A heti beszámolómat ezúttal bevezető nélkül szeretném bemutatni. Ez a blog talán önmagában egy nagy témakör bevezetője, amelyben egyedi eseteket mutatunk be. Ha a témának címet adnék, akkor talán az lenne, hogy miért fontos a korai szocialiáció.
Hétfő
Múlt heti blogomban már beszámoltam róla, hogy a kettéválasztott nagyudvar egyik felét a növendék kölyköknek szánjuk szocializáció céljából. Sáráék, illetve Sziszi már be is költözött, de követni fogják őket Lufiék, Lindi és Rusty is.
Az udvar célja az, hogy kellőképpen le tudják mozogni magukat a növendék kutyák, akik már nagy mozgásigényűek, ugyanakkor minél többen összeszokjanak. Ugyan ez csak csepp a tengerben, de a menhelyen nagyon fontosnak tartjuk a kölykök megfelelő szocializációját. Különösen azért, mert sajnos hozzánk nagyon sok esetben olyan kutya érkezik, aki eddigi élete során nem, vagy alig találkozott fajtársakkal, így nem sajátította el az egymás közötti kommunikációt. Jobb esetben ilyenkor kicsit zárkózottabb lesz a kutya a többiekkel kezdetben, rosszabb esetben csak hosszas összeszoktatás után lehet neki társat, vagy társakat találni.
A menhelyen élő kölykök ezzel szemben megtanulják a társas viselkedést, ami a mai kutyás társadalomban létfontosságú.
Természetesen nem csak egymással, hanem emberekkel szemben is fontos a megfelelő szocializáció. Ebben az udvarban az önkéntesek, a dolgozók egyaránt nagyon sokszor megfordulnak. Vannak ugyan kölykök, akik picit érzékenyebbek, de sokan szinte vadásznak az emberi érintésre. Sziszi például bodogan elallél az emberi érintéstől.
Kedd
Csini kutyánk, rögtön az ügyeleten kezdte a pályafutását, sajnos többször volt már orvosnál, pedig a karantén idő sem telt még le. Múlt héten a Vezér Állatorvosi Központban volt egy általános vizsgálaton, akkor elláttak minket tanácsokkal, gyógyszerekkel, ugyanakkor senki nem volt túl bizakodó. A matuzsálemi korú kis hölgy sajnos erősen demenciás, vak és sükat is, ráadásul alig van foga, így enni is csak segítséggel tud.
Az elmúlt egy hétben figyeltük őt, sajnos a gyógyszerek semmit nem tudtak javítani az állapotán. A demencia miatt körbe-körbe jár, és nem képes felismerni a saját helyét, nem tudja megtalálni a vizes tálját, de felismerni sem képes azt. Ma reggelre azonban már ételt sem akart elfogadni, így egyeztettem újra az orvosával. Csini újra vizsgálatra indult a Vezér Állatorvosi Központba.
Valahol éreztük, hogy ez a vizsgálat talán Csini utolsó útja lesz. Az általános vizsgálat után már csörgött is a telefon, a vonal másik végén Csini doktornője volt. Tekintve, hogy állapota a gyógykezelés ellenére tovább romlott, megőrizve Csini méltóságát közös negegyezéssel elengedtük őt. Noha sok időt nem töltött a menhelyen, mégis a szívünkhöz nőtt, hiszen rengeteg odafigyelést igényelt. Ami különösen megviselt minket, az az, hogy egy tizenéves öreg kutyának nem járt ki annyi tisztelet a gazdája részéről, hogy ezt a nehéz döntést ő hozza meg. És hogy ő legyen ott, amikor ez mdgtörténik, nem pedig olyan emberek, akik egy hete vigyáznak rá.
2.kép Csini megpihent
Lompos egyre gyakoribb epilepsziás rohamai miatt múlt hét óta gyógyszert szed a rohamok csökkentésére, illetve áthelyeztük egy kevésbé nyüzsgős környezetbe. Mivel elég kedvetlen is, és furcsán viselkedik, így megbeszéltük, hogy Csini mellett őt is fogadják egy átfogóbb vizsgálazra. Aki ismeri Lompit, az tudja, hogy ez nem olyan egyszerű feladat, de ha kell, akkor nincs mit tenni...
Lompos vizsgálata során kiderült, hogy sajnos fájdalmai vannak, az ultrahang pedig az okát is felfedte: Lompinak azonnali műtétre van szüksége lépdaganat miatt.
A műtét után elmondták, hogy úgy tűnik, hogy Lompinak szerencséje van, nem találtak egyelőre áttétet, de ezzek a daganatok szinte napról napra változnak. Mist úgy tűnik időben érkezett a segítség.
Tekintve, hogy Lompi nem túl együttműködő, így nem volt szükség benn tartani a kórházban, hazajöhetett a menhelyre. A másik ok, amiéft nem tartották benn, az az epilepsziája, hiszen az új környezet, a sok ismeretlen dolog nagy stresszt okoz neki, így rohamai is könnyebben lesznek. Lompost tehát hatahozhattuk, egyelőre a betegszobában fog pihenni, utána pedig valamilyen nyugisabb udvart keresünk neki, ahol tovább élheti nyugdíjas éveit.
3.kép Lompos vizsgálaton
Szerda
Egy nem mindennapi élményben volt részünk munkatársaimmal Gombóc kutya beérkezése kapcsán. Életemben így még nem döbbentem meg egyetlen kutya viselkedésén sem, pedig voltak már nálunk nehéz esetek.
Gombócot a gazdája költözés miatt adta le, gyerekbarát, családi kutyaként írták le, aki amolyan hibrid kutyaként lett vásárolva, talán egyik szülőt labradornak mondták.
Amikor megláttam a kocsi első ülésén állva, már enyhén meg voltan döbbenve, mert akkora volt, mint egy hegyomlás. Labradort nem sokat, ellenben rotweilert igen domináns százalékban véltem benne felfedezni.
Az átvételkor lemondó nyilatkozatot írunk a kutyákról, elkérjük a papírjait, ha van, és képeket készítünk róla, miközben minél több információt próbálunk gyűjteni a kutyáról.
Hát most ez nem így történt. A család, anyuka, apuka, kislány, mind ott voltak a leadásnál. Sírtak.
Amikor kinyílt a kocsiajtó, akkor Gombóc már megindult ki a kocsiból, a kolléga is odaért, hogy megfogja őt pár fotó erejéig. Ekkor Gombóc elkezdett morogni, de ez különösen nem meglepő egy új kutyánál. Csakhogy Gombóc egyre durvábban bepörgött, valószínűleg a csaláfját védelmezte. A kollégám és a gazdája ketten alig bírtak vele, folyamatosan a munkatársam testét figyelte, és azt, higy miként tudja rávetni magát.
A család teljesen megdöbbent, azt mondták, soha nem volt agresszív. Ők is teljesen a történtek hatása alá kerültek. Gombóc még a karatén kennelben is megpróbálta a kollégát megtámadni. Nagyon sokféle kutyával találkoztunk már, problémások is akadtak bőven, de ilyen kutyával még nem.
Persze kiderült, hogy Gombóc eddigi élete során még túl sok kényszerhelyzetben nem volt.
Amikor jött valaki, becsukták.
Sétálni nem járt.
Más kutyákkal nem találkozott.
Állatorvos csak kiskorában látta el, akkor kapott chipet.
Az élete tovabbi részét szabadon élte az udvarban, soha nem erőltette rá senki rá az akaratát. Itt és most Gombóc egy teljesen új arcát mutatta. Nem csak nekünk, nekik is.
Sajnos ez a törtenet nem olyan meglepő, mint gondoljuk. A gazdik egy jelentős része, és sajnos jelenleg a többség, teljesen tehetetlen a saját kutyájával szemben, ugyanis egészen egyszerűen nem ismerik!
Csak kinn él az udvaron, tesz amit szeretne, nem találkozik külső ingerekkel, és a gazdája nem tudja mire hogyan reagál, így megoldókulcs sincs a viselkedésére.
Gombóc tehát nagynehezen bekerült a karanténba. Csak még azt nem tudjuk hogyan menjünk be hozzá, mert jelenleg ha az ajtó elé megyünk, kitámad. És nem elriasztani akar, hanem támadni.
4.kép Gombócot nehéz volt karanténba rakni
Menhelyünk állatorvosa, dr. Farkas ,Attila érkezését is vártuk mára. Most 12 kennelköhögés elleni vakcinát, 4 veszettség elleni vakcinát, 12 kombinált oltást, valamint 9 mikrochipet osztott ki.
Csütörtök
Egyik önkéntesünk a reggelt Kiskundorozsmán kezdte, miután bejelentést kaptunk, hogy a Negyvennyolcas utca végén, a városjelző táblánál már harmadik nap látnak egy kutyát tanyázni. Zsigában nem volt chip, és befogni sem volt egyszerű, mert ellenállt a póráznak. Konkrétan lecövekelt és nem volt hajlandó megmozdulni, így önkéntesünk alaposan megszenvedett vele. Mától tehát Zsiga is a menhelyünk lakója.
5.kép Zsiga
Ásotthalomról egy nagyon szomorú sorsú kicsi kutya érkezett.
Neki a gazdája elköltözött, őt pedig nemes egyszerűséggel csak sorsára hagyta!
Mivel nem volt mit ennie, így rákapott a szomszédok csirkéire, akik természetesen a kutyán akartak elégtételt venni és kilövetni. Az önkormányzat jóvoltából került hozzánk. Néró ma már talán nem is élne, ha nincsenek olyan emberek, akik valóban törődnek a sorsára hagyott kutyával. Döbbenetes komolyan, mintha vagy harminc évet visszaléptünk volna az időben. Néhány sivár lelkű embernek ennyi a megoldókulcsa egy éhező kutyára.
A Néró név ne tévesszen meg senkit, ő bizony egy lány kutyus.
6.kép Néró
Önkéntesünknek, Melindának ismét köszönettel tartozunk azért, hogy a mai napját arra áldozta,hogy a menhelyi kutyák életét szebbé tegye.
Péntek
Már eltelt két nap Gombóc kalandos szerdai érkezése óta.
Sajnos túl sok pozitív változásról nem tudok beszámolni, gyakorlatilag semmi nem változott.
Szombat és Vasárnap
Szinte minden héten érkezik hozzánk egy olyan kutya, aki azért kénytelen a családjától elbúcsúzni, mert gazdái idősek, és nem mérlegeltek, amikor befogadták.
Ennek a tündéri kiskutyusnak, Zokninak is ezért kellett menhelyre kerülnie, mert az idős gazdái azt gondolták, hogy könnyű életük lesz mellette.
Az emberek azt hiszik, hogy a kölyökkutyát sokkal könnyebb lesz nevelni, csak ő képes kötődni, idősebb társai pedig nem. Hogy a kölyökkutya a saját kedvükre formálható. Aztán persze rájönnek, hogy a kiskutya gyorsan felnő, mint a gomba. Túláradó energiája miatt kezd szétszedni mindent, figyelmet akar, így felugrál, és felborítja az idős embereket. Így volt ez Zokninál is, akit még kölyökként vettek meg, az eladó pedig azt hazudta nekik, hogy a kölyök kistestű kutya marad.
Zokni viszont nagyra nőtt, túláradó szeretetével boritott mindenkit, mamát, unokát. Így mennie kellett.
Ha kistestű marad, akkor valószínűleg ugyanez lett volna a sorsa, csak akkor nem ő borított volna fel másokat, hanem benne estek volna el az idősek.
A nagyszülők becsületére legyen mondva, az összes oltást, a mikrochopet, mindent megadtak a kutyusnak, csK ez kevés volt. Ő is udvari kutyus volt, aki úgy retteg a póráztól, hogy azonnal vergődni és kapkodni kezd, amint az rákerül.
Klasszikus történetek, amikből minden hétre jut egy-kettő. És bármit mondunk, teszünk, ez nem változik.
7.kép Zokni
Köszönjük a 154 mentett kutyus nevében, hogy ismét velünk tartottak!
Hamarosan jelentkezünk a legfrissebb menhelyi hírekkel.
Linda
Hozzászólások