Barka

Adatok
Státusz
Örökös lakónk
Befogadás dátuma
Kutya fajtája
Keverék
keverék
Kora
6 éves
Ivar
Leírás

2014.04.14.: Mára már szépen megszokták a menhelyi rutint, és a dolgozókat. A hátsó udvarból is előre kerültek, hogy több idegennel találkozzanak és tanuljanak a nyugodt társaiktól.
2013.05.07.: Túlzsúfolt menhelyünkre két keverék kutyát voltunk kénytelenek befogadni. A 6 hónapos körüli szukák egy subasai kertben éldegéltek, az emberi kéz érintéséhez közük sincs. Nevük, amit mi adtunk nekik: Barka és Bambusz. Szegényeknek most hozzá kell szokniuk az emberi jelenléthez. Naponta be-be kell ülni a kenneljükbe, hogy ismerkedjenek a kétlábúakkal. De az már kiderült róluk, hogy a férfiaktól rettegnek...Bőven lesz velük dolgunk!

Barka nagyon vehemens természetű, hiperaktív, játékos, de nagyon nehezen kommunikál az emberekkel, ugyanis nem tudja hogyan kell. Csak többszöri látogatás után vihető el, kizárólag tapasztalt kutyásoknak. Értelmes, okos kutya, de túlságosan aktív, emiatt nehezen tanul. Minden elvonja a figyelmét. Idegen emberektől elmenekül.

Küllem, egészségi állapot
Ivartalanított
igen
Szín
fekete-fehér
Szőr
rövid

Történetem a Tappancsnál

Dátum Állapot Megjegyzés
2017-07-31 Örökös lakónk

Hozzászólások