. Mellőzötté válik, nem törődnek vele, ugyanakkor nincs egy perc nyugta sem, mert a gyerek folyamatosan üldözi, elvonulni sem tud. A szülő ebből semmit nem érzékel, Örül, ha a gyerek leköti magát a kutyával, a kutya pedig azt érzi, hogy állandó gyötrelem az élete, amióta bővült a család. Depressziós, kedvetlen. Ezek a történetek egytől egyig időzített bombák.
Könnyen harapássá fajul a folyamatos frusztrált állapot. Az ilyen történeteknek a kutya a legnagyobb vesztese, akitől ezek után meg akar szabadulni a családja.
De sok esetben a gyerek is sérülhet, és nem csak testileg. Előfordulhat, hogy egy ilyen gyerekkori trauma miatt egész életében félni fog a kutyáktól. Mindezt azért, mert anyu és apu nem ért rá megtanítani neki, hogy miként kell bánnia egy érző lénnyel.

Szerencsére azonban vannak kivételek, én több ilyen ismerőssel is büszkélkedhetem. A kutya családtag volt a gyerek születése előtt, de utána sem változott semmi. A fényképeken a kutya ugyanúgy szerepel, ahogyan a családi nyaralásokon is részt vesz, ahogy eddig. Együtt játszanak, és a gyerek mindent megtanul arról, hogy miként kell bánni egy olyan lénnyel, aki ugyanúgy érez fájdalmat, bánatot, félelmet. Így születik meg a kiegyensúlyozott gyerek, család, kiegyensúlyozott kutyával, akik nem is fognak nekiesni másoknak a komment szekcióban. Inkább elmennek egy nagyot kirándulni.


Hétfő
Úgy gondoltuk, holgy a héten beköltöztetjük az előkészítőbe Árnyékot. Ennek oka az, hogy talán így jobban megszokja az emberek jelenlétét, mint a kennelben, ahol van lehetősége kitérni mindennemű barátkozás elöl. Ráadásul mindkét jelenlegi kenneltársa gazdisodni fog a hétvégén, és neki ismét új társai lettek volna. Ez pedig nem tesz jót az érzékeny kis lelkének, ő inkább az állandóságot szereti, nem azt, ha új kutyák költöznek ismét mellé, akik ha gazdisodnak, ismét elveszíti őket.
A költöztetés jól sikerült, Árnyék már az első napján sokkal bátrabb lett, és élvezte a bennlétet, ráadásul a falatot is elveszi kézből. 
Ráadásul már az emberek lábán meg is támaszkodik, hogy közelebb kerülhessen a jutalomfalatokhoz. Bízunk benne, hogy talán ez a döntés megkönnyíti Árnyék szocializációját, mert sajnos eddig bármivel próbálkozunk, csak kitért, jelezve, hogy neki túl sok a közeledésünk. Itt az előkészítőben ráadásul "előny", hogy olyan kutyák élnek, akik nem igazán esélyesek gazdisodásra: nagyon idősek, tele egészségügyi problémával, vagy Árnyékhoz hasonló, félős kutyusok. Tehát itt a létszám is nagyjából állandónak tekithető.

Árnyék első napja az előkészítőben


Kedd
Nem is gondoltuk de Árnyék beköltözése újabb változásokra kényszerített minket. Az előkészítőhöz, ahol Árnyék is él tegnaptól, tartozik egy kis udvar, ami pont szomszédás Kántor és Beni uvarával, ahová egy kapun keresztül tudunk bejutni. Innen tudunk a menhely más részlegébe átmenni, így magától értetődő, hogy elég gyakran nyílik ez a kapu. Sajnos azonban Árnyék még vissza akar jutni a régi helyére, így rendszeresen át akar szükni Kántorékhoz, amit igen nehéz megakadályozni, mert gyors és pici. Ha ez még nem volna elég, Kántor folyamatosan szúrja a tekintetével, mintha zsákmánynak tekintené. Emiatt így nem biztonságos az átjárás. Kántor emaitt helyet cserélt Rexel, aki egy nagyon nyugodt, kedves kutya, így ha esetleg Árnyék mégis egyszer átszalad, akkor sem történik semmi. Ez a helycsere is jól sikerült, ugyanis Rextől sokkal könnyebben lehet közlekedni az udvaron, mint Kántortól, aki mindig ki akarta rámolni a zsebeinket. Beni, Kántor eddigi társa pedig szerencsére Rexet is nagy örömmel fogadta. Bízunk benne, hogy az ö nyugodt viselkedését is olyan hamar felveszi, mint amilyen gyorsan alkalmazkodott Kántor jelleméhez is

Rex egy nyugodt ,kedves kutya


Szerda
A szokásos vakcinázós napon menhelyünk állatorvosa, dr. Farkas Attila a veszettségi és kombinált oltások beadása mellett folytatta a kennelköhögés elleni immunizálást is.

Tápén nagyjából egy éve kóborol egy kisebb testű kan kutya, akit eddig még senkinek nem sikerült megfognia. Ma azonban sikerült becsukni egy zárt helyre, ahonnan nem tudott kiszökni. Két önkéntesünk segítségével ma ő is a menhelyre került. Egelőre nagyon félős és bizalmatlan. Rezsőnek neveztük el.

Rezső már régóta kóborol Tápén


Csütörtök
Ma ivartalanításra utazott Tímár Endre rendelőjébe Örzse, Sziszsi, Dorottya, és Max. Danit is ma szerettük volna ivartalaítani, mert már teljesen normális a testtömege, de mintha érezte volna, reggel iszonyatosan csúnya, véres hasmenést találtunk nála. Viszonylag bágyadt is volt, így nem volt kérdés, hogy az ivartalanítás elmarad, helyette vizsgálatra küldtük. Injekciókat kapott, és azt mondta az orvosunk, hogy másnapra már semmi baja nem lesz, így jövő héten már jöhet ivartalanításra. 
Sajnos lekezelni az állatorvosnál sem volt egyszerű, ugyanis Dani egy hihetetlen cuki kutya, mindaddig amíg szurit nem kell kapnia.Akkor aztán üt, vág, harap, visít, így bármennyire is volt bágyadtabb, több emberre volt szükség, hogy a szurikat megkaphassa.

Dani nagyon kedves, ha nem kell oltást kapnia


Péntek
Ha hétvégén utaznak a kutyáink, akkor a péntek az mindig az utazásaik előkészületeiről szól. Vérerdmények, parazitaszűrések összekészítése, útlevelek, traces számok előkészítése. Ilyenkor jön a hatósági állatorvos is ellenőrizni a kutyák chipjeit, egészségügyi állapotát is. Ahogy azt már többször elmondtam, ezek az örökbfogadások nem olyanok, amilyenek az emberek képzeleteiben élnek, sajnos jogosan. Itt kényelmes, biztonságos helyen utaznak a kutyák, ivóvízzel, légkondicionált, fűtött autóban, ami végig ellenőrizhető.

Szombat és Vasárnap 
Ma Boscó, Gombi, Odett, Olívia, Orgona, Okos, Bojszi és Bgi Németországba, míg Ficsúr, Loki és Menta Ausztriába utazott, hogy életük hátralévő részét immár gazdis kutyaként élhessék.
Egy kicsit sűrűre sikeredett ez a hétvége, ugyanis a vasárnapi nyílt napunkkal szinte egy időben két kutyus érkezett a menhelyre. 
Az egyikük Vigyori névre lett keresztelve, parvó elleni oltással, mikrochippel rendelkezik, viszont gazdit nem sikerült neki találnia a segítségkérőnek. Őt egyébként Hódmezővásárhelyen találták a buszpályaudvaron. Egy igazi kis hólabda, bár a nagyobbik fajtából.

Vigyori


A másik kutyus a Hajnal utcában kóborolt szombaton. Megfejthetetlen hogy került oda egy matuzsálemi korú, süket és vak pincsi. A segítségkérő hazavitte, és segítséget kért, önkéntesünk hozta be a menhelyre, de elvitte az ügyeletre is, mert szegény olyan lepusztult állapotban van, hogy úgy ítélte meg, hogy azonnali segítségre van szüksége. Egy éjszakát a kiskutya önkéntesünknél, Vikinél töltött, ő is jelezte, hogy nagyon cudar egészségi állapotban van. 
Tekintve, hogy már volt az ügyeleten, így egyelőre csak egy meleg helyet készítettünk neki, és jövő héten megkezdősik a kivizsgálása. Étvágya van, de csak pépesített, vizezett konzervet tud fogyasztani, abból is keveset, mert nagyon nehezen eszik. Egyelőre semmi biztatót nem tudunk mondani a állapotáról. Csak kérdéseink vannak.
Miért nincsen mikrochipje?
Hogyan került az utcára?
Hogyan tudott eddig életben maradni?

Csini


Köszönjük a 150 mentett kutyus nevében, hogy ismét velünk tartottak. Hamarosan jelentkezünk a legfrissebb hírekkel.

Linda

Hozzászólások