Blog a felelős állattartásról 2020 I. negyedévében

Kezdhetném úgy is a negyedéves beszámolót, hogy minden a legnagyobb rendben van, bár így lehetne..
De sajnos jelenleg semmi sincsen rendben sem a világban, sem a menhelyen. A jelenleg kialakult helyzet igencsak megnehezíti a mindennapjainkat, a menhelyi kutyák is hozzászoktak a szombati sétához, ami már második hete nem zajlik. Furcsa ez a csend, a kutyáknak pedig még inkább.

De ettől a menhelyen nem áll meg az élet, a gondozók dolgoznak, a segítségre váró kutyák pedig folyamatosan érkeznek. Nincs megállás.

Kutyás foglalkozás


A tavasz mindig a rendezvényekről szólt. Eddig. 
Napsütés, az emberek egyre többet mennek ki a szabadba, tavasszal került eddig minden évben megrendezésre a Föld Napja, a gyermeknapi rendezvények, a húsvéti rendezvények, és sokáig sorolhatnám.Több iskolai előadásunk is lemondásra került a felelős állattartás témakörében.

Sajnos mindentől búcsút kellett mondanunk, és ki tudja meddig fog ez tartani.

Kutyás foglalkozás


A nyári táboraink is meghirdetésre kerültek, amelyeknek alapját a közös sokrétű időtöltés, és a gyermekek felelős állattartásra, felelős gondolkodásra nevelése adja, természetesen játékos keretek között.. Két turnust hirdettünk meg, egyet a kisebb gyermekeknek, egyet pedig a nagyobbaknak. Lázasan vártuk a nyarat, hogy újra együtt lehessünk a gyermekekkel.

Sajnos a táboraink is veszélybe kerültek, de ez még a jövő zenéje lesz.

De, hogy legyen azért egy kis pozitívum is. 

Az év első hónapjában több általános iskolába és óvodába is volt szerencsénk eljutni.

Interaktív előadást tartottunk a felelős állattartás témakörében, trükk bemutatót tartottunk a terápiás kutyáink segítségével, és sok-sok ajándékot kiosztottunk az ügyes, érdeklődő gyermekek között. Természetesen a legnagyobb élmény mindig a kutyákkal való fizikai kontaktus a gyermekek számára. Simogatás, trükkök kipróbálása.

Óriási élmény volt mind nekünk, mind a gyermekeknek ez a közösen eltöltött idő.

Viszont a felelős állattartás ezt a részét most határozatlan időre pihentetnünk kell, viszont ahogy helyreáll a világ rendje, mi újult erővel igyekszünk folytatni az évek óta tartó munkánkat, egy sokkal felelősségteljesebb generációért.

Kutyás foglalkozás

 

Ha felelős állattartás, akkor beszélnünk kell a tavaszról is, aminek egyik védjegye a rengeteg kullancs

Sajnos ahogy nyílik az idő, egyre több kullanccsal találkozhatunk, ami kutyáink számára potenciális veszélyt jelent. A babézia az a kór, amellyel kutyatartóként a leggyakrabban találkozhatunk, mely sajnos orvosi segítség hiányában halálos kimenetelű.

A kór a vörösvérsejteket támadja meg, ezért a legfontosabb védjegye a vizelet elszíneződése - az egészséges sárga vizeletet felváltja a barna/sötétbarna majd fekete szín. Mindemellett kutyánk levertté, gyengévé, étvágytalanná válik.

Ezért nagyon fontos, hogy megelőzzük a betegséget, és védekezzünk.

Ezt hogyan tehetjük meg?

  • Különböző nyakörvekkel (pl: Foresto)
  • Spot on segítségével (pl: Advantix)
  • Szájon át adható tablettákkal (Bravecto, Nexgard)


Ahogy haladunk a jóidő irányába, sajnos megjelennek a szúnyogok is, amelyek jelenléte hasonlóan nagy gondot jelent a kutyatartók számára. A szívférgesség elejében tünetmentes, majd amikor a tüdőben és a szívben lévő férgek elszaporodnak, a kutya köhögni kezd, veszít a testsúlyából, viszont a hasa óriásira puffad a nem megfelelő szívműködés miatt. A kezeletlen szívféreg is sajnos halálhoz vezet..

Ezért nagyon fontos, hogy előzzük meg ezt az állapotot.

Hogyan tehetjük meg?

  • Nexgard Spectra nevű szájon át adható tablettával
  • Milbemax, Milprazon tablettával
  • Repellenes hatású szerekkel
     

Legyünk felelősek, óvjuk kutyáinkat! 

Maradjunk otthon, de mégis hogyan fárasszuk le kutyáinkat?

A kérdés sok állattartó szájából elhangzott már a hetekben. Aki eddig a futtatókban, kutyaiskolákban fárasztotta le fizikálisan a kutyáját, most valóban nagy bajban van, hogy csak a napi egészségügyi séta alkalmával lehetnek a levegőn.

Néhány tipp, hogy mit kezdhetünk kutyáinkkal ezen nehéz időszak alatt:

Például elkezdhetjük a klikker használatát. A formálásos feladatok remekül lefárasztják kutyáinkat szellemileg. Taníthatunk új trükköket, illetve több csoport is indul időközben, hogy segítse a gazdikat kutyáik szellemi lefárasztásában.

Tartsatok ki, és legyetek erősek!
És maradjatok otthon, ha tehetitek..
 

Adri

 

Hozzászólások