Kutyamesék 2023. nov. 27 - dec. 3.

Kutyás blog | 2024. január 12.

Bevezető helyett most is inkább a menhelyi hétköznapokra összpontosítanék, mert leginkább ezek a hétköznapok uralják az életünket, a mindennapjainkat.

Hétfő
Az emberek így december körül szívesebben adakoznak. Ahogy mindenkinek, úgy nekünk is szükségünk van tárgyi eszközökre. Eledelből sohasem elég, de azért vannak olyan tárgyi eszközök, amiből óriási mennyiséget nem tudunk, és nem is akarunk felhalmozni. Ilyenek a különböző textíliák is. 
Arról már korábban írtam, hogy mi szalmát, forgácsot használunk a kutyaházakban, mert a ruhanemű nem alkalmas arra, hogy melegen tartsa a kutyákat, mert átnedvesedik, kihűl. Házak elé szélfogónak szoktuk használni, már ahol nem szedik le, illetve műtött, beteg, vagy ivartalanított kutyák alá a betegszobában, ahol minden nap, akár többször is lehet cserélni.
Nem minden ruhanemű alkalmas azonban ilyen célra!
Selyem ágyneműhuzat, párna, alsónemű, függöny, zokni és sapka ilyen célra nem alkalmas. Ágyneműhuzatot, plédeket tudunk ilyen célra használni. 
Ezt szoktuk is jelezni, mégis rendszeresen előfordul, hogy mindenféle ruhaneműt kapunk, sokszor erősen szennyezettet is. Az adományokat amikor van egy kis időnk át szoktuk válogatni. Ebben nagy segítségünkre van Zsolti, aki imád zsákokat bontani, játékokat ellopni, de akár a mi személyes tárgyainkat, például telefont is nagyon könnyen eltulajdonít, elég ha pár pillanatra nem figyelünk. Ez alkalommal is Zsolti támogatta a munkánkat nagy erőkkel. Köszönjük Zsolti!

Zsolti a zsákok őrzője


Kedd
Akik már jártak kinn a menhelyen, azok tudják, hogy zömében közepes, vagy annál nagyobb testű kutyáink vannak. Kistestűek elvétve, illetve őket az esetek nagy százalékában könnyebb is gazdihoz juttatni,mint a nagyobb testű társaikat. Valahogy mi egyébként is a közepes és nagyobb testű kutyákra vagyunk berendezkedve, így a kisebb testű kutyák elhelyezése van, hogy némi gondot okoz, ha egyszerre többen kerülnek be, bár azért ez ritka.
Pont amiatt,mert mindig adódnak váratlan helyzetek, és egy menhelyen nem lehet kihasználatlanul terület, így a kölykös kennelek előtt lévő kisudvart is felhsználtuk, amolyan töpörtyű alakulatot hoztunk itt létre. Azokat a barátságos, kistestű kutyusokat tettük ide, akiknek már máshol végképp nem volt hely. Ez a kisudvar nagyon jól működik, a kistestű kutyák gyorsan be is lakták. Az a helyzet, hogy jobban is, mint vártuk. 

A kisudvarban van egy fából készült nagy sörpad, valamint olyan eszközök, amelyek a kölykös kennelhez tartoznak. Ilyenkor télen, ahogy már említettem is néhányszor-szalmázunk. Így van egy piros láda a padon, amiben tudunk bevinni szalmát a kölykösbe, de edények, takarók szálltására is használjuk. Még valamikor ősszel megraktuk fekhelyekkel, és át akartuk vinni a betegszobába. Mivel épp dolgunk akadt a kölykösbe, így feltettük a pad tetejére. A kíváncsi lakók persze rögtön meg akarták nézni mi van benne, így felmásztak az asztalra, majd beleültek a ládába, ami akkor épp pha fekhelyekkel volt tele. Így az asztal lett az udvar legmagasabb pontja ezzel a ládával, és a kutyák egyszerűen rágyógyultak erre a piros ládára. Arra használják, hogy szétnézzenek a mehelyen, hogy mi újság azon a területen, ahová ők egyébként nem látnának át. Mondhajuk, hogy a piros doboz amolyan kilátóként szolgál a kistestű kutyáknak.

Természetesen ezek után nem volt szívünk tűlük elvenni a trónt, így ők teljesen kisajátíatották, és nap, mint nap használják, hogy szét tudjanak nézni, hgy éppen miújság a menhely távolabbi részén...

Cidri épp őrszem üzemmódban


Szerda
Rendszeres blogolvasóink már bizonyára kivülről tudják, hogy a szerda nálunk állatorvosos nap. Szívféregtesztelünk, megbeszéljük az adódó kérdéseket, ha szükséges vizsgáltatunk, bűzmirigyet nyomatunk, vakcinázunk. Ez az a nap, amikor ha lehet, semmi más programot nem tervezünk, több okból is. Az állatorvosi ellátást rengeteg papírmunka előzi meg, erre nekünk készülni kell. 
Soha nem tudhatjuk, hogy pontosan mikor érkezik az állatorvos, hiszen sok helyre jár, sürgős esetek is gyakran becsúsznak. 
Amikor ő itt van, akkor minden dolgozóra szükség van, hogy minél gyorsabban és gördülékenyebben menjen a munka. 
Ezen a héten például a múlt héten még tomboló kennel köhögés volt a központi téma, illetve az, hogy már lecsengett a betegség, mindenki jól van, immár mindenki tünetmentes. 
Sajnos ennek öszönhetően több kutyusunk nak is benn kellett maradnia a menheyen a teljes gyógyulásig, illetve sokaknak az oltási programja a kennelköhögés miatt csúszott.
Ma menhelyünk állatorvosa, dr. Farkas Attila 9 veszettségi oltást, 9 kombinált oltást, 1 veszettségi-kombinált oltást, valamint 8 mikrochipet osztott ki.
Külön öröm, hogy az Izabella híd lábánál tanyázó kölyökalom is szépen halad előre az oltási programmal. Most kapták meg a mikrochipet, valamint életük második vakcináját. Szerencsére őket elkerülte a kennelköhögés is.

Odett megkapta élete második vakcináját és a chipet is


Csütörtök
A csütörtök állandóságát nálunk Melinda önkéntesünk biztosítja, aki immár öt teljes éve a csapatunk tagja. Jön hóban. esőben, a legnagyobb kánikulában és fagyban. Ha csak épp nem dönti le véletenül valami a lábáról, akkor nincs az a természeti csapás, ami őt eltántoríthatná. 

Ma dr. Tímár Endre rendelőjébe igyekeztünk ivartalanításra. Ma Kiwi, Bella Nugát, Nándi, Tisza és Boscó esett át a műtéten.
Itt most egy pillanatra megállnék, és Nugátról beszélnék egy kicsit, aki fantasztikusan sokat változott a bekerülése óta. Ők ketten Nándival egy helyről érkeztek, egy telephelyr fészkelték be magukat. Befogni sem volt egyszerű őket, ugyanis Nugát nagyon vehemensen védelmezte Nándit.

Tekintve, hogy egy helyről érkeztek, így egy kennelben volt mód őket karanténozni, ami inkább volt átok, mint áldás. Nugát a maga pár kilójával olyan vehemensen védte a háromszor akkora Nándit, hogy kénytelenek voltunk a kennelbe lépés előtt valami védelmi eszközt magunk elé venni, ugyanis Nugát ha tehette jól lábon harapott minket. Már amikor be tudtunk lépni, mert általában őrült módon dühöngött és csattogott a kennel előtt. Aztán kénytelenek voltunk őket szétválasztani 2 hét utn, mert már szegény Nándi is frászt tudott kapni a kis agresszortól. Szocializáció miatt Nugát az előkészítőbe került, teljesen elvesztette a kontaktot Nándival. 
Nándi teljesen kinyílt, Nugát pár napig az előkészítőben is játszotta az antiszociális kutyát, de aztén rájött, hogy egész jó dolgok tudnak itt történni. A kutyák toleránsak, az emberektől lehet kaját kunyerálni, fel tud ülni a székre, és be tud húzódni a kályha mellé. Nagyon fordult vele a világ: a kis méregzsák azóta leginkább ölben szeret lenni, Ha nincs a kályha mellett, mert kirakjuk levegőzni, akkor kiborul, és minimum fél órát reszket a melegben is. Azóta nem jelent problémát az ember közelsége. Leginébb ölben szeretne lenni mindig, és az sem probléma, ha felöltöztetik, a lényeg, hogy melegben legyen, és a középpontban!

Nugát


Péntek
A menhelyi Aprajafalván, vagyis a kistestű kutyák udvarában ma émi üresedés történt. Puszi és Platina egyszerre kerültek a menhelyre, a saját gazdájuk hozta be őket, mint tallt kutyusokat. Ne volt bennük mikrochip sem, ami ugye 2013 óta kötelező...
A gazdijelöltek eredetileg csak egy kutyust gondoltak, de mivel ők együtt jöttek, ragaszkodtak egymáshoz, így maga az örökbefogadó döntött úgy, hogy mindkét kutyust szeretné. Puszi és Platina tehát a telet már melegben, családban töltheti.

Szombat és Vasárnap
Hasonkóan Platina és Puszi történetéhez, ma Pupák és Pilla, a testvérpár is együtt gazdisodott. Ők mindketten Üllőre kerültek.
Ági pár hete a konténerpakolással tett ki magáért. Ezen a héten azonban az igen zsúfolt Karácsonyi előkészületekbe segített be. Magára vállalta a menhely kidekorálását, hiszen jövő héten szombaton már nyílt nap lesz. 
Ági egyébként oszlopos tagja a menhelyi rendezvényeknek. Ő a felelős a pakolásért, a bolhapiacért, maga készít fantáziadús kézműves termékeket, valamint az érdeklődőket is tájékoztatja. Nélküle már komoly gondban lennénk, hiszen rengeteg terhet levesz a vállunkról!

Amikor mi már a jövő heti rendezvényre készülődünk, akkor is mindig történik valami, ami visszaránt a jelenbe. Vasárnap korán reggel egy erősen vérző husky jellegű kutyát jelentettek Kiskundorozsmáról. Mi magunk is meglepődtünk a kutya állapotán, azon meg végképp, hogy még egyáltalán képes mozogni. Azonnal keresni kezdtük az ügyeletes állatorvost, mert olyan állapotban volt, ami azonnali, sürgős ellátást igényelt.
Mindenkinek az volt az első gondolata, hogy a kutyát valaki súlyosan bántalmazhatta valami éles tárggyal. Csak akkor, amikor sikerült bejutnunk az ügyeletes állatorvoshoz, akkor derült ki, hogy a kutya nem bántalmazás, hanem autóbaleset áldozata lett. Mivel jó magyar szokás szerint nem volt chipes, így az alapítványunk fizette a sürgősségi ellátás költségét. A kutya élete nem sokon múlott, az állapota fokozatosan romlott a vérveszteség miatt, tehát itt bizony minden perc számított. A pórul járt husky valahol mégis nagyon szerencsés, mert ugyan valószínűleg egyik szeme maradandó károsodást szenvedett, az élete megmaradt. Az arca sem lesz már olyan, mit a baleset előtt, ugyanis rengeteg bőrt el kellett távolítani, hogy össze lehessen varrni a sérüléseket. 
Most egyelőre örülünk, hogy az óriási fejsérülése, vérvesztesége ellenére életben maradt, és reméljük, hogy viszonylag gyorsan fel tud épülni. Ennek a kutyának a balesetében nem csak az az ember felelős, aki elütötte. A legnagyobb felelős a gazda, akinek meg kell akadályoznia, hogy a kutyája közterületen bóklásszon, és saját, illetve mások életét veszélyeztesse. A legtöbb ember azonban nem érzi a súlyát annak, hohy milyen veszélyes lehet egy ilyen szabadon bóklászó kutya akár önmagára, akár másokra. És ehhez nem kell, hogy a kutya veszélyes legyen. Elég ha csak kiszalad az autó elé...

Amikor az emberi felelőtlenség majdnem egy kutya életébe kerül


Zárás előtt néhány perccel pedig egy kistestű, szinzén chip nélküli, tacskó jellegű kutya elhelyezése okozott fejfájást. Állítólag őt a főútról szedte össze a megtaláló, és azt mondta, hogy szemtanúja volt annak, ahogy kitették. Rendszámot, autó típust nem tudott mondani, csak felnyalábolta és behozta. 
Megszámolni sem tudjuk, hogy hány alkalommal hoztak már így kutyust a menhelyre. Sok esetben, a legtöbb esetben azonban bebizonyosodik, hogy a félreértés, rossz mozdulat, félreérthető kormányzás miatt gondolja a szemtanú, hogy bűncselekményt lát. Megvádolni valakit olyan bűntettel, amiben nem vagyunk teljesen biztosak, szintén bűncselekménynek számít.
Ebben az esetben sem volt kézzel fogható bizonyíték, csak egy segítségre szoruló kiskutya, akit mi Modulnak neveztünk el.

Modul


Köszönjük a 168 mentett kutyus nevében, hogy ismét velünk tartottak. Hamarosan jelentkezünk a legfrissebb menhelyi hírekkel.

Linda

Hozzászólások