A múlt heti blogomat ott fejeztem be, hogy mennyire máshogy viszonyul egy-egy gazda a leadott kutyájához: van aki szinte kipostázza a terhet jelentő élőlènyt, és ezzel letudva a probléma.
Mások siratják, bánkódnak az egykori kedvencük után. Olykor még akár érdeklődnek is iránta később, hogy miként sikerült a beilleszkedés. Bár őszintén, ez igen ritka.
Leginkább azok az emberek szoktak érdeklődni, adományozni, akik kóbor kutyák ügyében kérnek segítséget. És nem az a céljuk, hogy a kutyát valaki csak úgy eltüntesse az utcáról, hanem nyomon követhető, stabil megoldást keresnek.
Miután a kutya bekerül, érdeklődnek, esetleg eljönnek nyílt napra, vagy szombatonként sétáltatni.
Nemrégiben például Amígó és Albin megmentői látogattak hozzánk. Ők egyébként néhány napra el is helyezték őket, mert éppen nem volt azonnal hely nálunk.
Már akkor adományoztak, amikor a menhelyre behozták őket, majd most ismét, amikor eljöttek hozzájuk.
Nem azért tették, mert ez kötelező, hanem mert így érezték. És a legmegdöbbentőbb az, hogy mindig azok az emberek érzik így, akiknek valójában semmi lelkiismereti elszámolni valójuk nincs a kutyák felé.
Jótékonykodnak, segítenek, mert szívből jön nekik. Nem a lelkiismeretüket akarják megvásárolni, a bűntudatukat elcsendesíteni, hiszen csak jót cselekedtek.
Érdekli őket a kutyák további sorsa, érdeklődnek, nyomon követik. Felelősséget éreznek irántuk, noha a legtöbb esetben csak kis időre találkoztak egymással.
Azok az emberek, akik saját állataikat juttatják a menhelyre, már a kapuban lezárják általában a történetüket.
Úgy tesznek pontot a közös életükre, mintha meg sem történt volna. Pedig ezek az életutak elég gyakran években mérhetőek.
Hogy miként lehetséges egy lemondó nyilatkozat aláírásával elfelejteni minden közös emléket, fel nem foghatom.
Olyan sokszor eszembe jut, hogy vajok a leadott gazdás kutyák eszéve jutbak-e néha a volt tulajdonosnak?
Vagy egész további életét úgy éli le, mintha az a kutya nem is létezett volna?
Múlt héten érkezett hozzánk gazdától Buksi, akit átneveztünk Gubacsra bozontos, viseltes szőre miatt.
A gazdája megbízott valakit, hogy kiszállítsa a menhelyre. A lemondó nyilatkozatot kiküldte vele. Sem oltása, sem chipje, a kora is bizonytalan, a gazda nem emlékezett mióta van nála.
Nem ez az első, és nem is az utolsó ilyen történet, de valahogy az ő élete nagyon megfogott.
Ezen a héten kozmetikusunk, Vanda rendbe rakta az összeállott, csúf bundáját.
A képek, amelyeket múlt héten készítettem róla, nem adják vissza a valóságot. A bundája tényleg szörnyű állapotban volt, ő pedig nagyon félt. Már sok ilyen történettel találkoztam, de ő a zavarodott kis pofijával, csatakos bundájával beleégett a fejembe.
Ahogy mondtam, a héten Vanda rendbe rakta a szőrét. Kezdetben a kutyaházból alig lehetett kiszedni. Majd a kozmetika alatt rájött, hogy semmi olyan nem történik ami fájdalmasvolna. Sőt, kimondottan kellemes érzetet keltett Gubacsban, hogy két ember, Vanda és Krisztián kizárólag körülötte forgott.
Ő volt a világ közepe abban a pár órában, amíg helyrehozták a bundáját. Simogatást kapott, kedvesen beszéltek hozzá, és megszabadították a bőrét az óriási tehertől. A kozmetika végén már bújt és boldog volt.
Lehetséges, hogy egész eddigi életében összesen nem kapott annyi figyelmet, mint most nálunk. És ezt a szeretetet, figyelmet számára vad idegen emberektől kapta. Olyanoktól, akikkel egy normális világban nem találkozott volna. Illetve Vandával találkozhatott volna, a szalonban, ahová saját gazdája rendszeres időközönként hordja (hordhatta volna!), hogy rendbe legyen a bundája.
De Krisztián dolgozó nálunk a menhelyen, míg Vanda önkéntes alapon tartja rendbe a menhelyi kutyák bundáját. Egy normális világban nem így kelleme történnie egy első kozmetikának. De így történt.
Gazdák adják ide a kutyájukat, és a legritkább az, hogy megkérdezik, hogy mi lesz a kutya sorsa?
Lesznek-e társai?
Hogy fog élni?
Mi fog vele történni?
Gubacsnak az eddigi életében nem sok minden történt úgy, ahogy egy normális világban történnie kell.
Vajon a gazdájának eszébe jutott amióta kiküldte a menhelyre?!
Hétfő
Osztrák partnerszervezetünk ismét a segítségünkre sietett, mert a száraztáp készletünk ismét fogyóban van. Az adó 1% összege pedig még nem érkezett meg, márpedig a benn élő kutyák a várakozással nem laknak jól!
Ezúton is szeretnénk mindenkinek megköszönni, akik idén is rendelkeztek, és adójuk 1%-át a szegedi Tappancs árvái részére ajánlotta fel! Ugyan az összeg sajnos kevesebb, mint a tavalyi, de minden felajánlás, minden pénz számít. Köszönjük!
Kedd
Màr jó néhány napja azon munkálkodunk, hogy Mollit és Fifit "összeházasítsuk". Természetesen ahogy etikusan, két ivartalan kutya esetében értendő. Molli ugyanis eléggé nehezen kommunikál a kutyákkal, Fifi pedig nagyon pörgős, így nem lehet csak úgy hirtelen összerakni őket. Ráadásul Molli a volt gazda elmondása szerint a két méteres kerítést is simán átmássza, így leendő kenneljükben is fontos mindenre felkészülni.
Minden szökési útvonalat, a lehető legapróbb részletekig le kell zárni, ami bizony elég időigényes folyamat.
A két kutya egymáshoz való viszonya azonban több, mint biztató. És lássuk be, enélkül felesleges is volna tovább gondolni az "összeházasítást".
Szerda
Ma dr. Tímár Endre rendelőjébe vártak minket, ivartalanításra volt előjegyezve öt menhelyi kutyus. Ma Cliff, Chester, Charlei, Ficsúr és Albin esett át a műtéten.
Egy újabb olyan kutya érkezett hozzánk, aki eddigi életét gazdával töltötte, most azonban megváltoztak a körülmények:
Darwin egy különleges nevű kutya, nem a megszokott kutyanevek egyikét viseli. Szeretjük az ilyen neveket, ami nem hétköznapi, könnyen megjegyezhető.
Darwin azért került a menhelyre, mert gazdája mert idős, akinek ellátásra, segítségre van szüksége, de a család a kutyus gondozását már nem tudta magára vállalni.
Csütörtök
Abban a megtiszteltetésben volt részünk, hogy részt vehettünk a múlt hétvégi Aldi adománygyűjtésen. Pontosabban fogalmazva mi voltunk az egyik olyan szervezet, akik számára adománygyűjtés folyt a múlt hétvégén az áruházban. A számunkra összegyűjtött eledelt ma vehettük át, ami tartalmazott több, mint 280 kiló szárazeledelt, valamint 175 kiló konzervet. Köszönjük szépen az Apdinak, és minden adakozónak!
Péntek
Zsemlének és Barkának új társra volt szüksége, miután Csivi és Csepi pár hete külföldre költözött, hogy nyugdíjas korukat gazdi mellett élhessék.
Pontosabban Zsemlének és Barkának egyáltalán nem volt szüksége új lakótársra, de ketten mégsem maradhattak, hiszen a helyre szükségünk van. Ekkor költöztettük hozzájuk Kócost és Hulkot, ahogy már azt korábban megírtam. Mivel mind a négyen elég sajátos nézeteket vallanak önmagukról, így féltünk, hogy a beilleszkedés nem lesz zökkenőmentes. Szerencsére azonban mindenki talált magának elfoglaltságot, így működik a közös élet.
Zsemle például az egyedüli labdás kutya maradt az udvaron. Így sokkal egyszerűbb, mintha lenne egy versenytársa a labdáért. Mielőtt bárki azt gondolná, hogy jobb lenne egy labdás pajti, az nem ismeri Zsemle abszolút megszállottságát a labda iránt. Megfordult már néhány kutya a menhelyen az évek során, de olyat, mint ő, csak kevesett láttunk. Fáradhatatlan, és soha nem un rá a labdára. Akárki megy az udvarba, ő rohan oda, és már dobja elénk a kőkemény anyagból készült labdáját. Bizony ám, Zsemlének nem mindegy milyen labda van nála. Holmi kis teniszlabdák számára egyet jelentenek a szétszedhető háromperces játékoknak. Neki kemény labda kell, amit jól meg is lehet rágni két labdadobás között. Becsületére legyen mondva, ezeket a labdákat ő nem veszíti el, ugyanis egy percre nem hajlandó szem elől téveszteni.
Szombat és Vasárnap
A hétvégi kutyasétáltatás mindig jó hangulatban zajlik, kutyáknak, önkénteseknek, dolgozóknak egyaránt.
De persze ez a hétvége is tartogatott a számunkra olyan történetet, ami szintén azt bizonyítja, hogy sokszor a gazdával rendelkező kutyáknak sokkal sanyarúbb sors jut, mint kóbor társaiknak.
Dragon önkéntesünk segítségével jutott be a menhelyre. Gyönyörű nevén kívül más egyebe sincs.
Üllésen élt egy tanyán, láncon. Több társa is volt, akik egy része a rossz tartási körülmények, elhanyagoltság miatt ott a tanyán lelte a halálát. Az önmagát állatvédőnek tartó gazda számára Dragon csak terhet jelentett, így Dragont hátrahagyta a láncon a bérelt tanyán.
A kutyákat, akikre igényt tartott, azokat magával vitte.
A tanya tulajdonosa kért segítséget, hiszen tulajdonképpen mint főbérlő, megörökölte albérlője kutyáját, aki szépen kereket oldott.
Ő addig etette, amíg a tulajdonjog nem tisztázódik. Mivel gazdája eltűnt, így Dragonnak helyet biztosítottunk a menhelyen.
Egy kedves, meghunyászkodó, elhanyagolt, csontsovány kutyát ismerhettünk meg a személyében. Sokat köhög, szinte biztosak vagyunk benne hogy szívférges.
Mivel az elfogyasztott táplálékot mindig kihányja, így naponta többször, apró adagokban kezdjük el a táplálását. Hamarosan pedig beszámolok a kivizsgálás eredményeiről.
Köszönjük a 162 mentett kutyus nevében, hogy ismét velünk tartottak! Hamarosan jelentkezünk a legfrissebb hírekkel.
Linda
Hozzászólások